Oknyomozás Janus-ügyben

A Veszprémi Petőfi Színház Pozsgai Zsolt közelmúltban megszületett drámájával vendégszerepelt az Esztergomi Várszínház udvarán. A darabot, amely Janus Pannonius életének küzdelmes mozzanataira helyezi a hangsúlyt, maga a szerző rendezte.

Már menekül – gondolom önkéntelenül is az első pillanatokban a fakerekek csikorgásának zajára. A kocsi értékes terhet szállít, a humanista Európa elismert költőjét, a pécsi püspök Janus Pannoniust (Őze Áron), aki legtovább kitartva a Mátyás király elleni 1471-es Vitéz János-összeesküvésben még ellenállást akar szervezni, majd kudarcát látva Itália felé menekül. Útközben éri a halál a súlyos tüdőbajjal küzdő költőt a Zágráb közeli Medvevárban.
Az előadás valahol ebben a pillanatban kezdődik, az élet és halál határállomásán, metaforikusan egy soha nem volt középkori postakocsi-váróteremben. Jelen van minden fontos szereplő, aki Csezmicei János életútjának meghatározója volt, így többek között Mátyás király (némiképp maliciózusan rájátszva a népszerűsítő legendákra: természetesen álruhában), Vitéz János esztergomi érsek, Podjebrád Katalin, az anya, Pál pápa s az összeesküvés uralkodójelöltje, a gyermek Jagelló Kázmér.
Félelmemet, hogy az iskolai tananyag kibővített változatával találkozhatunk a színen, Pozsgai eloszlatja, részben azzal, hogy miközben hitelesnek tűnik, ügyesen beépít olyan elemeket, amelyek valósághoz való hűségét eddig semmi nem igazolta. Ilyen például az elveszett nagy magyar nyelvű Janus Pannonius-alkotás legendája. A darab ugyanakkor szigorú logika alapján haladva deríti fel a szálakat, az események láncolata mentén haladva, amely fontosabb szervezőelv a történet kibontásában, mint a múlt visszafelé való lineáris felgöngyölítése. Ez a fajta spirál, amelyet jó érzékkel tett drámája vezérlő szerkezeti motívumává Pozsgai Zsolt, egyenletesen pergő ritmust, egy oknyomozó kalandfilm vágásaira emlékeztető megoldást eredményez. Ennek menete szinte képletszerűen leírható: egy vitát kiváltó megállapítás, vagy rövidebb disputa nyomán fordul egyet a csavar, s egy korábbi időpillanatban találva magunkat nemcsak magyarázatot nyerünk a részben még értelem nélküli korábbi megjegyzésre, hanem maga a történetfűzés is fontos, új tartományokat tár fel, miközben visszatér eredeti kiindulópontjára, s egyúttal újabb, megválaszolandó kérdéseket vet fel. Ez pedig ismét beindítja a fentiekben vázolt folyamatot. A szálak nagy részét szerencsés módon varrja el a szerző, s jól érzi a dramaturgiailag óhatatlanul is kínálkozó megoldást: a darab lezárásához meg kell szakítani vagy törni a spirál mentén szerveződő eseményeket. Sajnos, az addig kitűnő ritmus ezen a ponton megtörik. A végjáték feleslegesen hosszúra nyújtott, Podjebrád Katalin és Janus Pannonius köré szőtt szerelmi szála idegennek hat. Sajnálatos, hogy a költő és a hatalom viszonyát boncolgató, egyértelműen napjainkra vonatkoztatható, a darabot szinte végig átlengő parabolisztikus látásmód, s a mellette megszülető gondolatsor hajótörést szenved.
(Janus. A Veszprémi Petőfi Sándor Színház vendégjátéka Esztergomban. Író-rendező: Pozsgai Zsolt.)