Műkorcsolya és magyar valóság

Király Ede olimpiai ezüstérmes és világbajnok műkorcsolyázó augusztus 10-én elhunyt. Kanadában, élete 84. esztendejében hosszú betegségének vetett véget a halál. Minden idők legsikeresebb magyar korcsolyázója távozott az életből és a sportvilágból. 1948 és 1950 között az Európa- és világbajnokságokon összesen kilencszer állhatott a dobogó valamelyik fokára, a tizedik – ezüst – érmét az 1948-as St. Moritz-i téli olimpián akasztották a nyakába. ’47-ben és ’49-ben főiskolai vb-t is nyert, egyéni korcsolyázóként hétszeres magyar bajnok, párosban, Kékessy Andreával négy ízben voltak a legjobbak itthon. A mai korcsolyasportban elképzelhetetlen, hogy egyéni és páros műfajban is szerepeljen valaki a nemzetközi porondon, Királyhoz hasonló eredményességről pedig a régmúlt sporttörténelme sem szól. Férfi egyéniben és párosban együttesen ő volt a legsikeresebb magyar versenyző, a sportág mai helyzetében nem valószínű, hogy valaki megelőzné az örökranglistán.
Sikersorozatát és versenyzői pályáját végső soron a történelem, konkrétabban a „nemzetközi helyzet” szakította félbe 1950-ben. Király Ede 1926. február 21-én született Budapesten. A Városliget szomszédságában nőtt fel, a műjégpálya közelsége fontos szerepet játszott élete alakulásában. Édesanyja céltudatosan hordta reggelente korcsolyázni – öt évvel idősebb bátyjával együtt –, ennek eredménye korán megmutatkozott: tizennégy évesen már ifjúsági versenyt nyert. 1940-től a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) sportolójaként versenyzett, a következő évben első lett a hazai férfibajnokságban. 1944 és 1949 között hatszor védte meg e címét, ’44-ben – Kékessy partnereként – első lett a párosban is. A háború utáni években gyorsan követték egymást a nemzetközi sikerek. A páros számban három Európai-bajnoki és egy világbajnoki arany, olimpia ezüst; egyéniben két vb- és egy Eb-ezüst, vb-bronz, és még a svájci olimpián is ötödik hely a férfiversenyben – ez Király három évének mérlege.
Utoljára 1950-ben, a londoni világbajnokságon szerepelt – és győzött – magyar színekben. Partnere az előző évi párizsi versenyről nem tért haza, a hatóságok óva intették Király Edét, ne merje követni a példáját. Disszidálása a „nemzetközi osztályharc fokozódása” idején súlyos árulásnak minősült, de mivel őt nem vonhatták felelősségre, az ÁVH a családján állt bosszút. Anyját és nénjét Kistarcsára vitték, a női politikai börtön varrodájában együtt dolgoztak Szálasi és Rajk László özvegyével. Zoltán testvérét fiatal felesége és ötéves kisfia mellől hurcolták el éjnek idején az Andrássy út 60.-ba. Onnan Recskre került, 1953-ig volt a kényszermunkatábor lakója, tíz évvel később, 42 évesen halt meg.
Király Ede a kanadai Peterboroughban telepedett le, műkorcsolya-iskolát nyitott, oktató-edzőként tevékenykedett, olyan világnagyságot nevelt, mint Don Jackson. Jövedelmeiből rendszeresen támogatta a magyar műkorcsolyasportot, sajnos az utóbbi időben nem sok látható eredménnyel. Magányosan élt és halt meg.