Szocialista szavazatvásárlás

Hazug lózungok ismétlése helyett Bajnai taktikát és stílust változtatott. Nem váltogatja hetente a ragyogó perspektívát előrevetítő gyurcsányi légvárlátomásokat, a „nem fog fájni” és „beindultunk” szólamokat. Ezek helyett szerényen a „közteherviselés” már-már demokratikusnak tűnő elvét hangoztatja, mondván, hogy a válságos helyzetben mindenki egyaránt kell hogy áldozatot vállaljon. Arról természetesen „elfelejt” beszélni – minő szórakozottság –, hogy ki felelős az ország válságos helyzetbe sodrásáért a 2002-es kormányváltást követően. Ugyanakkor sántít a „mindenki egyaránt” követelmény is, hiszen az áldozat- (és felelősség-!) vállalásból Bajnai elképzelése szerint éppen a szálláscsináló milliárdosok maradnának ki és a terheket azok a csődbe, munkanélküliségbe, sőt részben a mélyszegénységbe juttatott és becsapott milliók viselnék, akik a válsághelyzetnek nem okozói, hanem elszenvedői lettek.
Ebben a helyzetben a politikai elemzők jelentős része azt hangoztatja, hogy a „tárgyilagos” Bajnai hallani sem akar választási költségvetésről és választásokat megelőző felelőtlen osztogatásról a kampányolás szolgálatában, hiszen, mint mondják, nincs is mit osztogatni. Az effajta helyzetelemzés azonban téves és rövidlátó, mert nem számol Bajnaiék találékonyságával. E találékonyságnak, sőt gátlástalanságnak éppen napjainkban lehetünk tanúi az úgynevezett krízisalap kapcsán. A krízishelyzetért kizárólagosan felelős MSZP-vezetés a krízis kárvallottjaitól várná el az osztogatással való szavazatvásárláshoz szükséges alamizsna összeadását, és mivel az erre irányuló képmutató felhívások nem jártak – és nem is járhattak – a remélt eredménnyel, most rendeleti úton, törvényt és alkotmányt sértve akarja lenyúlni az áramszolgáltatók túlszámlázásával megkárosított fogyasztókat megillető törvényes kártérítés egy részét. Erre a lenyúlásra utal Orbán Viktor a választási pártkassza kifejezéssel, mivel a károsult fogyasztók pénzét az elvtársak az ő hibájukból alamizsnára szoruló nélkülözők és éhezők szavazatára ácsingózva próbálják elsikkasztani voksvásárlási célokra.
Az energiaszolgáltatók túlszámlázásából eredő kártétel országos méretekben viszonylag nem jelentős, majdhogynem elhanyagolható az elvtársak által produkált irdatlan államadóssághoz és a rablóprivatizáció útján elherdált közvagyonhoz képest. Nagyságrendileg „mindössze” ötmilliárd forint. Mondhatnánk, a jéghegy csúcsa. Mégis, vagy éppen ezért, tükrözi azt a morális mélységet, züllöttséget és tételes jogtiprási készséget, amelytől az elvtársak – a stílus az ember alapon – a hatalom elvesztésétől és a törvényes felelősségre vonástól való félelmükben nem riadnak vissza. Az ugyanis napnál is világosabb tény, hogy a túlszámlázás útján behajtott többlet jogosulatlan gazdagodás, vagyis jogellenes károkozás. Ennek reparációját pedig a hatályos törvény egyértelműen és kategorikusan szabályozza: Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. [Ptk. 339. § (1) bek.]. E kötelezettség alól a károkozó ugyanezen törvényi rendelkezés értelmében csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben az elvárható volt. A kimentő bizonyítás tehát a károkozót terheli. Nyilvánvaló, hogy túlszámlázás, vagyis meg nem történt többletszolgáltatás felszámítása elvárható magatartás nem lehet. A kártérítés általános szabályai szerint egyébként a károkozó a káresemény (esetünkben a túlszámlázáson alapuló díjtöbblet behajtása) és a kár megfizetése között eltelt időre a mindenkori törvényes kamat megfizetésére is kötelezendő.
A törvény idézett rendelkezése, de a józan ész alapján is nyilvánvaló, hogy az okozott kárt teljes egészében és nem részben kell megtéríteni, éspedig a károsult részére. Ennek a konkrét esetben azért van jelentősége, mert az elvtársak a törvény többszörös kijátszása céljából a parlamenti szavazógépezetükkel egy ad hoc rendelkezést hozattak a hatályos törvény kijátszása végett, ami természetesen nemcsak erkölcstelenség és jogtiprás volna, hanem – végrehajtás esetén – alkotmányjogi abszurdum is. E rögtönzött selejtjogszabály értelmében az áramszolgáltatók a túlszámlázással okozott kár csupán 60 százalékát, vagyis mintegy hárommilliárd forintot volnának kötelesek megtéríteni, „természetesen” kamat nélkül, de azt sem a megrövidített fogyasztók, hanem a krízisalap, vagyis az említett választási pártkassza részére. A törvény ilyen kijátszása az orgazdaság és alkotmánysértés iskolapéldája, jogorvoslata tehát az Alkotmánybíróság kompetenciája. Az Alkotmánybíróság azonban nyári szabadságon van. Tehát ősz előtt semmiképpen sem foglalkozhat az üggyel. Ügyes!
Így állunk hát a Bajnai-féle demokratikus közteherviseléssel. Őszödi mottó: a voksnak nincs szaga!

A szerző egyetemi tanár