A szakemberek mindig is tudták, hogy milyen páratlan kincseket foglal magába a gyűjtemény, amelynek tudományos feldolgozása négy évvel ezelőtt kezdődött el a legjobb hazai és külföldi tudósok részvételével, s immár a negyedik kötet jelenik meg a gyűjteményt bemutató, húszkötetesre tervezett könyvsorozatból. Arról azonban csak augusztus közepén, a Hír TV egyik műsorában beszélt a gyűjtő, hogy múzeumot nyit Budapesten a gyűjtemény legszebb, legértékesebb darabjaiból. Arról pedig, hogy hogyan alakult ki a délkelet-ázsiai művészet iránti szerelme, s hogyan hozta létre a ma már több mint tizenhatezer darabot számláló gyűjteményét, lapunknak adott először interjút.
– Hogyan jellemezhető, milyen fő egységekből áll ma a Zelnik István-gyűjtemény?
– Azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy mára Kelet-Közép-Európa legnagyobb és egyetemes mércével mérve is az egyik igen jelentős kelet-ázsiai gyűjteményét hoztam létre. Több mint tizenhatezer tárgyból áll, amelyek között van egy mintegy kétezer darabos arany- és ezüstkincs, amely tizenegy országból származik. Négy egységet feltétlenül érdemes kiemelni. Az egyik a tyám együttes, amely a Kr. u. III–XVI. század közötti, öt lazán összekapcsolódó királyságból álló birodalom ötvösművészetét reprezentálja öt-hatszáz tárggyal, ez a világ legnagyobb tyám arany- és ezüstkincse. A brit szakértők időnként csóválják a fejüket, hogy hogyan sikerült éppen egy magyar embernek létrehozni ezt az együttest, nos, az ő kérdéseikre a négy éve elindított kutatóprogram, illetve a húszkötetesre tervezett könyvsorozat első darabja – amelyet olyan szakemberek írtak, mint Jelen János, Renner Zsuzsanna, Vu Kim Loc – alighanem meggyőző választ ad. A másik fő egység az említett maszkgyűjtemény, 27 darabjából 24 arany és 3 ezüst, az indokínai tárgyak mellett ebben kínai, indiai és ókori görög maszk is van. A harmadik egység a délkelet-ázsiai magasfennsík eltűnt királyságainak aranyszobrait, rituális tárgyait foglalja magába, a negyedik pedig a khmer birodalom aranytárgyait. A gyűjtemény négy országban, Magyarországon, Franciaországban, Svájcban és Belgiumban van, ahol családom egy része, a fiam letelepedett. A legértékesebb tárgyak nagy részét banki széfekben őrzik.
Zamárditól Kohkerig
– Honnan eredeztethető a gyűjtőszenvedély, mikor hozta létre első kollekcióját?
– Kamaszkoromig vezethető vissza a gyűjtőszenvedély. A döntő hatást egy élmény gyakorolta rám, amely Zamárdiban ért, ahol rendszerint a nyarakat töltöttük. Az első gimnáziumi osztály elvégzése után egy napon arra figyeltem föl, hogy telekszomszédunk, egy idősebb ember valamilyen furcsa épületet emel a kertjében, ami, mint megtudtam, japán teaház lett volna. Mikor látta, hogy érdekel a dolog, áthívott, segítettem neki a munkában. Sövény Aladárnak hívták, kiváló nyelvész, irodalmár volt, beszélt kínaiul, japánul, koreaiul és más nyelveken, haikukat fordított, ő készítette az első koreai–magyar szótárt. 1956-os szerepe miatt – az észak-koreai nagykövetségen bírálta a szocializmust – elveszítette az állását, s csak évek múlva lehetett gimnáziumi tanár. Nos, a zamárdi találkozásból barátság lett, tőle tanultam japánul, s az ő hatására határoztam el, hogy diplomata leszek és Kelet-kutató. Akkoriban kezdődött gyűjteményem kialakulásának első szakasza, főként a BÁV-nál vásároltam, később pedig a moszkvai műkereskedésekben.
– Mert hát a hivatásos diplomata pályája felé akkoriban a moszkvai nemzetközi kapcsolatok intézetén keresztül vezetett az út, ahová 1968-ban fel is vették…
– A vietnami nyelvet „osztották rám”, ami végül is nem bizonyult rossz döntésnek, mert már a második évtől tolmács szinten beszéltem a nyelvet. Pályám a hanoi magyar nagykövetségen kezdtem. Részt vettem a dél-vietnami nemzetközi ellenőrző bizottság magyar tagozatának a munkájában, olyan vezetőkkel találkozhattam, mint Pham Van Dong, Nguyen Thi Binj vagy éppen Szihanuk főherceg. Nem mellesleg négy és fél évig teljes diplomatafizetésemet műtárgyak és szakkönyvek vásárlására fordítottam. Ezeket a „zöld könyvvel” vámmentesen hazahozhattam. Egyébként is jellemző volt a helyzetre az alábbi történet: amikor tizenöt ládával megérkeztem Ferihegyre, a vámos megkérdezte, műszaki cikkeket hoztam-e. Mondtam, nem. Akkor ezekben mi van? Vázák, szobrok, feleltem. Akkor mehet tovább, zárta le a társalgást a vámos. Egy trópusi betegség miatt, amelybe egyébként egy orosz barátom belehalt, egy keletnémet belerokkant, a kiküldetési idő lejárta előtt haza kellett jönnöm, s nem is térhettem vissza keletre. Egy ideig a minisztériumban maradtam, majd 1982-ben öt évre Brüsszelbe kerültem, részt vettem abban a munkában, amely Magyarország európai integrációs törekvéseinek realizálását segítette. A rendszerváltás után pedig Strasbourgban létrehoztam Magyarország Európa tanácsi misszióját.
– Nem vitte túlságosan messzire a keleti műtárgyak világától a nyugat-európai diplomácia?
– Egyáltalán nem, hiszen megismerhettem a nagy európai múzeumok ázsiai gyűjteményeit, kapcsolatba kerülhettem komoly gyűjtőkkel. 1992-ben zárult le gyűjtői történetem harmadik fejezete, amikor kiléptem a külügyi szolgálatból. 2000-től Strasbourgban és Brüszszelben alapított vállalkozásaimon keresztül Európán kívüli projektek menedzselésével foglalkozom a legkülönbözőbb területeken. Létrehoztam például a Magyar Indokínai Befektetési és Fejlesztési Társaságot, amely részt vesz például a Kr. u. X. századi khmer királyság fővárosa, Kohker feltárásában a Magyar Angkor Alapítvánnyal és tekintélyes japán, francia partnerekkel együttműködve. Erre az időre esik gyűjtői tevékenységem negyedik korszaka, amelyet a többi között az jellemez, hogy sikerült néhány kisebb-nagyobb francia, belga gyűjteményt megszereznem.
Felbecsülhetetlen értékek
– Térben és időben hatalmas az a terület, amelyet a gyűjtemény reprezentál, különböző népek mesterei más-más művészeti ágakat, technikákat, anyagokat képviselő műveit kell fölismernie vásárlás közben egy szempillantás alatt, ráadásul szemrebbenés nélkül, nehogy az eladó gyorsan megemelje az árat. Van valamilyen sajátos módszere a gyűjtéshez az állandó önképzésen kívül?
– Valóban, a tárgyközelség és a szakirodalom állandó tanulmányozása mindennek az alapja. Még a szerencsének is. Itt van például ez a XII–XIII. századi jávai szobor. Nagyon értékes, két-három van még belőle a világban. Egy belgiumi kisvárosban vettem, Cineyben, ahol évente kétszer-háromszor rendeznek kirakodóvásárt. Évtizedek óta járom e vásárokat, ez a szenvedélyem. 1986-ban Belgiumban voltam diplomata, amikor elmentünk a vásárba a fiammal, aki szintén gyűjt. A néhány ezer ezüst- és bronztárgy közül először a fiam emelt ki egy ezüst pénztartót, amelyben azonnal fölismertem Fabergé, a cári ötvösmester alkotását. Húsz frankért vettük meg a ma hat-nyolc millió frankot érő darabot. Azután sikerült elővarázsolnom a 25-30 cm magas, sötétzöld patinás jávai istenszobrot. Ezért „borsos” árat kért a kereskedő, sejtette, hogy valami, de arról sejtelme sem volt, hogy százmillió forintos érték hevert a bronzhalomban.
– Apropó milliók… Milyen gazdag ember ön? Ki lehet fejezni pénzben a gyűjteménye értékét?
– Én nem nagyvállalkozónak, hanem inkább sikeres szellemi szabadfoglalkozásúnak nevezem magam, de azt hiszem, kétségtelen, hogy műtárgyakban megtestesülő vagyonom Magyarország legnagyobb vagyonai közé tartozik. Mintegy másfél milliárd dollárra (háromszázmilliárd forint) becsülhető, de van a gyűjteményben 100-150 tárgy, amely értéke felbecsülhetetlen. Egy bangkoki gyűjtő például tízmillió dollárt (kétmilliárd forint) ajánlott a maszkokért, de szó sem lehet róla, hogy ennyiért megváljak tőlük. Persze vannak olyan műtárgyak, amelyeket eladok vagy elcserélek, hogy új darabokat szerezzek. Nemrég például egyik partnerem felajánlott egy tyám aranykoronát, -diadémet, s kért érte ötven XII–XIII. századi kambodzsai szobrot. Lassan már összegyűjtöttem őket, így nagyjából századrészéért jutok hozzá százmilliós műtárgyhoz, mintha ki kellene fizetnem valódi értékén. Az is megtörténik persze, hogy veszítek az üzleten, hiszen ki merné a tudását százszázalékosra értékelni? Én most úgy a kilencven százalék körül járok, az utóbbi években javuló a tendencia. Sajnos manapság már a tárgyak kilencven százaléka hamisítvány Európában, benne Magyarországon is. Érdemes hamisítani, hiszen az árak felmentek, ami persze azt is jelenti, hogy végre a helyére kerül az Európában sokáig alulértékelt ázsiai művészet.
Vámbéryék öröksége
– Mikor fogalmazódott meg a gondolat, hogy az eddig nyilvános kiállításon nem szerepelt gyűjtemény legszebb darabjait múzeumban mutatja be, s hogy ez a múzeum éppen Budapesten legyen?
– A tudományos feldolgozás alapján a kiváló szakember, Jelen János barátom ösztönzésére az utóbbi két évben öltött végleges formát a gondolat. Felmerült a lehetőség, hogy Nyugat-Európában, például Zürichben vagy valamelyik belga, francia városban alakítsuk ki a múzeumot, ahol jelentős anyagi támogatást is kaphattunk volna. Úgy gondolom azonban, hogy mivel magyar vagyok, ennek a múzeumnak itt van a helye, hogy Vámbéry Ármin, Kőrösi Csoma Sándor, Ráth György és Hopp Ferenc után olyan értékekkel gazdagodjon az ország, amelyek a magyarság, Európa és a világ számára is fontosak. Ritka, gyönyörű művekről van szó, s ráadásul aranyról, azt hiszem, mágneses erővel hat majd a múzeum az emberekre.
– Ismert már az is, hogy az Andrássy út 110. alatti épületben helyezik el a múzeumi gyűjteményt, s kevesebb mint egy év múlva meg is nyitja kapuit a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum. Szokatlanul gyorsnak tűnik a tempó, hiszen addig sok mindent el kell végezni…
– Már eddig is sok minden történt. A jelenleg használaton kívüli épületet a Kogart létrehozója, Kovács Gábor ajánlotta föl a számomra, már alá is írtuk az ötven évre szóló előbérleti szerződést. Az épület átépítését a Kogart Holding végzi, a Magyar Indokína Társaság finanszírozza. A hatósági jóváhagyások után októberben szeretnénk elkezdeni a múzeum, illetve a hozzá kapcsolódó nemzetközi kutatóközpont kialakítását. Nem kevésre vállalkozunk, hiszen Magyarország leglátogatottabb múzeumát szeretnénk itt létrehozni, olyan intézményt, amely a XXI. századi múzeum minden funkciójának megfelel, nemcsak őrzi, gyarapítja a gyűjteményt, publikálja az értékeket, hanem élményt adó bemutatásukkal oktat, tanít is. És nemcsak a gyűjtemény értéke milliárdos, de milliárdosra tervezzük a bevételt is. A belépődíjakból évi hatszázmilliós bevétel várható, s hasonló összeg az internetes megjelenésből is, hiszen néhány dollár ellenében háromdimenziós, virtuális múzeumi sétát tehet nálunk, aki rákattint a honlapra. Képzelje csak el: ma legalább kétszázötvenmillió olyan értelmiségi van a világon, aki ezt nyugodtan megteheti, s elég, ha csak minden ötvenedik, azaz ötmillió meg is teszi ezt… Gazdag múzeum lesz az aranymúzeum.
Turisztikai vonzerő lehet
– Nem kért és nem is kér állami támogatást, sőt, úgy véli, a múzeum bevételéből évente jelentős összeggel támogathatja a magyar kultúrát… Szokatlan hozzáállás ez Magyarországon, alighanem vihart is kavar majd, hiszen a legtöbb magyar múzeum szegény, s bár elindult az erjedés az utóbbi években, a legtöbb múzeumi szakember ellendrukkere azoknak, akik a legsikeresebbek. Beilleszthető ebbe a struktúrába a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum?
– Az irigység az irigykedőket minősíti, hiszen a világ nagy múzeumai sikereiket annak köszönhetik, hogy közönségbarát módon mutatják meg kiemelkedő értékeiket, ahogyan itthon is van már erre példa, például a Szépművészeti Múzeum. A múzeumot menedzselni kell pénzügyi, kommunikációs, marketingszempontból, sikeressé kell tenni, éppen ez segítheti a múzeumban dolgozó tudósokat. A mindenkori kormányoknak pedig ezt a munkát kell támogatniuk, s ez túlmutat a kultúra területén is, jelentős állami bevételeket is eredményezhet, hiszen például egy előzetes felmérés szerint míg ma egy átlagos turista három napot tölt az országban, az aranymúzeum miatt fél nappal meghosszabbítaná a tartózkodását, ami komoly idegenforgalmibevétel-növekedést jelenthet. Mi kétszáz utazási irodával és százötven szállodával szeretnénk szerződni a múzeumhoz kötődő idegenforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében.
A szakmai munkát a kiváló tudós, Jelen János irányítja majd, akivel négy éve együtt dolgozunk a gyűjtemény feldolgozásán, publikálásán. Az ő munkáját segítő tudományos tanácsadó testületnek pedig reményeim szerint a legjobb hazai és külföldi szakemberek lesznek a tagjai, közöttük Jean-Francois Hubert, Elizabeth Moore, szakterületük világszerte elismert tudósai.
Állatvédelmi Ösztöndíjprogram
Már lehet pályázni az idei Állatvédelmi Ösztöndíjra
