Az asszony, aki eladta volna a veséjét

A román határ menti községben a négy gyermeket nevelő Tóth Zsoltné annyira szereti a családját, hogy még egyik létfontosságú szervét is feláldozná értük. A nyomorszintről emelné fel az övéit, ahová az utóbbi években jutottak.

A kétegyházi Tóth Zsoltné a megyei lap SMS rovatában hirdette meg a veséjét eladásra, így figyelt fel a témára egy újságíró, s lett belőle országos hír. A négy gyermeket nevelő családanya azt hallotta, hogy egy vese tízezer euró, vagyis csaknem 2,8 millió forint. Gondolta, elszegényedésük ellensúlyozására megpróbálja értékesíteni a sajátját, ha akad rá érdeklődő.
Tóthék a Medgyesegyházára vezető út mellett laknak a román határhoz közeli községben. Portájukon átlagos, jó állapotú, nyeregtetős családi ház áll, olyan típusú, amilyenből a fél ország felépült annak idején, amikor még egyáltalán építkeztek az emberek Magyarországon. Az udvar rendes, az ápolt kertben gyümölcsfák és örökzöldek. Tóthné körül két szőke fiúgyermek ugrándozik, ahogy beljebb tessékel.
– Igen, igaz, amit beszélnek, a férjemmel közösen elhatároztuk, hogy eladnám a vesémet, ha volna rá jelentkező – ültet le a konyhában, miközben különösebb zavar nélkül kezd történetükbe. – Más kiutat hirtelen nem találtunk jelenlegi elkeserítő helyzetünkből, ráadásul segítenék valakinek az életét is megmenteni. Szülői támogatást nem kaphatunk, csak magunkra számíthatunk a bajban. Felvilágosítottak, hogy a magyar törvények szigorúan tiltják, sőt büntetik a szervkereskedelmet, de én még mindig nem tettem le róla teljesen.
A középkorú hölgy súlyos szavakkal ábrázolja kilátástalanságukat, a rendezett ingatlan ellenére rajtuk eluralkodni látszó nyomort. Számláik kifizetésével elmaradtak, a kamatos kamat terhét nyögik, lakáshitelük törlesztésének súlyos gondja miatt az árverezés, kilakoltatás árnya lebeg a fejük fölött. A férj ugyan dolgozik, ám csak minimálbért kap, ráadásul két gyermek után tartást fizet. Könnyű kiszámolni, hogy mire számlájukon a juttatás, nagyobbik részének már a helye is megvan, s akkor még élni is kellene valamiből. Az asszony jelenleg anyasági segélyen van, ugyanakkor leszázalékolt is, ezért nála nehezebb fizikai munka szóba sem jöhet. A nyaka miatt nem bír emelni, ezért itt, az Alföld szélén a rosszul fizető mezőgazdasági idénymunka bevétele sem javíthatja a megélhetést, legalábbis náluk.
Tóthné hiába fogta fel, hogy a veséjét nem bocsáthatja áruba, mert azzal bűncselekményt követne el, ha az övéire néz, elszorul a szíve. A 18 éves nagylány a megyeszékhelyen tanul, mi lesz vele, ha végez, ki segíti és miből a pályakezdését? A fiúk úgy sorjáznak egymás után, mint az orgonasípok: a 16 éves a helyi mezőgazdaságiban szeretné folytatni tanulmányait, míg közülük a középső az általánossal gyürkőzik. A legkisebb még csak óvodás, tehát legalább az ő szeptemberi elindítása nem apasztja tovább a közös kasszát.
– A lakást, a házat akkor sem adjuk fel, ha összecsapnak felettünk a hullámok – fogadkozik a családanya, akiben érezhetően nagy az elszántság. – Mert azt tudom, hogy ha a tetőt is elveszítjük a fejünk fölül, akkor széthullik a család, és földönfutók leszünk. A közüzemi számlák csak jönnek és jönnek, miközben a férjem fizetéséből semmit sem tudunk kivenni… Hát ezért gondoltam a vesém eladására! Nagyon nehéz úgy fenntartani az életet, hogy csak a családi pótlékot oszthatjuk be.
Tóth Zsoltné elpanaszolja, hogy az energiaszolgáltatók nagyon keményen tárgyalnak velük, hiába próbálnak egyezkedni. Nem titkolja, hogy a tavaszi számlák küldték először padlóra őket – hiába, fűteni és világítani muszáj egy ekkora családban, és a víz mindennapi használatát sem nélkülözhetik. A média munkatársai egymás kezéből vették ki a kilincset náluk az elmúlt napokban, ám hivatalos helyről rájuk sem bagóznak. Egyedül talán a helyi önkormányzat a kivétel, ahonnan támogatást ígértek.