A politikai hatalom jogsértései

Az utóbbi időben egyre szaporodnak azok az ügyek, amelyek azt bizonyítják, hogy a hatalmon lévő szocialista kormány úgy gondolja, rá nem érvényesek a bírósági ítéletek, a felügyeleti határozatok, de még a törvények sem. Kezdjük a legenyhébb, csupán a Magyar Energia Hivatal határozatát sajátosan értelmező kormányzati jogsértés példájával. Mint ismert, az energiaszolgáltatók felügyeleti szerve márciusban megállapította, hogy négy áramszolgáltató cirka ötmilliárddal megkárosította a fogyasztókat jogtalan túlszámlázásukkal, azzal, hogy a szolgáltatási árrés összegét a jogszabályban rögzítettnél magasabban állapították meg. Összességében ötmilliárd forintot kellett volna visszafizetniük az érintett fogyasztóknak. Már a felügyeleti döntés amolyan magyaros huszárvágással rendezte volna el ezt a kis pitiáner ügyet, ami az egyes fogyasztóknál valóban csekély összegű jóváírást jelentett volna, talán emiatt nem fektettek komoly energiát arra, hogy kamatos kamatszámítással határozzák meg pontosan a kártérítés összegét. Sőt, szociális érzékenységükről tettek tanúbizonyságot, ki tudja, milyen megfontolásból, illetve milyen felhatalmazással döntöttek úgy, hogy a szolgáltatóknak az ötmilliárdos jogtalan többletbevétel hatvan százalékát a lakossági folyószámlán vagy áramszámlán kell jóváírni, negyven százalékot pedig a rászoruló lakossági villamosenergia-fogyasztókat támogató alapítvány számlájára kell befizetni. Milyen alapon jótékonykodik a Magyar Energia Hivatal a szociális tárca helyett, merül fel a kérdés.
Túl sok időnk nem volt ezen morfondírozni, mert jött a válságkezelő Bajnai-kormány, és lecsapott az ötmilliárdos pluszforrásra, mint megboldogult öreganyám a légycsapóval áldozatára, és úgy döntött, hogy az egészet belapátolja a Magyar Államkincstárnál kezelt úgynevezett „krízisalapba”, amiből a rászorultakon akarnak segíteni. Csakhogy mi köze van a kormánynak, az államnak a magántulajdonban lévő energiaszolgáltató cégek és a fogyasztók, az állampolgárok közötti szerződéshez, illetve annak megszegése miatt kialakult elszámolási vitához, és a jóvátételi kötelezettség teljesítésének módjához? Azt gondolom józan paraszti ésszel, hogy az égvilágon semmi. Hátrébb az agarakkal!
A politikai hatalom jogsértésére több példát is szolgáltat a tervezett sukorói kaszinóberuházás. Csak kapkodjuk a fejünket, hiszen hetente derülnek ki az újabb disznóságok a kiemelt projektről. Veres János volt szocialista pénzügyminisztert se a rendőrségi, se az ügyészségi vizsgálatok részeredményei, se az Állami Számvevőszék súlyos megállapításai nem zökkentik ki, ő még ma sem tarja aggályosnak a sukorói földügylettel kapcsolatban felmerült törvénysértések gyanúját.
Pár nappal ezelőtt Veres egy rádióműsorban pitiáner dolognak nevezte már a kérdésfelvetést is, amely a kormányzati gigamutyira vonatkozott. „A munkahelyteremtést, az idegenforgalmi vonzerőt tekintve nemzetgazdaságilag sokkal nagyobb jelentőségű annál, minthogy azért ne valósuljon meg, mert – a hírek szerint – a beruházó nem lakott az állandó lakcímén” – fogalmazott Veres János arról a pitiáner körülményről, hogy Joav Blum izraeli üzletember közokirat-hamisítás segítségével akarta megszerezni a Velence-tó-parti területet. Különösképpen nem lepett meg, hogy a szocialista politikus a törvényeinket az MSZP-nek oly kedves üzleti kör érdekeinek rendelte alá nyilatkozatában, hiszen a 90-es évek elején, az eredeti tőkefelhalmozás zavaros éveiben Veres János cége is fütyült az adótörvényre, az igazságos közteherviselés magasztos eszméjére. Talán éppen ezért vitte olyan sokra, ezért futott be ekkora karriert a szocialista pártban. Gyurcsány is megmondta ’96-ban, hogy miként aránylik az érdekérvényesítő képesség az ember mögött álló százezres fizetéshez, avagy a milliárdnyi vagyonhoz. Veres magabiztosan pitiáner dolognak nevezte a törvénysértést, miközben Lendvai Ildikó pártelnök asszony hallgatott, mint a sír, nem szaladt be a köztelevízió Nap-kelte című műsorába, hogy elhatárolódjon, vagy elhatárolódást követeljen párttársa botrányos kijelentésétől. Megállapíthatjuk tehát, hogy Veres a vörös szegfűs párt álláspontját közölte: a törvényeket az államnak nem kell betartani, ha a vélt vagy valós gazdasági érdekek úgy kívánják.
Veres János amúgy nyakig benne van a sukorói kormányzati panamában. A mutyi részleteit kormányzati szinten kidolgozó tavaly május végi összejövetelen rá osztották ki a működéshez szükséges engedély kiadásának feladatát, neki kellett előkészítenie az új vagyontörvényt, ami lehetőséget teremtett a verseny nélküli földcseréhez. Az ő bábáskodása mellett módosították azt a törvényt is, amelynek segítségével „kiemelt nemzetgazdasági beruházássá” lehetett minősíteni a kaszinóüzemeltetést és az ehhez kapcsolódó „vendéglátó-komplexumok” kiépítését is. Los Angelesben – azt mondják, akik már jártak arra – a kaszinóüzemeltetéshez kapcsolódó vendéglátó-komplexumokon nem ugyanazokat a beruházásokat értik, mint nálunk a katolikus leányegyletekben.
Veres János most is az őszödi kommunikációs tréningen tanultak alapján nyilvánult meg a sajtóban. Önmagában természetesen már az is durva lenne, ha egy volt miniszter fittyet hányna a magyar föld védelmében hozott törvényre, amely éppen azáltal akarja hazai tulajdonban tartani például a sukorói ingatlanokat, hogy csak a helyben lakó polgároknak engedi meg a tulajdonszerzést. De Veres is pontosan tudja, hogy ennél sokkal súlyosabb törvénysértéseket is elkövettek az ügylet nyélbeütése érdekében. Az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy törvénysértő, tehát semmis szerződések segítségével cserélték el Joav Blum pilisi és albertirsai gyümölcsöseit a sukorói ingatlanokra. Hiszen 183 hektáros ingatlant cseréltek el útépítési közcéllal, holott csupán 10 hektárra volt szükség. Ráadásul az állam kárára százmillió forintos különbséget állapítottak meg a számvevők.
A sukorói történetnek alig van olyan eleme, ami tisztességesnek, törvényesnek mondható. De mi várható el attól a politikai hatalomtól, amely kénye-kedve szerint egy külföldi befektető érdekei alapján módosítgat törvényeket, gombnyomogató pártkatonákká degradálva a befolyásuk alatt álló szocialista és szabad demokrata képviselőket? Az Alkotmánybíróság döntéseire évek óta fittyet hánynak, még csak meg sem kísérelték, hogy arányosítsák a jövő évi választások idejére a választókörzetek határait, alkotmánysértő módon egyszerű többséggel próbálták meg a megyei közigazgatási hivatalokat regionálissá alakítani, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabályt, aminek eredményeként ma semmilyen szervezet nem látja el az önkormányzatok törvényességi felügyeletének feladatát. (Az Alkotmánybíróság előtt ugyanis csupán az önkormányzati rendeleteket lehet megtámadni.)
Kenedi János történész se a magyar bíróság jogerős bírósági ítélettel, se a strasbourgi nemzetközi bíróság ítéletével a tarsolyában nem képes hozzáférni bizonyos titkosszolgálati iratokhoz, amelyeknek titkossága állítólag már 1996-ban megszűnt. Tény, nem csak a Bajnai-kormány tartja őt megátalkodottan távol ama iratoktól. De a strasbourgi ítéletet mégis csak nekik kellene végrehajtani, és nem csak olyan módon, hogy kifizetik a történésznek a nemzetközi bíróság által megítélt kártérítést, hanem a per tárgyát jelentő dokumentumokat is nyilvánosságra kellene hozni. Tényleg, hogy akar a kormány a köztársasági elnökünket ért sérelemért a strasbourgi bíróság segítségével elégtételt venni, ha a Kenedi-ügyben hozott ítéletet sem hajtja végre maradéktalanul?