Utcafront

(Kolozsvár)

Kicsoda, Picasso? Hát bennünket megáldottak ezekkel a csodabogarakkal! De legalább megszabadultunk az eddigitől – hangzik a kolozsvári román asszony félig felháborodott, félig hálálkodó reakciója, amikor közöljük, kinek a nevét viseli ezentúl az utcája. Cristina Corches nem köntörfalaz: bizony, nem sokat tud a spanyol festőművészről, az utca eddigi névadója, Dsida Jenő kiejtésébe viszont román szomszédaihoz hasonlóan neki is beletört a nyelve. „Nemhogy mi, a gyerekeink se tudják kiejteni, csak a magyarok. Na, köszönöm, drága, hogy elmondta, de most szaladok, mert odaég az ételem” – menti ki magát az idős hölgy. Felkaptatunk a következő épületig a Kolozsvár legmagasabban fekvő városrészében, a Hajnal negyedben található mindössze tíz, szerényebb luxusvillának is beillő családi és két tömbházból álló, aszfaltozatlan utcában. Catarigné ugyancsak tőlünk értesül arról, hogy a lakók beadványa nyomán a kincses városi képviselő-testület megváltoztatta az utca nevét. Kerek perec elmondja: elege van már abból, hogy olyan személyiségről elkeresztelt utcában kénytelen élni, akinek vezetékneve szinte azonos az AIDS román betűszójával, a SIDA-val.
– A múltkor is rám ripakodott a városháza adóügyi osztályának pénztárosa, amikor lebetűztem neki a lakcímemet, hogy ne űzzek gúnyt belőle, betegségről nem neveztek el utcát Kolozsváron. Holott éppenséggel velünk járatják a bolondját egyesek évek óta – méltatlankodik a fiatalasszony, elpanaszolva: nemrég egy taxitársaság diszpécsere vágta a fejéhez, hogy holmi „Sida Zseno” utcába ő nem küld bérautót.
A kincses városi képviselő-testület másfél héttel ezelőtt tartott ülésén vitatta meg a Dsida Jenő utca lakóinak névváltoztató kezdeményezését, amelyet az érintett polgárok valóban az AIDS román megnevezésével való hasonlatossággal indokoltak. A mandátumát február óta betöltő Sorin Apostu polgármester által előterjesztett határozattervezetre a 27 fős tanács öt magyar képviselője előbb se köpni, se nyelni nem tudott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tanácsosai végül mégis beadták a derekukat, viszont azt javasolták: amennyiben sor kerül a névváltoztatásra, az utca szintén magyar személyiség – az ugyancsak kolozsvári Szabédi László költő – nevét viselje. Noha a polgármester rábólintott a javaslatra, a többséget alkotó román képviselők – nem tudni, milyen érvek alapján – mégis Pablo Picassót pécézték ki. Az utcanév-változtatás ténye és indoka felháborodást váltott ki a kincses város magyarsága körében, amelynek tagjai úgy vélik: a kulturálatlan gesztussal a román városvezetés egyúttal az 1938-ban, 31 évesen (esetünkben nem mellékes: szívbetegségben) elhunyt erdélyi magyar költő emlékéből is gúnyt űzött.
Arról nem beszélve, hogy a Psalmus Hungaricus, Nagycsütörtök, Hulló hajszálak elégiája költemények szerzője a világirodalom remekei mellett olyan román költők verseit ültette magyarra, mint Mihai Eminescu, Vasile Alecsandri vagy Tudor Arghezi. És végeredményben ugyan ki érdemelné meg jobban Dsidánál, hogy utca viselje a nevét abban a városban, ahol szerkesztőként, íróként és költőként 13 éven keresztül alkotott, és aki a Házsongárdi temetőben nyugszik? Csakhogy a kolozsvári városházán ma is elevenen él a 2004-ben megbukott szélsőségesen nacionalista polgármester, Gheorghe Funar szelleme, amely dühödten irtja a magyar kultúra nyomait. Utódja, a Kárpátokon túlról ide származott Sorin Apostu a minap arra hivatkozva utasította el, hogy a román, angol és francia mellett magyar nyelvű tájékoztató feliratok is kerüljenek a város történelmi műemlékeire, miszerint a magyar „nem világnyelv”.
Péntek János nyelvész számára érthetetlen, miért idegenkedik a kolozsvári románság a város magyar múltjától. Ugyanakkor ehhez szerinte az önkormányzat is hozzájárul, például a magyar nyelvű feliratok kihelyezésének mellőzésével. A Babes–Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető professzora úgy tartja, minden alapot nélkülöz a Dsida utca névváltoztatásának magyarázata, hiszen ilyen alapon bármilyen utcanév ellen lehet találni kifogást. „Akkor a magyar lakosság is követelte volna a nagyon sokszor ékezetek nélkül leírt román »pina« határozószó kiiktatását, mert vulgáris?” – tette fel a kérdést Péntek János.
Abszurdnak és veszélyes precedensnek nevezi a Dsida utcával való elbánást Molnos Lajos önkormányzati képviselő is. A költői, közírói tevékenységéről közismert politikus szerint a magyar utcanevek „kényelmetlenségére” hivatkozó román lakosok érvelése már csak azért sem áll meg a lábán, mivel Kolozsvár utcái nem csak román személyiségek nevét viselik. Molnos elmondta: a történtek nyomán immár a Móricz Zsigmond utca román lakói is előálltak, hogy nem tudják leírni és kiejteni a magyar író nevét. „Érdekes, hogy a Clemenceau utcai román polgárok nem szembesülnek ezzel a nehézséggel” – jegyzi meg a képviselő, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy még a Funar-korszakban is létezett hallgatólagos egyezség a kolozsvári tanácsban, miszerint történelmi magyar személyiségek nevére keresztelik át a kommunista ideológia jegyeit őrző magyar utcaneveket. A Dsida utca lakóinak története kapcsán különben egy román hírportál munkatársa azt firtatta: ezek után vajon miként néznek a városatyák Daniel Buda, Kolozsvár demokrata parlamenti képviselője szemébe, akinek családneve románul vécét jelent?!
A tények egyébként arról árulkodnak, hogy a városvezetés patikamérlegen méri ki a magyar utcaneveket: a 310 ezer lakosú Kolozsvár mintegy 850 utcája közül kevesebb mint negyvennek van magyar neve, holott a lakosság 19 százalékát kitevő magyar közösség „megérdemelne” legalább 160-at arányszámának megfelelően. Asztalos Lajos helytörténész szerint ugyanakkor nemcsak magyar személyiségekről kellene utcákat elkeresztelni, hanem vissza kellene adni Kolozsvár évszázados múltú „beszélő” neveit is. Ezek közül mintegy százat még 1899-ben keresztelt át a város akkori vezetősége, a Kolozsváron letelepedett magyar értelmiségiek ugyanis sehogy sem tudták megszokni az őshonosok által használt Alsó- és Felsőszél vagy Belső Magyar és Külső Magyar utcák nevét. A kolozsvári helynevek magyartalanítása folyamatosan tart 1945-től, és noha a második világháború után egy ideig megmaradt számos magyar személyiséghez kötődő utcanév, ezektől a kommunizmus idején szisztematikusan megfosztotta a közösséget a román hatalom. Hol ilyen, hol olyan „érvekkel”. A hetvenes években a Kalányos utcát azért találták sértőnek, mert ott már senki sem foglalkozott kanálfaragással, Kossuth Lajos neve a kormányzó „romángyilkos” mivolta miatt került le az utcanévtáblákról. Majd következett a Bethlené, Báthoryé, Vörösmartyé és Jókaié, aztán egy hullámban mintegy 150 magyar helynév.
„Ez a folyamat az 1989-es rendszerváltás után sem torpant meg. Húsz évvel ezelőtt a város akkori román polgármestere azzal az indokkal változtatta meg a Petőfi utca nevét, hogy a költő szerinte románellenes verseket írt, Rákóczi Ferenc esetében pedig elegendőnek bizonyult, hogy sohasem hallott a fejedelemről” – idézi fel a Kolozsvár ezeréves történetét, helynév- és településtörténeti adattárát feldolgozó Asztalos Lajos. A megszüntetéséig a helyi önkormányzat utcanévadó bizottságában is tevékenykedő helytörténész szerint többek között Dsida nevének vesszőfutása is jelzi, hogy a román diákok számára kötelezővé kellene tenni a magyar nyelv és irodalom oktatását legalább heti egy órában.