Miért is nincs Csoma-kultusz?

A világemlékezet valami olyasmi, mint a kollektív tudattalan, csak hivatalos. Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete (UNESCO) 1997-ben hirdette meg a Világemlékezet programot, azzal a deklarált céllal, hogy megőrizze a világ szellemi örökségét, emlékezetét, amely hűen tükrözi a nyelvek, népek és kultúrák sokszínűségét, miként Sailor egyéniségét a kígyóbőr zakó Lynch veszett világában. Hogy ki, mi, mikor és miért kerül fel a listára, az persze bonyolult és összetett, mint egy irodalmi Nobel-díj. A rendszer úgy működik, hogy a tagállamok jelölnek, ezeket pedig a Macuura Koicsiro főigazgató által kinevezett, szakértőkből álló nemzetközi bizottság kétévente elbírálja. Így történt ez néhány napja is, idén harmincöt gyűjtemény és mű került a Világemlékezetbe, ahol immáron százkilencvenhárom hely foglalt. A friss emlékek sorában megtaláljuk a Magna Chartát, a Nibelung-éneket, Anna Frank naplóját, a Népszövetség archívumát, valamint Bolyai János Appendix című művét és a Magyar Tudományos Akadémia Kőrösi Csoma Sándor-archívumát. A geometria Kopernikuszának is nevezett Bolyai 1832-ben adta ki huszonhat oldalas munkáját, amely édesapja, Bolyai Farkas kétkötetes, monumentális művének, a Tentamennek függelékeként jelent meg. A latin nyelven íródott mű a matematikai irodalom egyik zseniális bestsellere, a szerző megoldotta benne a párhuzamosok problémáját, pontot téve ezzel egy több mint kétezer évig tartó szöszmötölés végére, és egyúttal létrehozta az úgynevezett nemeuklideszi geometriát. A Csoma-hagyaték Duka Tivadarnak, az angol királyi bengáliai hadsereg nyugalmazott törzsorvosának, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának közvetítésével 1885-ben került az MTA tulajdonába, talán legfontosabb részei az Alexander-könyvek, amelyet tibeti mesterei állítottak össze Kőrösi kérdéseire válaszolva. A további, másoltatás vagy vásárlás útján megszerzett fanyomatok és kéziratok a tibeti nyelvészethez, irodalomelmélethez, csillagászathoz és történelemhez kapcsolódnak. Jó, hogy bekerültek a világ emlékezetébe, ha már a magyaroké szita. Mindig is rejtély volt számomra, hogy miért nincs Magyarországon lázas Csoma-kultusz, a fiúgyerekek miért nem Csomát játszanak, képzeletüket benépesítve az ősök keresésének misztériumával és Tibet mágikus útjaival. Kőrösi élete és hagyatéka a kalandnak, a hazaszeretetnek, a világra való nyitottságnak és a tudománynak olyan csodálatos ötvözete, hogy Spielbergnek már régen meg kellett volna filmesítenie, bár ő már teljesen elveszett a második gyerekkorában, jelenleg éppen egy nyúllal forgat. „Ő a tudományok országában világpolgár volt, de sohasem feledve, hogy magyar, s a dicsőséget, melyet oly méltán érdemlett, velünk meg kívánta osztani” – mondotta Csomáról Toldy Ferenc, az Akadémia titkára 1845-ben. Kőrösi pályája Háromszékből indult, hol Orbán Balázs szerint birtokos és jobbágy soha nem volt, s az egyedüli határszéli falu, hová oláh nem települt és Dardzsilingben végződött, közel a világ tetejéhez. Phyi-Glin-Gi-Grwa-Pa-La-Na-Mo, azaz tisztelet adassék az idegen tanítványnak.