Tuka Béla, a jarabica

Cserediák volt a múlt század elején, a jogtudományok kútját igyekezett kimeríteni az iszapig. Szülei havonként küldött levélben kérték a pesti csereszülőket, próbálják megóvni a fiút a város bűneitől, amennyire tehetik, igyekezzenek visszatartani a zengerájokban folyó korhelykedéstől, a mértéktelen italozástól. Tudatták velük, hogy Selmecbányán tanuló cseregyerekük mindezekből szép mustrát szokott adni az Arany Bányamécshez címzett fogadóban.
Aggodalomra nem volt ok, Béla szépen gyakorolta katolikus vallását, hetente gyónt, áldozott, nagy ünnepeken ő vezette a ministránsok seregét az egyetemi templomban. Tanulmányi előmenetele szintén dicséretes volt, kivált a jogfilozófia tudományában bizonyult eminensnek. Nem dicsekedhetett viszont ezekkel az erényekkel a Selmecen épülő diák, ugyanis olthatatlan vonzalmat érzett a suhogó szoknyák iránt. Ám mindkét fiú kitűnően megtanult németül és franciául, mert e két fontos nyelvet nyolc évig sulykolták a tanulóifjúságba a selmeci főgimnáziumban és a pesti reáltanodában egyaránt.
Az első nagy háború szétszórta a cseregyerekeket és családjaikat. Tuka Béla a pécsi jogakadémián lett tanársegéd, és hogy onnan mi szél vitte a pozsonyi Erzsébet-egyetemre, ma már nem tudható. Ott is a jogfilozófia kötötte le. Cseretársa a Monarchia különböző hadszínterein lőtte az ellent nehézütegekből, amíg tartott a lőszere. Amikor véget ért a háború, és a Felvidéket elcsatolták Magyarországtól, Béla szlováknak vallotta magát, esküt tett a Párizs mellett egybefércelt új állam alkotmányára, és másnaptól ő lett a rektor úr a magyarok távoztával kiüresedett pozsonyi egyetemen.
Ám ez nem volt elég nagy feladat neki. Néhány cimborájával élére állt a szlovákok autonómiájáról, önálló országáról álmodozóknak, amit – a nyugaton mintaszerű demokráciának nevezett – Csehszlovákia hatóságai igencsak nehezményeztek. A jogkövetelőket letartóztatták, bíróság elé állították, és súlyos büntetést róttak ki rájuk. Tuka Béla nemzetiségi jogok iránt érzett vágyát Masaryk elnök törvényszéke tizenöt év börtönre taksálta, amiből tízet le is töltött az illavai fegyházban, amelyet a legkonokabb bűnözők megjavítására építtetett Mária Terézia császárnő.
Miután a nácik elhatározták Csehszlovákia feldarabolását, Reinhard Heydrich magához intette a függetlenségre áhítozó szlovákokat. Pár nap sem telt el, és Tuka Béla már Kassán tárgyalt a magyarokkal az ezeréves országhoz visszacsatolandó területekről. Négy magyar király neve nem volt elég előkelő ehhez a feladathoz: Béla ettől fogva Vojtechnek hívatta magát. Vojtech Tuka természetesen rádióbeszédeket is mondott. Egy ízben nehéz börtönéveire akarta emlékeztetni hallgatóságát, azonban a fogoly szóra a jarabicát használta, amely szlovákul fogolymadarat jelent. Aki hallotta és értette, majd megpukkadt a nevetéstől. A leendő szlovák bábállam szépreményű miniszterelnöke nem tudott rendesen szlovákul!
A többi már jól-rosszul dokumentált történelem. A szlovákok – a nácik védőszárnyai alatt – a második világháború kitörése napján betörtek Lengyelországba, ebből következően hadiállapotba kerültek a nyugati hatalmakkal, korábbi támogatóikkal. Hogy még jobban kifejezzék a német birodalom iránti szövetségesi hűségüket, hadat üzentek a Szovjetuniónak és Amerikának is. Bár XII. Piusz pápa felszólította a katolikus mivoltukkal kérkedőket a zsidókkal szembeni emberséges bánásmódra, a Tuka kormányozta Szlovákia Eichmann kezére adta az ország teljes zsidóságát, amivel nagyrészt megoldotta a nemzetiségi kérdést is, hiszen a szlovákiai zsidók Trianon után mind egy szálig magyarnak vallották magukat. Meg lehet nézni a Felvidéken megmaradt zsinagógák magyar nyelvű feliratait.
Az összeomláskor Vojtech Tuka Béla is igyekezett menteni az irháját, majdnem eljutott Spanyolországba, de – alig félnapi járásra a határtól – felismerték és elfogták a szövetségesek. Mint háborús bűnöst, kiadták a „helyreállt” benesi Csehszlovákiának. Újra bíróság elé állították, ezúttal a pozsonyi várban, országlása színhelyén. Nem utolsósorban a zsidó lakossággal szemben elkövetett népirtás vádjában találták bűnösnek, halálra ítélték, és 1946. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén annak rendje-módja szerint fölakasztották.
Higgyük azt, hogy a bitó láttán felmerülhetett az elméjében: talán szerencsésebb lett volna megmaradnia a jogfilozófia emelkedett eszmeiségénél – megmaradnia magyarnak.

A szerző építész