Margitbánya, Kismarton

Három évszázad zenéjét hallgathatják ezekben a napokban az érdeklődők Burgenland nyári színpadain, előadótermeiben, Haydntól Verdin át kortárs szerzőkig. A Rigolettót adják St. Margarethenben, Haydn-muzsika szól Kismartonban, dzsesszkoncertet szerveznek Fraknón. A zenéhez kiállítások társulnak, a vendégek évszázadok kultúrtörténetét idézhetik fel a művészet segítségével.

Szőlőültetvényekkel borított szelíd lankák között vezet az út a Rigoletto szabadtéri előadásának helyet adó margitbányai kőfejtőtől Kismarton felé, s onnan egy jó darabig tovább is, hogy azután sűrű erdőségek váltsák fel a bortermelő területeket, ahogyan Fraknó felé közeledünk. Évszázadokon át összefonódott itt a mindennapi élet, az ünnep a szőlővel, a borral, ahogyan azt az eisenstadti Esterházy-palota hatalmas pincerendszerében berendezett múzeum tárgyai, képi dokumentumai mutatják. Ennek a labirintusnak egy részét pedig nyilván már akkor kialakították, amikor a ma látható barokk-klasszicista kastély helyén az a gótikus vár állt, amely a Gutkeled család egyik ágáé, majd a nagy hatalmú Kanizsai családé volt, amely a XIV. században az egész várost fallal erősítette meg. A kastély nagyszabású bővítésére, átépítésére akkor került sor, amikor a kismartoni és a fraknói uradalom egy csere révén az Esterházy család birtokába került. A ma is látható homlokzatot I. Pál herceg alakíttatta ki 1663 és 1672 között, amikor a kastélyt az ország egyik legreprezentatívabb főúri rezidenciájává tette. A főhomlokzat különleges hangsúlyt kapott a köztes emeleten elhelyezett, magyar hadvezéreket ábrázoló mellszobrokkal, középen Esterházy Miklós és Pál nádorok képmásaival.
A XVIII. század folyamán csak kisebb átalakítások történtek a kastélyban. II. Esterházy Miklós a kor egyik legnagyobb építészének, a francia Charles Moreau-nak adott megbízást, hogy klasszicista stílusban építse át, bővítse ki a rezidenciát. A munkálatok a francia megszállás miatt megszakadtak, de annak a kornak köszönhetjük például a kastély parkját.
Haydn kora volt az az időszak, amelynek hangulatát most, a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulóján sokan szeretnének fölidézni. Mindenütt érezhető a zeneszerző jelenléte: az ő nevét viseli a kastély díszterme, amelyet Európa egyik legjobb akusztikájú hangversenytermének tartanak. Emlékháza a róla elnevezett utcában áll. Ha innen az egyik irányban indulunk el, a Haydn-zöldségeskerthez jutunk, a másik út a hamvait őrző mauzóleumhoz vezet. Ha betérünk a kastély bejárata mellett lévő bormúzeumba, kellemes meglepetéssel nyugtázzuk, hogy az Esterházy Alapítvány egyik kiváló borával is Haydn emléke előtt tisztelegnek. Méltán teszik, hiszen ő is szerette a bort. Olyannyira, hogy nem elégedett meg a szülőfalujában, Rohrauban szüleitől örökölt táblával, de Kismartonban is vásárolt egy jó darab szőlővel beültetett földterületet. De ha jóleső érzéssel nyugtáztuk a zeneszerző vonzalmát a jó bor iránt, érdemes elmélyülni az életmű tanulmányozásában is: ne feledjük megtekinteni a földszinti sala terrenában rendezett, különleges effektusokra épülő, Haydn explosiv című kiállítást (benne Theresa Saal, A teremtés oratórium első Évája arcképével), s a másikat, amely szintén az ő életútját idézi föl. Ez a Haydn, a fenomén című tárlat mintegy szétfeszíti az amúgy a tartomány legnagyobb, legreprezentatívabb épületének a falait, a bemutató egyes részeinek ugyanis a kastélytól nem messze álló Haydn-ház, az eisenstadti egyházművészeti múzeum és a burgenlandi tartományi múzeum ad otthont.