Húsz év a fedélzeten

Egy híján húsz éve igazgatója a Budapesti Kamaraszínháznak Szűcs Miklós. A három kamarastúdióval működő teátrum előadásai a válság s a nézőszámcsökkenés ellenére is telt házasak, eddig több mint félszáz hazai dráma premierjét láthatta a közönség, 29 ősbemutatót tartottak. Kétszer pályázott a Nemzeti igazgatóságára, a döntéshozatalról szerzett tapasztalatairól nem szívesen beszél. Részben kollégái kérésére úgy döntött, még egy ciklust vállalna a színház élén.

Nemrég azt mondta magáról, hogy kakukktojás a magyar színházi szakmában. Miért érzi magát annak?
– Nem a színművészetin végeztem, hanem a pesti bölcsészkaron. Amióta a pályán vagyok, a szakma egy részében van egyfajta távolságtartás velem szemben. Pedig közel húsz évet töltöttem a Színházművészeti Szövetségben, és jövőre lesz húsz éve, hogy a Kamaraszínházat vezetem. Intézetünk nagyon sikeres, és talán ezért néhányan irigykednek is ránk.
– Tudna konkrét példát mondani?
– Az utóbbi időben lehetett olyan pletykákat hallani, hogy valakik szemet vetettek egy-egy játszóhelyünkre. 1990-ben létrehoztunk egy színházat, amely azóta is eredményesen és sikeresen működik, azóta is tartjuk a színvonalat. Bár játszóhelyeink kis befogadóképességűek, a szezononként tartott 600 előadásunk mindig telt házas. A nézőink száma 80 ezer. Van egy fantasztikus társulatunk, amelyről egyik kollégám a közelmúltban – anélkül, hogy egyetlenegy előadásunkat is látta volna – igen negatívan nyilatkozott. Nem tudom, kikre gondolt: Vári Évára, Tordy Gézára, Szilágyi Tiborra, Tímár Évára, Andai Györgyire, Szilágyi Zsuzsára, Haás Vander Péterre, Kerekes Józsefre? Esetleg a fiatalokra: Stefanovics Angélára, Dolmány Attilára és Bozsó Péterre? Természetesen nem soroltam fel mindenkit. Vannak olyan előadásaink, amelyek nyolc-tíz éve mennek. 150-200-250 alkalomnál tartanak, és egyik sem kommersz vagy bulvárdarab, hanem mai magyarok, mint Egressy Zoltán vagy Spiró György, vagy a világirodalom remekei közül Tennessee Williams, Arthur Miller, Christopher Hampton művei. És akkor még nem beszéltem a 35 sikeres külföldi utunkról, az 56 magyar darab bemutatójáról, amelyekből 29 ősbemutató.
– Pályázott a Nemzeti Színház igazgatóságára…
– Kétszer is. Ezek érdekes történetek. Nem szívesen beszélek róluk. Nem értettem, hogy az első pályázat kuratórium üléseinek jegyzőkönyveit miért titkosították 30 évre? Aztán valaki elküldte nekem ezeket. És akkor mindent megértettem. Az ott elhangzott szörnyűségeket egyetlenegy kollegám sem vállalhatta volna nyilvánosan. De hagyjuk az egészet. Történt, ami történt. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy Alföldi Róbert – akivel minden ellenkező híreszteléssel szemben ma is jó a kapcsolatom – nem valószínű, hogy ma a Nemzeti Színház igazgatója lenne, ha nem rendezett volna nálunk hét sikeres előadást A velencei kalmártól a Haramiákon át a Macbethig. Amikor 1991-ben Eszenyi Enikő először rendezte a Leonce és Lénát, többen azt mondták, nem vagyok normális. Az előadás több mint százszor ment, és Eszenyi Enikő ma a Vígszínház igazgatója.
– Sokan kifogásolják a jelenlegi színházi rendszer működését. Mit gondol, hogyan kellene átalakítani a színházi struktúrát?
– Az úgynevezett struktúravita már legalább harminc éve tart, annak idején a kamaraszínházakat akarták leválasztani a nagyszínházakról. Nem értek egyet azzal, amit ma oly sokan szorgalmaznak: a társulati rendszer megszüntetésével. Egyrészt sokkal többe kerülne, másrészt egy, az alkalmi szerződésekre épülő, stagione jellegű rendszer rendkívül kiszolgáltatottá tenné a színészeket és a rendezőket is, nem beszélve arról, hogy jóval kevesebb bemutató lenne. Ma a profi kőszínházak repertoárján 300-400 darab van egy időben. Ha minden színház en suite játszana, ez a szám csak 35-40 lenne. Most, a gazdasági válság közepén, amikor sajnos csökken a nézők száma, minden lépést alaposan meg kell fontolni.
– Mit szólt a színházi törvényhez?
– Több előkészítő bizottság munkájában is részt vettem, önálló javaslatokat is megfogalmaztam, sajnos ezek közül többet nem fogadtak el. A legproblematikusabb dolog az, hogy a törvényből érthetetlen okból a tárcaszínházak lényegében kimaradtak. Így, nagyon helyesen, az összes vidéki és fővárosi önkormányzati színház többlettámogatáshoz jut. Ennek örülni kell. A baj az, hogy mi nem többlettámogatást kaptunk, hanem ugyanilyen mértékű elvonást. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy az illetékesek erre az anomáliára mielőbb megoldást találnak.
– Itt az évadkezdet. Milyen premierekkel készül a Budapesti Kamaraszínház?
– A teljesség igénye nélkül érdekesnek ígérkezik a Tivoliban Hobo önálló estje, Hasek Svejkje és Marlowe Faustusa. Az Ericsson Stúdióban Mrozek Tangója, a Shure Stúdióban Egressy Zoltán két új egyfelvonásosa, Boris Vian Mindenkit megnyúzunk vagy Katona–Spiró Jeruzsálem pusztulása darabjának bemutatása.
– December végén lejár a mandátuma. Pályázik újból?
– A színház sikeres, én jó erőben érzem magamat, és a társulat is arra kért, mindenképpen maradjak. Még 150 aláírást is gyűjtöttek e célból. Tehát még egy ciklust vállalok. Bevallom, az is motivál, hogy a hajóskapitánynak egy ilyen társadalmi-gazdasági helyzetben, ami kihat a színházakra is, nem illene elhagynia a posztját.