Hitler árnyéka

Vasember (Der Eiserne), parfümözött Néró, dagadt Hermann, népbarát öreg csataló, illetékességi gigász, a feketepiac királya, a Führer leghűségesebb lovagja, az első számú náci (Nazi number one), és így tovább. Göring, a Hitler utáni második ember kapta a fenti ragadványneveket a Német Birodalomban, illetve az utóbbit az amerikaiak akasztották rá a nürnbergi per során. Senkit sem illettek ennyi jelzővel akkoriban.
Bőséges irodalom áll rendelkezésünkre a német vezérkar tagjairól, de ami a szerzőt megihlette, egy film kutatási anyaga a náci birodalom legcsillogóbb figurájáról. Ő volt az az ember, akit utódjául jelölt Hitler államelnöki és kancellári tevékenységének akadályoztatása vagy halála esetére, jóllehet többen is pályáztak e kitüntető címre. Ez az a láncszem a karriertörténetben, amely még érdekesebbé teszi alakját, kiváltképpen annak tudatában, hogy a birodalom totális vereségének küszöbén Göring a hatalom után nyúlt. Rádiógramjában azt írta: „Mein Führer, egyetért-e azzal, hogy miután kinyilvánította, a Berlin erődben akar kitartani, az 1941. 6. 29-i törvény alapján átvegyem a birodalom vezetését?” Hitler azonban hatályon kívül helyezte az utódlási törvényt, és Göring házi őrizetbe került. Drámai végjáték! Pedig a Führer legmegbízhatóbb emberének tekintette Göringet, aki megkapott tőle minden elérhető rangot és címet. Többek között a birodalom marsallja (1940) lett, a vaskereszt nagykeresztjének birtokosa, amely 1813 és 1945 között a létező legnagyobb német hadi kitüntetés volt. Címhalmozása nem ismert határt. Amellett, hogy a Luftwaffe (német légierő) parancsnoka volt, egyebek mellett titulálták birodalmi főerdésznek vagy birodalmi vadászmesternek is.
Azzal alapozta meg hírnevét, hogy vadászrepülőként megkapta az első világháborúban a Pour le mérite-et, a különleges bátorságért járó legmagasabb német kitüntetést. Kezdetben sovány és jóképű férfi volt, aztán hájas lett, és meg sem állt a száznegyven kilóig. Puha volt a kézfogása, nyirkos a tenyere. Manikűröztette a körmét, krémekkel ápolta a képét. Drogfüggő lett. Első feleségének halála után – az asszony nevének emlékére – „Carinhall lett az a »Versailles«, amelyben Göring eljátszhatta a Napkirályt” – írta találóan a német szerző. Ezen a helyen négy sorban értékes képek függtek a falon, némely műkincset – helyszűke miatt – már a plafonra kellett felszerelni. Utólag derült ki, hogy tulajdonosi büszkeségében többek között 1375 festményt, kétszázötven szobrot, száznyolc szőttest, kétszáz antik bútort, hatvan perzsa- és francia szőnyeget, valamint hetvenöt üvegablakot kapart össze.
A marsallról festett kép éles. Rávilágít a karakterjegyek lényegére, amelyek Hitlerhez láncolták azt az embert, aki árnyékául szegődött. Hedonizmusa, önmaga szeretete, hiúsága, kapzsisága, gátlástalansága nem engedte, hogy kenyértörésre vigye a dolgot a Führerrel. Soha nem volt annyi bátorsága, hogy Hitler szemébe mondja, ha nem értett egyet vele. Ellenezte például a Führer nyugati invázióját vagy a Szovjetunió megtámadását. Amennyire lehetett, távol tartotta magát a háborútól, melyet nem kedvelt igazán. (Egyszerűen kiszállt a hadvezetésből az angliai légi csata kellős közepén. Ilyesmit egyetlen magas rangú német katona sem engedhetett meg magának.) De aztán a megfelelő pillanatokban mindig megígérte, amit Hitler éppen kívánt.
A szerző eljátszik a gondolattal, hogy ha 1939. november 8-án Johann Georg Elsernek sikerül megölnie Hitlert, akkor Göring lett volna az utódja, és könnyen lehet, hogy a konzervatív katonai körökkel egyetértésben véget vetett volna a háborúnak. Bizonytalan persze, hogy talált volna-e még lehetőséget az Angliával és Franciaországgal történő megegyezésre. „Senki sem mondhatja meg, hogy Göring engedett volna-e az angol nyomásnak, és kivonta volna-e a Wehrmachtot Lengyelországból. Egyvalami azonban biztos: a háború későbbi lépései, a Szovjetunió megtámadása elmaradt volna. Valószínűleg ebben a formában a holokausztra sem került volna sor. Ha Göringnek sikerül ép bőrrel kijuttatnia az országot a háborúból, talán olyasféle fejlődés vette volna kezdetét, mint Franco Spanyolországában. Ma iskolákat és utcákat neveznének el Göringről? És elfelejtették volna a rémtetteit?”
Csüggesztő tanulmány a történelem – másként alakult.
A feszes szerkezetű, olvasmányos, tárgyilagos, jó stílusban megírt portrékönyv tökéletesen visszaadja a „szép maszk” mögött rejlő szörnyeteget, aki a birodalom minden erőszakos tettében benne volt: az 1934-es „Röhm-puccstól” kezdve az első koncentrációs táborok létrehozásáig, illetve a zsidók legyilkolásáig. „Nincs lelkiismeretem – mondta egyszer. – Az én lelkiismeretemet Adolf Hitlernek hívják.”
De a Luftwaffe sorozatos kudarcait már a Führer sem tudta elviselni, és megvonta tőle a bizalmát. Sztálingrád a birodalmi marsall karrierjének legnagyobb katasztrófája volt. Nürnbergben halálra ítélték. A kivégzés előtt azonban vélhetően egy amerikai katona töltőtollba rejtett mérget csempészett be neki. Nem ő volt az egyetlen öngyilkos a német hadvezetésben.
(Guido Knopp: Göring – egy karrier története. M-érték Kiadó, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül)