Szocialista érdekcsoportok a nemzet ellen

Rövid két hónap alatt kétszer tárult fel a szocialista érdekcsoport nemzetellenessége. Először áprilisban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki és pártelnöki lemondásával nyílt meg előttük a természetes alkalom, hogy az ország sorsát az állampolgárok kezébe helyezzék. Ők azonban inkább Bajnai Gordon kormányát juttatták hatalomra. Majd júniusban a szélső határig feszült az általános válság és annak következménye. Az európai parlamenti választáson a túlnyomó többség a szocialistákat a politikai vádlottak padjára ültette, és a közbizalom visszavonásával sújtotta.
De a szocialista döntéshozók megint szembefordultak a nemzettel. Országgyűlési többségüket a nemzeti többség fölé emelték. Egyedül saját érdekcsoportjuk gazdasági és politikai vezető szerepének folytonosságát kívánják átmenteni. Tart ez aztán, ameddig tart. Hasznot húzhatnak minden további órából.
Ez a folytonosság és átmentés 1989-ig nyúlik vissza. Történelmi alkalom kínálkozott akkor is a nemzetellenes magatartás lezárására, illetve az ország belső önrendelkezésének megteremtésére. Világpolitikai keretben a Szovjetunió lemondott kelet-közép-európai befolyásáról. Itthon új ellenzéki szervezetek részvételével egész nyáron ülésezett a Nemzeti Kerekasztal. A gyökeres fordulat egyes-egyedül a pártállami döntéshozókon múlott. Hiteles képet lehetett volna közzétenni az ország helyzetéről és saját szerepükről. Az ország, a nemzet méltóságérzete és alkotóképessége feltámadt volna. Az igazi baloldaliak jó lelkiismerettel vállalhattak volna feladatot az országépítésben. De a szocialista döntéshozók csak hatalmi folytonosságuk átmentésére törekedtek foggal-körömmel.
Lássuk hát ennek a fájdalmas és nyomorúságos színjátéknak a szereplőit és a fordulatait! Eredeti szövegek következnek alább az MSZMP döntéshozó testületi üléseinek 1989-es jegyzőkönyveiből. Zárt ülésekről és titkosított iratokról van szó. Az ország, sőt a pártállami országgyűlés háta mögött zajlott miden alku és döntés az ország sorsáról. Ezek a döntéshozók semmibe vették az országot és a nemzetet. Ma sincs másképp.
Azt, hogy 1989-ben világméretű fordulat indult, érzékelték. Látóhatáruk azonban csak saját dolgaikra korlátozódott, szándékaik csak saját átmentésükre irányultak. Az ellenzéki pártok által kezdeményezett Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain is így viselkedtek. Hatalmi folytonosságuk előzményeibe és átmentési útjaiba-módjaiba nem engedtek bepillantást. Tehették, hiszen minden fontos intézményt, kapcsolatot, adatot, eszközt ők birtokoltak.
Grósz Károly pártfőtitkár az MSZMP központi bizottsági ülésén, 1989. február 10-én ezt mondta: „Döntenünk kell a többpártrendszer kialakulásáról. Mit kell tennünk, hogy megőrizzük pártunk vezető szerepét.” Ez a tételmondat mindent kifejezett és meghatározott. A legfőbb cél a hatalmi vezető szerep folytonossága volt – és maradt. Nyers Rezső pártelnök június 23-án: „Elkövettünk negyven év alatt annyi hibát, hogy úgy isten igazából egy alternatív kormányzás kellene. Ha lenne egy alternatív szocialista párt, akiknek át lehetne adni a hatalmat. De nincs ilyen. Magyarországot a bürokratikus és diktatórikus államszocializmus válságba juttatta. Reformtörekvéseink legfontosabb mozzanata és záloga pártunk újjáalakítása.”
Beismerték tehát, hogy az országot válságba juttatták. De a pártállam állampártja, az MSZMP az új alternatív hatalmat is saját magában látta. Ezt az ellentmondást és folytonosságot saját reformjaival és saját újjáalakításával kívánta áthidalni. Nyers Rezső amúgy 1948 és 1989 között három ilyen önújjáalakításban és önelnevezésben segédkezett. Az MKP-t, az MDP-t, az MSZMP-t és az MSZP-t fűzte össze ez a folytonosság.
Országon, társadalmon, nemzeten végzett önkényes kísérletnek minősültek ezek a döntések. A kommunista-szocialista hatalom időről időre válságba taszította Magyarországot, aztán saját magát bízta meg a válságkezeléssel. Íme az 1989-es eset. Grósz Károly szigorúan titkos feljegyzése szeptember 6-án: „Olyan elfogadhatatlan helyzet alakult ki, hogy a gyorsuló konvertibilis eladósodás nagysága megközelíti forintban a rubel kereskedelmi aktívum növekményének és a lakosság értékmentő devizaszerzésének együttes összegét. A tömeges munkanélküliség és a növekvő teher miatt éleződő szociális feszültség reálisan csak újabb külső források bevonásával tartható kezelhető szinten. E koncepció következménye egyben a nyugati finanszírozástól való függőség tudatos felvállalása, tudomásul véve annak kül- és belpolitikai vonzatait.” Felvállalták, tudomásul vették. A kárt az országra hárították, a hatalmat megtartották.
Utólag látható, hogy 1982-től gyorsult fel a titkos nyugati hitelezés. Az államadósság 1989-re 20,4 milliárd dollárra duzzadt – most, 2009-ben amúgy 122 milliárdnál tartunk. A kormánygaranciák 1989-re kimerültek. Abban a válsághelyzetben érkezett hivatalos látogatásra Budapestre idősebb Bush amerikai elnök és Baker külügyminiszter. Július 12-én titkos megbeszélést folytattak hazai vezetőkkel. Nyers Rezső: „Legsúlyosabb gondunk a fizetési mérleg és az állami költségvetés hiánya. A Nemzetközi Valutaalap nem érti meg a helyzetünket. Olyan követeléseket támaszt, amelyeket rövid távon csak politikai károk árán tudnánk teljesíteni.” A pillanatnyi megoldás a hazai kormánygaranciák amerikai megerősítésében állt. Vagy amerikai állami megerősítés, vagy magyar államcsőd. De a magyar államcsőd az amerikai tőkebefektetéseket is maga alá temetheti. Bush elnök: „Az Egyesült Államok szenátusa rövidesen jóváhagyja az amerikai tőke beruházásait biztosító kormánygaranciák Magyarországra való kiterjesztését. Baker külügyminiszter lépéseket tesz, hogy a Nemzetközi Valutaalap vegye jobban figyelembe a magyarországi reformfolyamat támogatásának fontosságát.” A hazai vezetők utólagos megjegyzése: „Bush elnök látogatása megfelelt érdekeinknek.”
Érdekkel, saját érdekkel mértek mindent. Hatalmuk fenntartásáért az 1960-as évektől súlyosbodó hiányállapotot nem a hazai értékteremtő erők felszabadításával orvosolták, hanem külföldi hitelekkel pótolgatták. A titkos hitelek fejében titkos kormánygaranciákat kellett vállalni, majd a külföldi hitelezők és tőkebefektetők követelésére a nemzeti vagyonból mind nagyobb részt kellett átengedni. Szélesedett ezáltal az országban a külföldi magántulajdon. A szocialista érdekcsoport ebből is kivette a részét. Tanácsadóként, üzletkötőként, menedzserként, részvényesként, társtulajdonosként kiépítették saját magántulajdonukat, a hazai szocialista burzsoázia alapját. Azon az 1989. július 12-i titkos megbeszélésen ennek a hazai szocialista burzsoáziának az érdekképviselői könyörögték ki a hazai kormánygaranciák amerikai megerősítését és a Nemzetközi Valutaalap újabb támogatását. Cserébe az 1988-as társasági törvény korlátlan bővítésével szolgáltak. Ezt becézték spontán privatizációnak tolvajnyelven. Az ország javait a szabad piac prédájává tették. Az országot úgy képviselték, hogy kiárusították. Ennek a hasznán osztoztak.
Mindenesetre 1989 nyarán az ország az akkori válság köznapi nyavalyáival küszködött. A válság okait a nemzet többsége nem ismerte, nem ismerhette. A szocialista döntéshozók viszont versenyt futottak az idővel. Bush elnök nyilvános beszédeinek, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak, a környező országok tömegtüntetéseinek hatására kidolgozták a hatalmi folytonosság átmentésének tervét. Mindent ennek rendeltek alá. Szeptember 18-án aláírták a Nemzeti Kerekasztal megállapodásait. Ezután az MSZMP döntéshozó testületének utolsó ülésén, 25-én Nyers Rezső felszólította a résztvevőket: anyagi ügyekben keressenek veszteség nélküli megoldást, „még a generális elszámolás előtt”.
Azért, hogy az út zavartalan legyen, elfogadták a békés átmenetet szavatoló alkotmánymódosítást. Ennek törvénybe iktatását október 23-ra tűzték ki. Ezzel azt is elérték, hogy az 1956-os népi-nemzeti forradalom emléknapja más jellegű örömünneppé szelídüljön, és ez az örömünnep a pártállami országgyűléshez kötődjön. Végül nyélbe ütötték a legfontosabb feladatot, az MSZMP „újjáalakítását”. Erről az önújjáalakításról és önelnevezésről október 7-én adtak hírt. Nyers Rezső, az MSZMP utolsó és az MSZP első elnöke: „A Magyar Szocialista Párt a Magyar Szocialista Munkáspárton belül a reformtörekvések örökösének tekinti magát.”
Úgy intézték, hogy ez az újjáalakult és új nevet viselő párt október 16-án már kívülállóként vegye tudomásul az Országgyűlésben a miniszterelnök tájékoztatását az addigi titkos államadósságról. Németh Miklós, az MSZMP legmagasabb döntéshozó testületének, a Politikai Bizottságnak tagja 1989-ben hirtelen maga is kívülálló „szakértői kormány” élén találta magát. Egyebekben pedig mosták kezeiket.
Legfeljebb kezeiket mossák azóta is, ha egy-egy botrány nem kerüli el a nyilvánosságot. Felelősségben és következményben nem nagyon gondolkodnak. Ez az érdekcsoport zárt rendszerben és gépiesen működik. Hiteles jellemzésükre annak az Andrew Sarlosnak az 1993-as emlékirataiban bukkanhatunk, aki 1982-től az amerikai hitelezők és tőkebefektetők vezérképviselőjeként tárgyalt széles körben: „A magyarországi nómenklatúrából sokan nem demagóg idealisták, hanem pragmatisták, akik könnyedén álltak át egyik politikai rendszertől a másikhoz. A kialakult új elit soraiban megtaláljuk a régi nómenklatúra legjobb és legokosabb, ugyanakkor legravaszabb és leggátlástalanabb túlélőit.”
Ez a zárt érdekcsoport saját öntörvényét követi. Csak azt. Magyarországot a nemzetek feletti pénzpiac egy kis térségének tekintik, ahol a tőkét és a részvényeket a lehető legmagasabb nyereséggel forgatják. Sikert és kudarcot ehhez viszonyítanak. Ha egyik vállalkozásuk csődbe megy, a forrásokat másikba viszik. Ha egyik miniszterelnökük elveszti a főtulajdonosok bizalmát, másikat állítanak. A szocialista érdekcsoport most, 2009 tavaszán és nyarán is így döntött. Gyurcsány Ferencet Bajnai Gordonra cserélték. Közben az új botrányon is igyekeznek túllépni. Kipattant, hogy néhány korábbi és jelenlegi állami vezető a magánvagyonát itthon növeli, de a nyereséget kivonja a hazai adózás alól. Mellékesen bejelentették hát, hogy az érintettek offshore cégeit megszüntetik vagy szüneteltetik. Ez azonban már kevés a kézmosásoshoz. Már a kézmosás is kevés.
Ha másból nem, hát épp az általuk elfogadott 1989-es alkotmánymódosításból emlékezhetnek a szocialisták a nép természetes jogára: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Hosszú volt ez a húsz év. Minden türelmet felemésztett ez a két hónap. A nemzet elszántságában már nincs hiány.

A szerző 1989-ben részt vett az ellenzéki pártközi
egyeztetéseken