(Róma)
Sokadszor járok itt, otthonról érkezve mégis újra és újra meglep a látvány, amely a Foro Italico sportközpontnál fogad: a főbejáratnál hatalmas obeliszk hirdeti Mussolini nevét, pár méterrel odébb pedig az 1930-as évek olasz katonájának impozáns, idealizált szobra magasodik. Nem is az az irigylésre méltó, hogy az olaszok képesek együtt élni a történelmükkel, hanem hogy azt lezárt múltnak tekintik, és egy kőbe vésett, le nem rombolt mementó miatt senki nem tart attól, hogy a duce vagy egy kései követője holnap újra megelevenedik. Mi ezzel szemben azt valljuk, jobb félni, mint megijedni. Ha jelen helyzetünkre alkalmazzuk, itt, a római vizes vb-n is versenyt károghatunk azon, hogy férfi vízilabdában öt éve nem győztük le a szerbeket, és a mai negyeddöntőre ismét őket rendelte a sors. Illetve ennek érdekében azért ők is tettek annyit, hogy vasárnap éjszaka, a nyolc közé jutásért könnyedén, 7-5-re elintézték az olaszokat.
Ám a szerbeken sem vett erőt a hurráoptimizmus, amikor például szövetségi kapitányuknak, Dejan Udovicsicsnek felvetettem, most következhet a kedvenc meccse, hisz mint azt már egyszer elárulta, a magyarokkal szeret leginkább játszani, azért vágott egy grimaszt: ,,Igen, ők pedig szerintem most éppen ránk vágytak. Mert nem vagyunk annyira jók, és a veretlenségünknek is meg kell szakadnia egyszer. Minél tovább tart, annál valószínűbb, hogy hamarosan véget ér. Azt hiszem, egy gól fog dönteni.”
Egy ideig, legalább 5-5-ig úgy tűnt, tegnap a Magyarország– Kanada női negyeddöntőben is ennyi fog, de ekkor gyors egymásutánban bezuhant két potyaízű gól a hálónkba, majd a negyedik negyed elején a harmadik is, és 5-8-ról a kapuscsere dacára sem volt már visszaút. Horváth Patrícia persze több meccset mentett már meg, tegnap is jól fogott bő két negyeden át, de a felső sarokra kihelyezett labdákat általában nem éri el; és ez nem kizárólag az ő fogyatékossága, hanem a női pólósok behatárolt fizikai paramétereit jelzi. Az ellenben már mentális gond, hogy amikor be lehetett volna biztosítani a győzelmet – mondjuk 4-3-nál –, vagy kétségessé kellett volna tenni a vereséget, elfogytak a magyar lövések. A végére, minden mindegy alapon aztán már újra nekibátorodott a társaság, ennek eredménye a 7-9-es végkifejlet.
Petrovics Mátyás szövetségi kapitány a kora délutáni római napsütés és az átélt izgalmak miatt „cseppfolyós” állapotban, de szilárd eltökéltséggel értékelt: ,,Csak magunkat okolhatjuk a történtekért, mert 5-5 után három ilyen gólt kaptunk, támadásban pedig a legfontosabb időszakban elsüllyedtünk. A kanadaiakon azért érződött az összeszokottság, mert tíz hónapja együtt készülnek, a mieinken pedig a rutintalanság, de nem siránkozunk, megyünk tovább.” Momentán az 5–8. helyért, az olimpiai bajnok hollandokkal, akik tegnap 9-7-re maradtak alul az oroszokkal szemben.
A másik oldalon bezzeg vigadoztak a tengerentúliak, köztük a két gólt szerzett Emily Csikos, aki holnap lesz 21 éves, no meg Tóth Gyula edző, aki megdöbbentő részletekkel szolgált, amikor elárulta: nyitott könyv volt számukra a mieink játéka, mert az időkéréseknél pontosan értette Petrovics utasításait, és azonmód le is fordította azokat – hát nagy zaj nem volt, az tagadhatatlan –, emellett azt is hosszasan elemezték, hova kell lőni Horváthnak. Úgyhogy szerdára, a hollandok ellen készülve talán a stáblistájukat sem árt átvizsgálni, magyar nevek után kutatva.
A pólóslányok persze már mindenképpen nyolcban vannak, ami esetükben természetes, úszásban ellenben becsülendő bravúr. Erről tegnap délelőtt sokadszor bizonyosodhattunk meg, az időfutamok során ugyanis 200 gyorson Bernek Péter egyéni csúccsal 25., Povázsay Zoltán 48., 100 háton Dara Eszter 19., 100 mellen Pecz Réka 41. helyezettként zárt, úgyhogy ma egyetlen döntősünk sincs.
Tegnap viszont kettő is volt. Verrasztó Evelyn a holtversenyes ötödik, a vasárnap délelőtt Európa-csúcsot repesztett Hosszú Katinka a hetedik idővel kvalifikálta magát, részben talán azért, mert állítólag azt az utasítást kapta, ne hősködjön. Nem tette, így az egyes pályára került, ahonnan ugyanebben a számban Czene Attila 1996-ban, Atlantában olimpiát nyert.
Hosszú Katinka ugyanekkora csodát vitt végbe, ugyanis mindvégig a harmadik helyen haladva megszerezte a 2009-es vizes vb első magyar érmét, egy bronzot. Ráadásul közelebb volt a második pozícióhoz, mint a negyedikhez, 2:07.46-os kontinenscsúcsa a Róma előtti világ legjobb ideje lett volna, de arra két nap alatt is rádöbbentünk, hogy minden efféle összehasonlítás felesleges. Verrasztó hetedikként csapott célba, és lakonikusan fogalmazott: „Legalább döntőt úsztam, ennyi volt. Jövőre lesz kit megverni.”
Hosszú Katinkának is, bár előtte csupán ketten állnak az egész földkerekségen. A Bajáról elszármazott klasszis így írta le a felemelő állapotot: „Most mindent kiúsztam magamból. Igyekeztem összerakni a mellúszásomat is, és sikerült, mert nem kapkodtam. Tudom, hogy másfél másodperccel javítottam meg a tegnapi rekordomat, de az az igazság, ez volt a célom.”
Így aztán vasárnap nem hősködött, hétfőre pedig hős lett.
Tegnap folytatódott a világrekordgyártás, de a listát az eredmények között közöljük, mert Rómában mostantól azt az úszónapot illeti majd meg a szenzációs jelző, amelyen nem születik egyetlen új csúcs sem.
Eredmények: Férfi 100 m mell: 1. Brenton Rickard (ausztrál) 58.58 – világcsúcs. Női 100 m pillangó: 1. Sarah Sjöström (svéd) 56.06 – világcsúcs. Férfi 50 m pillangó: 1. Milorad Csavics (szerb) 22.67. Női 200 m vegyes: 1. Ariana Kukors (amerikai) 2:06.15 – világcsúcs, 2. Rice (ausztrál) 2:07.03, 3. Hosszú Katinka 2:07.46 – Európa-csúcs, … 7. Verrasztó Evelyn 2:09.98.
A női 100 m mell középdöntőjében az amerikai Rebecca Soni 1:04.84-gyel, a női 100 m hát középdöntőjében az orosz Anasztazija Zujeva 58.48-cal világcsúcsot úszott.
BME
Emelkedtek a ponthatárok, de még így is több jelentkezőt vett fel a BME
