Félretett vitás ügyek

Vlagyimir Putyin látogatása hozzájárulhat a kapcsolatok normalizálásához, a vizit előtt furcsa módon megszaporodott történelmi félreértések tisztázásához. Reményeim szerint az orosz kormányfő igazolja, hogy országa nem a Szovjetunió, s nem akarja a sztálini historiográfia szellemében átírni a történelmet. Bízom abban is, hogy elsősorban nem a múltról, hanem a jövőről szólnak majd a tárgyalások, s így konkrét kérdésekben is lesz előrelépés – fogalmazta meg lapunknak a vizittel kapcsolatos várakozásait a posztszovjet térséggel foglalkozó lengyel szakértő, Bartosz Cichocki.

Békülékeny hangnem. Erkölcstelennek nevezte a II. világháború előestéjén aláírt, Lengyelország sorsát megpecsételő szovjet–német megnemtámadási szerződést a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap tegnapi számában megjelent cikkében Vlagyimir Putyin. Az orosz kormányfő emlékeztetett arra, hogy a szovjet parlament már 1989 decemberében „egyértelműen erkölcstelen jellegűnek” ítélte a Molotov–Ribbentrop-paktumot. Putyin ugyanakkor – felidézve az 1938-as müncheni szerződést – kitért arra is, hogy a nyugati demokráciák megpróbáltak megegyezni Hitlerrel, hogy Kelet felé tereljék a náci diktátor agresszióját, így a Szovjetunió nem háríthatta el Németország megnemtámadási szerződésre vonatkozó javaslatát. Megjegyezte, hogy a II. világháború okait az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződésben is kell keresni, amely megalázta Németországot, és sok időzített bombát hagyott maga után. Putyin szerint mindebből az a tanulság vonható le, hogy nem lehetséges sikeres kollektív biztonsági rendszert létrehozni a kontinens minden állama, köztük Oroszország részvétele nélkül. Putyin aláhúzta azt is, hogy az orosz nemzet megérti a lengyeleknek a katyni mészárlással kapcsolatos érzéseit. (MN)

Lengyelországban a sajtó az időpont miatt elsősorban a látogatás történelmi hátterével, ezen belül is a Szovjetunió II. világháborús szerepével, a Molotov–Ribbentrop- paktummal foglalkozik, s azt találgatja, vajon Putyin kér-e bocsánatot Lengyelország keleti területeinek elfoglalásáért. Ezzel szemben az elemző felhívja a figyelmet arra, hogy a lengyel kormány semmiféle bocsánatkérést nem vár, csupán azt szeretné elérni, hogy Moszkva hagyjon fel a történelmi kérdések utóbbi időben elterjedt hamis interpretálásával. „Nem lehet nem tudomást venni arról, hogy a Szovjetunió is részt vett Lengyelország felosztásában, valamint elhallgatni lengyel tisztek ezreinek kivégzését!” – hangsúlyozza Cichocki. Az elemző fontosnak tartja aláhúzni, hogy míg a Kaczynski-kormányt sok bírálat érte, mondván, történelmi előítéletekkel közelít Oroszországhoz, addig a Tusk-kormány nem kívánja bevonni a közös múlt vitás kérdéseit a politikai tárgyalásokba, s azok tisztázását a történészekből álló kétoldalú bizottság hatáskörébe utalta.
Cichocki két konkrét problémát emel ki azok közül, amelyek bizonyosan felmerülnek a megbeszéléseken. Az egyik a gázimport, amelyben új, tisztázatlan helyzetet teremtett a RosUkrEnergo kiiktatása. Ezt rendezni kell. A másik egy, még a szovjet időkből itt maradt probléma, az egyik Kalinyingrád környéki öböl körüli hajózás szabályozásának kérdése. Az elemző szerint a Varsó által ellenzett, Lengyelországot elkerülő német–orosz gázvezeték, az Északi Áramlat építése nem vetődik fel a megbeszéléseken. „Lengyelország tisztában van vele, hogy mindkét fél álláspontja meglehetősen szilárd, így nem érdemes ezt a kérdést felvetve felesleges vitába keveredni” – húzza alá Cichocki.
Sokak szerint feszültté teszi a két ország viszonyát Lengyelország ambiciózus keleti politikája, a posztszovjet térségben játszott egyre aktívabb szerepe, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése. „A két ország érdekeinek ütközése e kérdésekben egyértelmű” – fogalmaz Cichocki, hozzátéve, hogy Varsó jó kapcsolatokra törekszik Moszkvával, nem mond le ugyanakkor a posztszovjet térség demokratizálódásának elősegítéséről, euroatlanti integrációjának támogatásától. Az amerikai tervek megváltozásáról felröppent hírek ellenére egyelőre a rakétapajzs kérdése is problémát okoz, hiszen nem sikerült arról meggyőzni Oroszországot, hogy az nem ellene irányul.
Az évtized közepén mélypontra került lengyel–orosz kapcsolatok tavaly elmozdulni látszottak a holtpontról. Ezt jelezte már az oroszországi lengyel kulturális szezon megrendezése, s a gyakoribbá váló kétoldalú találkozók is. A szakértő szerint mindez nem utolsósorban Varsó pragmatikus hozzáállásának köszönhető, ami megjelent a történelmi kérdések elkülönítésében is. „E viták orosz részről tapasztalható felmelegítése nem segíti az előrelépést. Nehéz ugyanis így meggyőzni a lengyel közvéleményt egy kaukázusi háború és az ismétlődő gázválságok közepette arról, hogy fontos a kapcsolatok normalizálása Oroszországgal, ha olyan moszkvai cikkekről hall, hogy Lengyelország miatt robbant ki a II. világháború. Sokszor úgy tűnik, mintha Oroszország nem lenne érdekelt a kapcsolatok javításában” – emeli ki Cichocki. Az elemző nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Varsó sem segíti a közeledést azzal, hogy két arcát mutatja Moszkva felé, a pragmatikusat a kormányfő, míg a konfrontatívat az elnök. „Nézze, a grúz–orosz háború után Tusk kormányfő rendkívül visszafogott volt, míg Kaczynski államfő is csak arról beszélt, amit más európai országok is hangoztattak. Ezek olyan kérdések, amelyek az európai biztonsági rendszer egészét érintik, s amelyekről nem lehet hallgatni” – mondja Cichocki.
Vezércikk a 7. oldalon