Az elmúlt napokban az egész országot bejárta a hír, hogy egy tehetséges lovas lány hatalmas bátorsággal és óriási lélekjelenléttel a lángoló szénatároló melletti bokszokból négy lovat mentett ki Szarvason.
A Beol most megkereste Blankát, aki elmondta a lapnak, nem érzi, hogy valami különlegeset tett volna.
– A legfontosabb, hogy megmentettem a lovakat, de nem hiszem, hogy ettől hős lennék. Szaladtam, állt egy néni a közelben, akitől megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy mi ég. Elárulta, hogy a szomszédjainál csaptak fel a lángok.
Láttam, hogy a néni tanyája mögött át lehet jutni, futottam oda, és észrevettem, hogy ég a szénatároló. Anya közben utolért, berohantunk a karámok között. A lovak bent álltak, senki nem mert bemenni értük. Ezért én odasiettem az első lóhoz, megnyugtattam, majd kivezettem – emlékezett vissza a történtekre.
Az édesanya és lánya egy mezőhegyesi versenyről tartott hazafelé, már Szarvas határában jártak. Blanka aludt, édesanyja pedig arra lett figyelmes, hogy valami óriási füsttel ég. Felébresztette a lányát, aki felvette a cipőjét, és már rohantak is segíteni. Blanka előrébb járt, mert édesanyja a tűzoltókat is hívta közben. A fiatal lány hőstettéről és életéről ebben a cikkben olvashat, és egy videót is talál.