Betanult szöveg, üresség

A XX. század talán legjelentősebb japán írójának, Misima Jukiónak két darabját, A Szuzaku-ház bukását és a Vagatomo, Hittorát (Barátom, Hitler) vitte színre a Zsámbéki Színházi Bázis rövid szünettel elválasztva. Az ősbemutatót Jámbor József rendezte.

A végzetben való erős hit némi kétellyel aláaknázva: feltűnő a mi európai predesztinációnkra emlékeztető japán felfogás, amelyet jócskán megnyirbált a hagyományos életmód összeomlása. Mintha az író, Misima Jukió személyében testesítené meg ezt az ellentmondást. A művész 1970-ben egy laktanya parancsnokát túszul ejtve arra próbálta rávenni a helyőrséget, hogy állítsák helyre a császár eredeti hatalmát. A puccskísérlet bukása után rituális öngyilkosságot, szeppukut hajtott végre.
A régi Nipponra nosztalgiával tekintő, a világháború idején, illetve utána játszódó, A Szuzaku-ház bukását felolvasószínházi előadásban láthatta a közönség. A belső ellentmondásokat egymagában hordozó családfő a történelem nagy halogatóinak sorába lép, a mellékneveként használt Chamberlaine utalás a háborút halasztani, Hitlert megbékíteni kívánó angol miniszterelnökre. A harc azonban nem odázható el. Kitör előbb-utóbb, talán véresebben, mint azt korábban képzelték volna. Tóth József családfőként ezt sikeresen érzékeltette, ugyanakkor a közép-európai értelmiségi szkeptikus, spleenes attitűdje, amelyen az öreg Szuzaku szövegét átszűrte, kevés volt ahhoz, hogy szavai utat találjanak a közönséghez. A többi szereplő iskolás, néhol akadozó betűsilabizálása csupán arra utalt, hogy találtak egy jó drámát, amelyet esetlenül felolvasnak nekünk.
Ugyanez az üres színészkedés jellemzi az este második részében előadott drámát, a Barátom, Hitlert is. Mintha a szereplők nem tudnák, vagy nem értenék a szövegüket: szégyenletesen sok a baki, és a nyelvi eszközök valódi konnotáció nélkül maradnak. Az Ernst Röhmöt alakító rendezőnek, Jámbor Józsefnek nem sikerült egységesítenie előadásának stílusát sem. Egyik pillanatban kabaréban, a másikban tébolydában érezzük magunkat. Néha pedig úgy tűnik, egy november 7-ről szóló Gyurkó László-darabot láthatunk, csak itt Hitler, az SA-parancsnok Röhm és a balra táncoló ideológus, Gregor Strasser vitatkozik a második forradalom szükségességéről. Mindez halvány lenyomata annak, hogy az eredeti szövegben Misima viszonylag szimpatikus fickónak láttatja mind Strassert, mind Röhmöt, szemben a Kruppok zsebéből kikandikáló Hitlerrel.
A párhuzam adja magát a harcművészeteket űző, a saját neméhez is vonzódó Misima és a homoszexuális, forradalmat akaró rohamcsapatvezér között. A rendezés ezzel a fontos vonulattal nem kíván foglalkozni, a rokonszenves Röhm s a hajlíthatatlan Strasser teremtette atmoszférát kedélytelen opportunizmussal elkeni, illetve a férfiak közti intimitás nevetségesen felszínes jegyeivel próbálja kiváltani. Az egyébként érdekes téma így unalmas hatalmi harcként kerül terítékre, kritikán aluli színészi teljesítménnyel, feleslegesen beiktatott, üres szimbolikus fogásokkal.
(Misima Jukió: A Szuzaku-ház bukása; Vagatomo, Hittora – Barátom, Hitler. Zsámbéki Színházi Bázis. Rendező: Jámbor József.)