Akik mernek parasztok lenni

Ohne Bauern keine Zukunft, vagyis Parasztok nélkül nincs jövő – hirdette az osztrák Rudi Schmiederer autóján egy zöld matrica. Elgondolkodtam rajta ott, Saalfelden külterületén, a lovas tanyán, amely nyolc napig otthonunk volt. Van, ahol nem szitokszó, nem is a többség kisebbség általi megnevezése ez a szó. Az osztrák paraszt büszke életformájára, tradícióira, birtokára, állataira, gazdaságára. És néhányuk szívesen hív vendéget is a hagyományosan óriási házba.

Falusi vendéglátás osztrák módra. Schmiedererék lovakat tartanak egy dombtetőn, házuk olyan zöld mező közepére épült, hogy legszívesebben én is rávetném magam, és legelnék egész nap nagyokat, merengve közben, mint a bámész hátasok. A napkelte a Hochkönig kopár csúcsait ragyogtatja fel, a napnyugta pedig a Steinernes Meer hófoltjait festi vörösre. Az emeleten körbefutó, muskátlis-petúniás teraszról mindkét látványban elmerülhetünk. A kertben virágágyások között padok bújnak meg, ha leülünk, két-három doromboló macska azonnal ott terem, és követeli a napi simogatásadagot. Az istálló mellett, egy ketrecben nyulak, tengerimalacok rágnak szakadatlan lelkesedéssel.
Rudi és felesége néhány éve döntötték el, hogy a ház középső szintjén kialakítanak pár szobát és két apartmant, valamint belépnek az Urlaub am Bauernhof nevű turisztikai társulásba. A kis lakásban, ahová mi költöztünk, egy tökéletesen felszerelt konyha, egy hálószoba, külön WC és fürdőszoba van, minden tiszta, egyszerű, de szép. Semmi romantika, viszont könnyű ott lakni, takarítani, főzni. Praktikus, az osztrákok ezt nagyon szeretik. A házigazdák nem tolakodók, az asszony reggel csendben kikészíti a reggelit, akkorra, amikorra kérjük, és azt, amit kérünk. Nagyobb beszélgetésre csak az utolsó este tudunk időt keríteni, amikor meghívnak egy búcsúsörre, és boldogan elfogadják az üveg magyar bort.
Az ő tanyájuk négyvirágos szálláshely. A virágokat – mint a nagyoknál a csillagokat – különböző feltételekkel kapják a parasztgazdaságok. Évente alig több mint 200 eurót fizetnek a szervezet tagjai, cserébe megkapják a minősítést, házuk bekerül a nyomtatott és internetes katalógusokba, amelyek több nyelven is elérhetők. Az Urlaub am Bauernhof emberei évente meglátogatják a gazdaságot, és adnak vagy elvesznek egy-egy virágot. Rudiéknál három hete jártak, akkor kapták meg a negyedik virágot azzal a feltétellel, hogy a folyosói padlószőnyeget rövid időn belül kicserélik, mert csúnya is, öreg is. Ilyenkor értékelik a ház kinézetét, környezetét, felszereltségét, a gazdaság állapotát, azt, van-e kulturált szelektív hulladékgyűjtő, van-e lehetőség arra, hogy a vendégek besegítsenek a házimunkába, vagy indulnak-e traktoros, szekeres kirándulások valamelyik közeli hüttébe. A mi tanyánkon ilyesmire nincs lehetőség, a szobák minősége, a felszereltség és a kilátás viszont mindenért kárpótol. Meg az, hogy szívesen adnak tanácsot a vendéglátók. Elkalauzolnak abba az étterembe, amelyikben ők szoktak enni, megmondják, melyik a legrövidebb út az aznapi kirándulás célpontjához, ha túl későn indulnánk, szólnak, hogy inkább mást tervezzünk aznapra, mert oda csak kora reggel érdemes menni. Pár nap alatt részei leszünk a családnak, a háztartásnak, a gazdaságnak.
Ha akarunk, kicsit parasztok leszünk mi is, de ha ez sok lenne a finnyás városi ízlésnek, tanulmányi útként foghatjuk fel a nyaralást. A gyerekek saját szemükkel látják, hogy a tojás a tyúkból jön, a tejet nem dobozzal együtt készítik a gyárban, a gyümölcsök fán nőnek, a zöldséget pedig bizony kapálni és öntözni kell. A felnőttek is fontos dolgot láthatnak: dolgos, büszke, kedves parasztokat. És egy életformát, nyolc nap után úgy gondolom, az egyetlent, amilyet élni érdemes.