Pozsony a tűzzel játszik

Nyelvében él a nemzet. Jól tudják ezt Pozsonyban vagy Kijevben is. Ezért aztán itt, az egyik legkényesebb ponton szorítják a kisebbségeket. Mások nemzeti identitásának megtörésére építik a sajátjukat, kompenzálják a lelkek mélyén megbúvó történelemi komplexusokat, s nem minden hátsó szándék nélkül a nemzeti kártya kijátszásával belső problémákról is megpróbálják elterelni a figyelmet. A hazafias érzelmek felkorbácsolása azonban veszélyes játék, bár tagadhatatlan, hogy a bajok elkendőzésétől a népszerűség feltornázásán át a nemzeti retorikára építő koalíciós partner szavazóinak elszipkázásáig sok mindenre jó. Olyannyira, hogy akár Robert Fico, akár Viktor Juscsenko kész a nacionalizmus oltárán feláldozni a jószomszédi viszonyt, s sutba dobni országa nemzetközi kötelezettségeit is. Pozsony ugyanis úgy lett az Európa Tanács tagja, hogy nemcsak a kisebbségi keretegyezmények, hanem még az 1201-es ajánlás betartását is vállalta. Az új nyelvtörvény sérti a magyar– szlovák alapszerződést is, amelyben mindkét ország elfogadja: mindent megtesz azért, hogy a kisebbségek szabadon használhassák anyanyelvüket.
Ebben a helyzetben egyáltalán nem meglepő, hogy Pozsony műbalhét kavart a köztársasági elnök tervezett révkomáromi látogatása körül. Sólyom László ugyanis mint mindig, a kormánynál most is egyértelműbben állt ki a határon túli magyar kisebbségek mellett. Nemcsak Szlovákiának, hanem az Európai Uniónak is üzent, mondván, nem fordíthatja el a fejét, amikor anyanyelvük használatáért büntetnek kisebbségeket. Az európai szervezetek e kérdést hallva bűnös módon, akaratlanul is tovább fertőzve e gennyes sebeket, homokba dugják a fejüket, nem vesznek tudomást e tűzfészkekről, amely magatartás nemcsak az oly sokat emlegetett demokratikus értékekkel ellentétes, de magát az EU-t is gyengíti. Pozsonyt sem feddték meg a jogtiprásért.
Magyarország nincs könnyű helyzetben. Kemény fellépése kétségtelenül növeli a feszültséget Európában, látszólag az eszkaláció irányában hat, ám valójában nem tehet mást. A halogató, óvatoskodó, a konfrontációtól megrettenő diplomácia nemcsak a jogsértő magatartást bátorítja, hanem a probléma megoldását is csak elodázza. Arról nem is beszélve, hogy hiteltelen és elfogadhatatlan az a külpolitika, amely nem a nemzeti érdekekből indul ki. Magyarországnak pedig elsődleges érdeke a kiállás a határokon túl élő kisebbségek mellett. Ez a kérdés nem eshet kisstílű hatalmi harcok, belpolitikai csaták áldozatául, s e nemzeti konszenzuson alapuló szilárd háttér elég erőt adhat a higgadt, megfontolt és jogszerű, szélsőséges felhangoktól mentes, ám határozott fellépésre. E tekintetben elég lehetőség van még a diplomáciai eszköztárban. Adott esetben már nem kell félni a viszony további romlásától, így figyelmeztetésként akár haza lehet hívni a folyamatosan a szlovák hivatalokba rángatott nagykövetet is. Erre talán odafigyelne Európa, amiből talán Pozsony is értene.