Húszesztendőnyi erkölcsi züllés

Minden elemzés, kerekasztalvita azzal zárul, hogy Magyarország képes lenne megbirkózni gazdasága rettenetes helyzetével, a húsz év alatt keletkezett erkölcsi kára azonban szinte helyrehozhatatlan. A Magyar Nemzetben legutóbb Csath Magdolna írt a tízparancsolatra hivatkozva az országnyi méretű lopások és hazudozások morális káráról. Akik erre legyintenek, azok szemében az erkölcs egy hitbeli képződmény, ami rájuk, felvilágosult, világi emberekre nem érvényes. Közelebb járunk az igazsághoz, ha az erkölcsöt a tízparancsolattal hozzuk öszsze, ami sallangtalan, száraz modorban összefoglalja az emberiség lehetséges vétkeit. Az erkölcs igazából olyan szabályrendszer, ami az évszázadok folyamán azért állt össze, hogy bizonyos dolgoktól távol tartsa az embereket.
„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén”, mondja egyebek mellett a Wikipédia. A kis közösségekben a közelmúltig még szorosak voltak az emberi kapcsolatok. Aki szembemenetelt a normákkal, hamar a körön kívül találta magát. Az anarchia, az átmenet, a bizonytalan helyzetek viszont remekül kedveznek az erkölcsök fellazulásának, az erkölcsi deficitek megszilárdulásának. Az erkölcsön az átlagember a szexuális viselkedést szokta volt érteni, miközben az élet minden más területére is érvényes szabályok vonatkoznak. A rendszerváltás már úgy ért bennünket, hogy erkölcsi normáink szétesőben, de legalábbis változóban voltak. A Kaparj, kurtától a Tiéd a gyár, vidd haza! szlogenekkel arra biztattuk egymást, hogy erkölcstelenkedjünk nyugodtan. A gyermekét egyedül nevelő szülő státust kapott, az élettársi kapcsolatot elismerték, mert a gyerekek negyede már házasságon kívül született, a legális lopás neve pedig spontán privatizáció lett. Horn Gyula országlása alatt a Tocsik-ügyben kifizetett horribilis összegre azt mondták, hogy lehet, hogy nem erkölcsös, de mindenképpen jogszerű. Jellemző, hogy húsz év alatt nem volt kormányzati akarat, hogy ezt a velejéig romlott gyakorlatot megszüntessék. Csak most, az utolsó pillanatokban tudatosulnak rendre az átláthatatlan és erkölcstelen hatalom működésének zavarai. Óriási csalódást és kétségbeesést okozva ezzel az embereknek, akik azzal szembesültek, hogy irányító elitjük évtizedek óta lop, csal és hazudik. Az ember ugyanakkor nem immorális gonosztevőnek születik. A példa, a környezet, a nevelés hiánya vagy éppen a „gyakorlatias” nevelés viszont igen hamar megteszi a magáét.
Itt van például a lopás. A lopás Magyarországon köznapi foglalatosság, népi játék, illetve a meggazdagodás bevett formája. Lop az óvodás, jó, ha nincs nála rugós kés. Lopnak az iskolások egymástól, lopnak a „megélhetési” bűnözők, ha kell, kifosztva a templomokat is. Ez megy alsó szinten, a többi az elmúlt húsz év terméke. A spontán privatizáció is lopás, csak szebb a neve. Fillérekért elkótyavetyélni az élelmiszer-feldolgozó ipart, a cipőgyártól a vaskohóig, a kórházaktól a balettintézetig mindent dobra verni. Ehhez emberek kellettek, káderek, jó elvtársak, KISZ-funkcionáriusok, akikről tudtuk, hogy megvehetők, de az nehezen hihető, hogy ettől az arcuk sem rezdül. Magyarországon a korrupció akkora méretű, hogy egyes politikusok megengedett jelzője a Mr. tíz vagy húsz százalék. A lopás erénnyé vált, aki nem tudott öszszelopni magának jelentősebb vagyont, úszómedencés villát, álomnyaralót Horvátországban, vagy elvből nem lopott, vagy nem jutott a húsosfazékhoz, az a lúzerek táborát gyarapítja. A balekok és a vesztesek angol megfelelője, akik az új morál szerint semmibe veendők.
Problémám volt egy postán maradó küldeménnyel. Lejárt személyim helyett igazolásul felajánlottam a taj-kártyámat. – Inkább a jogosítványát – mondta az ügyintéző. – Nincs kocsim – válaszoltam. Megfagyott a levegő. Felnőtt magyar állampolgár, és nincs autója? A lopás intézményesült és jogi védelmet kapott. A tiszteld apádat és anyádat viszont idegesítő parancsolattá vált. A húsz év elég volt arra, hogy az idősek és fiatalok viszonya tökéletesen elmérgesedjen. Harmincon felül már csak bácsik és nénik léteznek, nem idézve a sértőbb megszólításokat. A fiatalság kultuszának túlhajtása nyomán a középnemzedék nem számít, az öregeket pedig leírták. Erkölcsről a két csoport viszonyában nehéz beszélni. Az öregek tapasztalata idejétmúlt, a fiatalokat pedig idegesíti bármifajta erkölcsi hivatkozás a háláról, a tiszteletről vagy a kötelességről. Az idősek félnek, ezért agresszívak, a fiatalok pedig kegyetlenek, mert úgy érzik, az öregek semmire sem jók, és csak viszik a pénzt. A tisztelet egészen más dimenzióba került. Tisztelni a pénzt, az erőt és a befolyást illik. Ezen belül a pénz mindenható.
A rendszerváltás legnagyobb becsapása a szabadság mesterséges eufóriája. A szabadság tisztes anyagiak nélkül igazából semmit nem ér. Minimálbérből, családra jutó nettó százezerből, szégyenletes nyugdíjból miként lehetnénk szabadok? Ma ott tartunk, hogy az uralkodó elit horribilis vagyona áll szemben horribilis munkanélküliséggel és a fizetések devalválódásával. A ne paráználkodj mint tízparancsolati tétel kiírásra kerülhetne némely tévéstúdió és színház kapujára. Ugyanis a médiumok tekintélyes hányada házasságtörésre buzdít vagy felebarátod hozzátartozójának elcsábítására, morális nihilre, minden erkölcsi parancs felrúgására. Követni sem lehet, hogy celebjeink mikor, kivel, hol és milyen módon lépnek félre, de sebaj. Nyíltan dicsőítik a homoszexualitást, ecsetelve annak előnyeit, elhallgatva veszélyeit. Politikai hetilapok ismertetik a szexualitás különös módozatainak nagyszerűségét, technikai megvalósítását, olyan mélységekig, ami az egészséges embert csak elborzasztani képes. Amióta tudunk Szodomáról, azóta sejtjük, hogy megy ez. De arra csak mostanában van példa, hogy kifejezetten vonzó gyakorlattá teszik a színpadon a trágárságot, a homoszexualitást, a pedofíliát vagy a transzvesztitizmust. Mindenfajta családi kötelék eldobható, mondván, az ember nem képes uralkodni a vágyain, biztatnak a szingli létre mint a szabadság vegytiszta állapotára. Negyvenötödik életévünkig (S. Á.) lebeszélnek a szülésről, miközben a homokosok tűzön-vízen át gyereket akarnak. A filmekben gyakori főszereplő a homoszexuális férfi, akinek évek óta problémás a merevedése, és akinek transzvesztita nagybátyja beleszeret a saját húgába, miután csalódott az anyjában, aki most szakított a 15 évvel fiatalabb tanítványával, az meg bánatában előbb nemzőképtelenné, majd nővé operáltatta magát. Hogy nem a levegőbe beszélek, a díjnyertes hollywoodi filmekben ma ilyes a trendi. A család nem kell, pudvás, avíttas képződmény, ahol az egyén nem bontakozhat ki, nem valósíthatja meg kompromisszumok nélkül önmagát, azaz a család, ha gyengén is, de még ellenáll annak az immorális létnek, aminek önmegvalósítás a neve.
A tízparancsolatból a Ne tisztelj más isteneket! parancsolat a legkönnyebben feladható. A ma embere papíron már feladta a hitét, amikor leírta, hogy Európának nem a kereszténység adta meg a szilárd alapjait. Nem hasonlítható ez az állapot az ateizmushoz, hiszen a New Age bőven kínál szektákat, inkább a morális felelősség alól menti fel az egyént. Nem kell tartani Jézus Krisztustól és követőinek kötelezettségeitől. Ilyenek a hit, az ima, az istennek tetsző viselkedés, a felebaráti szeretet. Ez utóbbi teljesen megsemmisülni látszik. Életünk legfontosabb vezérelve az lett, hogy csak nekem legyen jó, én vagyok a legfontosabb, és aki az utamba áll, eltaposom. Ismerős gondolatok ezek. Kicsiben, amikor nem adom át a helyemet a várandós nőnek, amikor nem kelek a gyengébb védelmére, amikor önös érdekből megtagadok barátságokat, és üzleti alapokon kötök ismeretséget. Amikor azt mondom, az egyházat tartsák el a hívek, vagy hogy a hajléktalan maga tehet a sorsáról.
A közelmúlt eseményeire fókuszálva az egyik legszigorúbb tiltás: a Ne ölj! hiábavaló parancsnak tűnik. Ölünk, ölnek, gyilkolnak. Fiatal kislányt megégetnek, másokat megerőszakolnak, idős öregasszonynak kezét-lábát levágják, megvakítják esztelen, céltalan és értelmetlen pusztítással. A magyar társadalom két fogalommal ismerkedik a hollywoodi kínálatokon kívül: az egyik a lincselés, a másik a sorozatgyilkos ámokfutása. A cigányok rettegnek, a magyarok ugyancsak. Senki nem segít. A cigányokat immorális vezetői heccelik, a magyarok erre mozdulva életre hívták a Magyar Gárdát. Míg az utóbbiaknak már a vonulását is keményen szankcionálja a rendőrség, a cigányok „önvédelmi” járőrei békés utazókat molesztálnak. A helyzet felelőse az erkölcstelen balkormányzat, amelynek regnálása alatt a dolgos magyaroknak az életből félelem, nyomor, megalázás és a terror jut.
Oly módon lealjasul az élet minden szeglete, hogy az ember észrevétlen hozzáaljasul. A véget az jelzi majd, amikor ez lesz a kötelező magatartás.