Folytatni a lehetetlent

 M O Z D U L A T Fél évszázad munkáját egy este alatt bemutatni embert próbáló feladat. Maurice Béjart francia koreográfus életművét három órába belesűríteni szinte képtelenség. Gil Romannak azonban sikerült a lehetetlen. A lausanne-i társulat Szerelemtánc című vendégjátéka a Szegedi Szabadtéri Játékokon két este is telt házzal futott. Eső áztatta katartikus pillanatok.

Hamarosan két éve, hogy Maurice Béjart, az európai kortárs táncszínház fenegyereke meghalt. A Béjart Ballet Lausanne társulata azóta is töretlen erővel folytatja a mester fél évszázaddal ezelőtt megkezdett munkáját. Béjart az együttes vezetését – Jorge Donn után legjobb – szólistájára, Gil Romanra hagyományozta, aki a nyakába szakadt mázsás súlyú szellemi örökség esszenciáját kiragadva ősi energiákat megmozgató gálaműsort hozott létre. Roman 1959-től egészen a kilencvenes évek közepéig tartó művekből válogatott: Tavaszünnep, Rómeó és Júlia, Heliogabale, Hét görög tánc, Bécs, Bécs, Arepo, Balett az életért, Barbara és Brel, Bolero. Maurice Béjart koreográfiáit, a lélek mélyéről feltörő mozgásszekvenciákat Gil Roman szépen fűzte össze, egész táncfolyammá, liturgikus füzérré alakítva a rövid epizódokat.
Az 1959-ben készült Tavaszünnep záróakkordja ötven évvel később is megdöbbentően hat, ugyanígy az afrikai tradicionális népzenére készített Heliogabale, amelyben az akadémikus alapok és a spirituális mozgásformák szókincse harmonikusan ötvöződik. A Balett az életértből kiemelt Queen-koreográfia, az I was born to love you magában hordozta azt a szívet tépő, lélekmarcangoló érzést, amelyet a szerelem elvesztése okoz. A Barbara és Brel emlékest egyik epizódja pedig az egymásra találás és szerelemi egyesülés csodálatos, földöntúli pillanatait mutatta meg.
Béjart munkái a zenéből építkeznek, a zenével együtt lélegeznek, minden egyes rezdülést, érzelmi változást lekövet a tánc. Eklatáns példája ennek az 1961-ben készült Bolero, amely szinte összeforrt Maja Pliszeckaja, Sylvie Guillem és Jorge Donn alakjával. Most Szegeden a női változatot mutatták be. A zene ritmusára pulzáló, vágyak, ösztönök által behálózott tánc öt évtized távlatában is arcul csap. Egy nő egy porondon lüktetve mozog, mígnem a férfitömeg bekebelezi. Az utolsó néhány perc az eső miatt sajnos elmaradt, de még ez is mintha a katarzist növelte volna.
A második részt Gil Roman A szellemek kaszinója című munkája nyitotta. Ezt a művet még Béjart kérésére készítette el Roman a társulat ötvenéves jubileumára 2004-ben. A művész Antonio Vivaldi zenéjére komponált táncszvitje igazán jó megoldásokat, delíriummal és iróniával átitatott epizódokat rejt magában, de a lezárást mintha félvállról vette volna. Másfelől Gil Roman – aki 1979 óta táncol a Béjart-társulatnál – Jacques Brel-interpretációja most is ugyanazokat az éteri és pokoli húrokat pengette meg, mint néhány éve. Nem csoda, hogy 2005-ben ezért az alakításért a legjobb táncosnak járó Danza & Danza-díjjal jutalmazták.
De a Béjart Ballet Lausanne harmincegy táncművészéről is kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni, nem lehet közöttük rangsort felállítani. Mind a harmincegyen elképesztő technikai tudással és megrendítő kifejezőerővel, színészi játékkal a birtokukban képesek voltak a Dóm tér egész közönségét megrendíteni. A Béjart teremtette világ, Érosz és Thanatosz táncbirodalma bekebelezte a négyezer nézőt. Ez az este olyan volt, amilyennek Béjart szerette ábrázolni a táncot: közösségi ünnep, felkavaró, katartikus szertartás. És ezért érdemes folytatni. Ahogy a Balett az életért fináléjában felcsendülő Queen-nóta is mondja: The show must go on.
(Béjart Ballet Lausanne: Szerelemtánc. Koreográfus: Maurice Béjart, Gil Roman. Szegedi Szabadtéri Játékok, július 18.)