Mindezek mellett – vagy éppen előtt? – a fotóriport műfajának, tehát a fotós újságírás egyik magyarországi úttörőjének is nevezhetjük, hiszen társával, Doctor Alberttel megörökítették a királyi pár bevonulását a magyar fővárosba. Az egyik kortárs, Heller József pedig készített egy olyan fényképet 1867. június 5-én a Duna-partról, háttérben a Várral, amelyen látszik a Duna Gőzhajózási Társaság felvételi irodája is, annak tetején pedig egy nemzeti színű drapériával bevont kis pavilon, s benne Borsos József fényképész és kamerája látható. De már tizenegy évvel korábbról is ránk maradt egy olyan, ismeretlen fényképésztől származó felvétel, amely az akkor 35 éves festőt ábrázolja nagyméretű kamerák és különböző fényképészeti kellékek között.
Ez pedig azt bizonyítja, hogy már az 1850-es évek közepén élénken érdeklődhetett a fotográfia iránt az akkoriban éppen festői pályája csúcsára, bécsi karrierjéhez érkezett festőművész. Legfontosabb portréit éppen úgy megfestette már, mint zsánerképeit. Az életmű egyik emblematikus műve, a Nemzetőr 1848-ból, legfőbb patrónusa, Esterházy Pál Antal herceg arcképe 1852-ből származik, a legismertebb életkép, a Lányok bál után pedig, amely valószínűleg a képen látható hölgyeket, jeleneteket igen kedvelő herceg megrendelésére készült, 1850-ben született meg. 1855-ös a Galambposta első változata, amely egyféle válasznak tekinthető Barabás Miklós jóval korábbi, hasonló témájú művére, de hat évvel később Borsos újra megfestette a motívumot, s a képnek talán még több változata is létezik.
Bármiről is van szó egyébként Borsos József életével, életművével kapcsolatban, igencsak tanácsos a talán, a feltehetőleg kifejezések, a feltételes mód használata. A reformkori író, szerkesztő, amatőr festő, fia művészi ambícióit kezdetektől támogató Borsos Márton gyermekeként Veszprémben született művész életéről ugyanis rendkívül kevés dokumentum maradt fenn. Még azt is csak a kiállítás kurátorainak (festmények: Békefi Eszter, Veszprémi Nóra, fényképek: Farkas Zsuzsa) kutatása tisztázta, hogy hány felesége, gyermeke volt egyáltalán. Az pedig, hogy egészen pontosan miért is hagyott fel sikeres bécsi portréfestői működésével s költözött Pestre 1861-ben, még a kutatók előtt is máig ismeretlen maradt. A festő Borsost már életében elfeledték, de az 1930-as években valóságos kultusza lett művészetének, életének kalandos fordulatait Csathó Kálmán A Szép Juhászné című regényében dolgozta fel. Az arisztokraták portréit megfestő, fényképen megörökítő Borsos természetesen nem nagyon illett bele a „munkáshatalom” évtizedeinek művészetről alkotott elképzeléseibe, talán a szabadságharcos hagyományokat idéző Nemzetőr című festményt kivéve – arról viszont mindig is sejteni lehetett, hogy nem forradalmi lelkesedésnek, hanem megfelelően honorált megrendelésnek köszönhetően született meg.
A sejtések, feltételezések helyett a Nemzeti Galéria szakemberei a képekből indultak ki, amelyekből ugyan sok ma is lappang, de így is van belőlük elég ahhoz, hogy Borsos művészeti pozícióját, a kortársakhoz, a mesterekhez (Waldmüller, Danhauser, von Amerling) való viszonyát megmutassák, illetve megvessék a további kutatás fundamentumát. Hasonló a helyzet a fotográfus esetében is, az elkészült 44 ezer képből ma háromezret ismerünk, amelyből mintegy kétszáz került a kiállításra (a Gadányi György fotóművész gyűjteményének részét képező korabeli fényképészeti eszközök társaságában). Liszt Ferenctől kezdve Zichy Mihályig számos kiválóságot örökített meg Borsos és társai kamerája, a képanyag még alighanem számos felfedezést tartogat a szakemberek számára.
Egy dolog azonban már ma sem titok. Mégpedig az, hogy a fotós vállalkozás úgy „bejött” Borsosnak, hogy már 1865-ben megvásárolhatta a Szép Juhászné fogadót, amely azután akkor is biztos anyagi hátteret nyújtott neki, amikor csökkent a fotói iránti kereslet. Pesti műtermét 1878-ban eladta (az 1905-ig működött tovább a főváros legjobban felszerelt műtermeként), s akkor végképp a budai hegyekbe költözött. Festmények, fotók helyett fogadójával foglalkozott utolsó éveiben Borsos József, no meg feleségével, fiaival. Újra megnősült ugyanis, Falussy Annától két fia született. Felvirágzott a fogadó, hiszen akkoriban építették ki az oda vezető utakat és a fogaskerekűt. Az épülethez széles verandát, hangverseny- és tánctermet illesztettek, kirándulások és bálok színhelye lett. Talán egy-két akvarellt festett is környezetéről Borsos József. De hogy valóban megtette-e, azt még a tudósok sem tudják.
(Borsos József, festő és fotográfus, Magyar Nemzeti Galéria, október 25-ig.)
Keith Kellogg
Kellogg fontos üzenetet vitt Zelenszkijnek
