Jogi börtöneinkről egy döntés nyomán

Történt, hogy hosszú vajúdás után etikai kódex jött létre a magyar gazdák szervezetei és a nagy élelmiszer-áruházak között. E szerint az áruházak etikai vállalást tettek, hogy nyolcvan százalékban a magyar gazdák termékeit árusítják. Fontos kiemelni a kötelezettség etikai jellegét. Ez azt jelenti, hogy a felek között szerződés nem jött létre, így jogi ereje nincs, bíróság előtt nem kikényszeríthető. (Ezért nem írta alá a legnagyobb gazdaszervezet, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.)
Ez az etikai kötelezettség – ha teljesül – mindenkinek jó lett volna; elsősorban a magyar vásárlóknak, mert garantált, jó minőségű élelmiszert kaphatnának, a magyar gazdáknak, mert értékesíteni tudják termékeiket. Még az áruházaknak is jó, mert a vevők jelentős része gyenge minőségű, a külföldi élelmiszerekkel szerzett sok keserű tapasztalat után a magyar árukat keresi.
Mindenkinek tetszett a dolog; kivéve a Gazdasági Versenyhivatalt, amely eljárást indított kartellgyanú miatt, amely ha igaz, semmissé teheti a létrejött etikai egyezséget. Ettől mindenki pánikba esett, a magyar gazdaszövetségek tajtékoztak a felháborodástól – jogosan.
Bocsássuk előre; a versenyjogi szabályok fontosak az Európai Unióban és hazánkban is, segítségükkel lehet többek között elérni, hogy egyesek ne játszanak össze a versenytárs ellen, védjék a fogyasztókat. Túlbuzgóságból azonban nem lehet a jogszabályokat önmagukban nézni, céljukkal teljesen ellentétesen alkalmazni. Hagyjuk most a jogos érzelmeket; próbáljuk elfelejteni, hogy egy magyar hatóság totálisan magyar érdekek ellen cselekedett. Vizsgáljuk kizárólag azt, miért nincs igaza jogilag a Gazdasági Versenyhivatalnak.
A felek etikai kódexet alkottak. Az etikai szabályok lényege, hogy kívül esnek a jog világán (metajurisztikus szabályok – mondják a jogászok). Vagyis állami kényszereszközökkel, bíróság útján kikényszeríthetetlenek, jogi jelentőségük nincs. Az etikai szabályokat a jog szempontjából vagy megtartják a felek, vagy nem; megsértésüknek egyedül erkölcsi rosszallás lehet a következménye. Az állam azért is közömbös általában az erkölcsi szabályokkal szemben, mert sokszor magasabb mércét állítanak fel, mint a jogszabály, így betartásuk kifejezetten hasznos a társadalomra.
Ha a jogszabályok és szerződések vizsgálata mellett a versenyhivatal az etikai szabályok versenyellenességét kívánja vizsgálni a jövőben, lehetőségei beláthatatlanok. Indítványozhatja például az Ószövetség számos élelmiszer-előállításra és -fogyasztásra vonatkozó előírását, mert szemben állnak az EU-normatívákkal. Kitől és honnan szerzi be a katolikus egyház a misebort és a szentelt ostyát? Lehet-e böjtölni a vallási előírások szerint, hiszen ez is korlátozza a szabad versenyt. A hazánkban élő mohamedánok sertéstenyésztők elleni kartelljét ne is említsük; mint ismert, ők nem fogyaszthatnak disznóhúst a Koránt követve. Megvizsgálandó a szent könyv is versenyjogi szempontból.
Ha mindezt esetleg átvizsgálta a versenyhivatal, jöhetnek az etikett és a protokoll szabályai. Menynyire versenyszabályoknak megfelelő például a Külügyminisztérium menüsora egy, a nagykövetek részére adott fogadáson? Rendelhetünk-e csak barackpálinkát gyermekünk lagziján a vendégeknek? Hiszen ezzel mind-mind kizártuk a szabad versenyt, sőt borzalmas kiejteni: kartelleztünk. Ne folytassuk az őrület fokozását!
Még egy kiindulópontról elfeledkezett a versenyhivatal. A felvilágosodással kezdődő polgári kor egyik kötelmi jogi alapelve a szerződési szabadság elve. Ezt minden nyugat-európai polgári törvénykönyv – a magyar Ptk. is – tartalmazza. Ez az elv röviden azt jelenti, hogy szerződésekben szereplő felek szabadon döntik el, kötnek-e s kivel, milyen szerződést és milyen tartalommal. Ennek keretében a magyar Ptk. is számos lehetőséget ismer arra, hogy meghatározott, több szerződő fél hosszú időre szóló áruszállításra vonatkozó szerződést kössön egymással. Tipikus esete ennek a témánk szempontjából a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés, amelyben egy felvásárló több évre leköti meghatározott termelők termését. Ilyennek tekinthető a szállítási szerződés, amelyben tömegárukat szállítanak a jövőben. Köthetünk előszerződést is, meghatározott partnerekkel jövőben kötendő konkrét szerződésekre. Ezt se folytassuk. A modern gazdasági életben tömegével vannak olyan, a szerződési szabadság elvéből következő kapcsolatok, ahol a szerződő felek egymással többéves szerződést kötve kizárnak másokat. Megindítandó a kartelleljárás az összes európai polgári törvénykönyv ellen? S mi a helyzet a nemzeti éttermekkel, a márkaboltokkal? Miért nem ehetünk babgulyást és túrós csuszát az indiai és az olasz éttermekben? Miért nem vásárolhatok vietnami papucsot az Adidas-márkaboltban? Honnan veszi a bátorságot az IKEA, hogy saját bútorait árulja saját áruházában?
Ne folytassuk. A modern bürokrácia tömegével termeli a hasonló őrültségeket. Felmerült, hogy bográcsunk nem EU-konform, nem lehet kalákában házat építeni és szüretelni. Vagy jogsértő módon nem megfelelő görbületű uborkát és kisméretű almát kívánunk enni. Miközben a versenyszabály jegyében akadálytalanul ömölhet be a silány minőségű távol-keleti áru, tönkretéve az európai és hazai termelőket, kereskedőket. A modern jog és bürokrácia egyes megnyilvánulásaiban a padláslesöprésekhez hasonló jogi börtönt kíván létrehozni – természetesen a legnagyobb szabadság jelszavával.
Az Európai Unió és a jogrendszer nem őrültek háza. Az egyes jogszabályokat megalkotni és alkalmazni a jog társadalmi rendeltetésével összhangban szükséges. Ennek során ismerni kell a jog célját, a jogrendszer egészét. Európában és hazánkban a jog célja nem jogi börtön létrehozása, mint azt egyes túlbuzgó hatóságok és bürokraták elképzelik.

A szerző tanszékvezető, egyetemi tanár