Dráva: folyamidőn innen, térerőn túl

Hajnali öt: csoszogunk a nedves fűben, szürkébe mosódott sárgaságban, mézes, harmat-nedves kúszófényben, mint akiket megmételyezett valami éjjeli kór. Osonunk a sátrak között nesztelenül, pszt, még a szúnyogok is alszanak, sétálunk bele a tájba, a néma útmentébe, a ködpaplan alatt ébredező napraforgómezőbe, a sűrű kukoricásba.
Szentborbás, pirkadat. Dráva-part. Fehér mágia. Vagy épp a profán, a kimondhatatlan. Az a néhány pillanat; csordultig telt csend. A ködhomály lassan eliszkol, a töltésen őzek surrannak, felizzik a horizont, és akkor hirtelen, egy szemvillanás alatt felbukkan a Nap. Snitt. Ettől a perctől már nem ugyanaz a film forog. Napi betevő titok. Épp úgy önmagáért való bizonyosság, örök viszonyítási pont, mint az a végtelen béke, néhány nap múlva, Vejti partján. Egy éjszaka a szabad ég alatt; a Dráva meg csak rohant odalent, szélsebesen. Semmire fel nem cserélhető megtapasztalások, térerőn túl. Megérte értük minden; a hosszas túraengedélyeztetés, a négyórás vonatút rekkenő hőségben, az inkvizícióval felérő szúnyoginvázió, vihar idején a kényszerű veszteglés.
Vízi túrázóknak valóságos paradicsom a Dráva; egy fésületlen, makrancos folyó, a felső szakasz eredendő zabolátlanságával, Barcs után aztán békésebb mederben, de mindvégig szinte teljes érintetlenségben. Hordozza magával a dél-tiroli Alpok vadságát, cipeli a hegyek hordalékát kilométereken át, hol dühösen, hol törődötten, aztán magyar földre érve lerakja, zátonyszigeteket formál. Folyami viszonylatban a veszélyesebbek közé sorolják, valójában a Mura– Dráva torkolattól, az őrtilosi kiindulóponttól legfeljebb száz kilométeres szakaszon át kíván a tiszai csorgáshoz szokott vízi túrázóktól nagyobb odafigyelést – főleg áradás idején. A felső Dráva-szakaszon néhol uszadékokkal evez versenyt az ember, máskor hordalékszigetekbe botlik. A szigeteken pedig lábnyomokba. A kopár kavicszátonyokon csérek, kis lilék költenek, csupa ritka madár, akár a fokozottan védett réti-sas, a fekete gólya, vagy a barna kánya. A Dráva mente a madaraké. A folyó leánykoncéroké, pénzes péreké, magyar bucóké; háborítatlan nyugalomban élő halaké. Embert elvétve találni. Napokig lehet evezni, s aztán sátrat verni a vadonban anélkül, hogy a civilizáció nevű betonozott játszótérre bármi emlékeztetne.
Első este, túrastart: Őrtilos. A vágányok alatt karnyújtásra már a part; azonnal csobbanunk. Mikor a hús a parázson sistereg, már új időszámítás pereg. Folyamidő. Vonatok szaladnak el néha-néha mögöttünk, világos ablakok; „…iramlanak örök éjben kivilágított nappalok”. Még a vihart is nevetve vészeljük át; gubbasztunk a bozótban, bőrig ázva, vacogva, mint monszunban a vietkongok. Kikötni a Dráva mentén a főszabály szerint (rendkívüli esetet kivéve) egyébként tilos, és a sűrű ártéri bozótosban nagyrészt lehetetlen is. A túra magyarországi szakaszát kijelölt állomáshelyek tagolják, megszabva a napi evezési távot. Kényelmesen teljesíthető mind, a munka nagy részét a sodrás elintézi. És akkor közben lehet sasokat lesni, fekete gólyákat fürkészni (böglyökkel hadakozni), felhőket nézni. A felhőkből gyűrt homlokzatot a vihar mögött. A szaporodó bárányfelhőket. A víz felett a távlatot. Észrevétlen fogy el az a negyvennégy folyamkilométer, mire jön a következő állomáshely. A Dráva magyar szakaszát kísérő tájegységből, a Horvátországgal szomszédos Ormánságból a kijelölt táborhelyektől néhány kilométerre eső egy-egy falu épp csak ízelítő. A betévedő idegent még így vadonüzemmódra csendesülve is mellbe vágja a falvak mély hallgatása. Az ormánsági falu hétköznapi valóságáról leginkább az árulkodik, hogy az egyik állomáshelyen egy mélyszegénységet kutató szociológus lányba, és vele együtt sátrazó barátjába botlunk. (Lásd még Kisfaludy András dokumentumfilmje: Az Ormánság senkié se.)
Éjszaka Drávasztára főutcáján sétálva nehéz elhinni, hogy ez, no meg az a másik, plexis-légkondis valóság, egy és ugyanaz a kor. Azt meg aztán végképp nehéz felfogni innen, alkonyat-csillagboltozat viszonylatból, hogy onnan jöttünk mi is, abból a bizonyos másikból.
Az utolsó néhány folyamkilométeren már fél szavakból is. Drávaszabolcsig már inkább csak szóközökkel beszélgetünk. Csorgunk, evezünk. Csorgunk, evezünk. Néha azon kapom magam, hogy semmire sem gondolok. Épp csak képek villannak be. Felhők. Hajnalok. Kivilágított nappalok.

Kormánylapát. Drávai vízi túrához minden esetben a Duna– Dráva Nemzeti Park igazgatóságának előzetes engedélye szükséges. Annak, aki egy hétre tervez Őrtilostól Drávaszabolcsig, érdemes. Mivel a folyó teljes hazai szakasza védett természeti terület, és a folyóban, a Dráva menti területeken számos ritka, fokozottan védett faj él, táborozni csak kijelölt állomáshelyeken lehet. A túrák résztvevőinek száma is korlátozott. Minden fontos információ megtalálható a nemzeti parkigazgatóság weboldalán:
ddnp.nemzetipark.gov.hu.