Elvonón a szlovákok

Az öt és fél milliós Szlovákiában az alkoholisták számát háromszázezerre becsülik, közülük alig húsz százalékot kezeltek, többségében a legsúlyosabb eseteket. A helyzet drámaian változik: sok alkoholfüggő kéri újabban a bentlakásos kezelést és vonul betegállományba – elkerülve ezzel a munkanélküliséget.

Józanodik Szlovákia! – mondja némi iróniával Lubomír Okruhlica, a pozsonyi szenvedélybetegségek központjának igazgatója. Az év első hat hónapjában a korábbi évek átlagához viszonyítva harminc százalékkal többen részesülnek alkohol-elvonókúrában, ráadásul a kezeltek többsége önszántából jelentkezett az erre szakosodott egészségügyi központokban.
Szlovákiában az alkoholisták számát háromszázezerre becsülik, közülük alig húsz százalékot kezeltek, többségében a legsúlyosabb eseteket, amikor a család vagy a teljesen leromlott állapotú beteg orvosa kezdeményezte az intézeti kezelést. A szlovák törvények értelmében az alkoholfüggők kezelése betegellátásnak minősül, ami nemcsak azt jelenti, hogy a kúrát az egészségbiztosítók fizetik, hanem azt is, hogy az alkoholista is jogosult a táppénzre, amennyiben a kezelés megkezdése előtt munkaviszonyban volt. Nos, a harmincszázalékos növekedés oka éppen abban keresendő, hogy a gazdasági válság miatt sok olyan ember veszti el állását, akik már korábban is alkoholfüggők voltak, de titkolták, hogy betegek. Ők azok, akik kihasználják a munka törvénykönyve adta lehetőséget, amely szerint a munkaszerződés felbontását követő tíz munkanapon belül megbetegedők táppénzét tíz napon át még a volt munkaadónak kell fizetni, aztán a betegállomány végéig az egészségbiztosító utalja az ápoltnak a járulékot.
„A harmincszázalékos növekedés drámai változást mutat, ám a valóságban csak az történik, hogy az alkoholfüggő betegek inkább választják a kezelést, mint a munkanélküliséget. Azért kérik a gyógykezelésüket, hogy betegállományba vonulhassanak” – magyarázza az országos józanodási szándék okait Lubomír Okruhlica. Az igazgató utalt rá, hogy hasonló a helyzet a szív- és érrendszeri betegek, sőt a cukorbetegek esetében is. Sokan már korábban is jártak orvoshoz, de nem mentek kórházba, mert féltették az állásukat. Inkább a rendes éves szabadságuk idején végeztették el a szükséges gyógykezeléseket. „Most a helyzet az ő esetükben is változott, s a munkanélküliség helyett már ők is a betegállományt választják.”