(ki kavar )

Én nem tudom, hogy a történelem – ha a magyar pártpolitikát egyáltalán történelemnek nevezhetjük – ismétli-e önmagát. Teszem azt, Szigetvári Viktor (Bajnai Gordon miniszterelnök úr kabinetfőnöke) beleléphet-e úgy ugyanabba a folyóba, amelybe Csurka István szép lassan belefulladt, tán azáltal is, hogy a Jobbik megnyitotta a zsilipeket. Azt tényként könyvelhetjük el, hogy Szigetvári Újbudán belépett a szocialista pártba „liberális konzervatívként”, mivel is az uborkaszezon közepén „elérkezettnek látta az időt”.
De mi köze mindehhez Csurkának? Itt Szigetvári a Népszabadság online változatában közölt egyik mondatára szükséges hivatkoznunk, amely szerint: „Történelmi feladat most részt venni abban, hogy az MSZP-t átvigyük az egyik partról a másikra.” Ne foglalkozzunk most azzal, hogy melyik az egyik part és melyik a másik. Inkább térjünk vissza Csurkához. Vele, abban az időben, amikor végleg szakított az MDF-fel és megalkotta a Magyar Igazság és Élet Pártját, volt szerencsém interjút készíteni a Magyar Nemzetnek, amely Nagy László gyönyörű versére utalva a „Ki viszi át a szerelmet” címmel jelent meg. Csurka arra a kérdésemre ugyanis, hogy a jobboldal kettészakításának mi értelme van, Nagy László soraival felelt: „S a szerelmet fogában tartva, ki viszi át a túlsó partra?” Fogalmam sincs, hogy Szigetvári fejében megfordult-e ez a költői gondolat, egyáltalán ismeri-e az ominózus verset, de amikor baloldali liberális-konzervatív-szocialista révészként a Magyar Szocialista Pártot valamely túlsó partra akarja szállítani, valami hasonlóra utal. Nem tudni azonban, hogy nem Kháron ladikján ül-e.
Ez számunkra némi vigaszt jelent a mostani nehéz időkben, mert ha Gyurcsány Ferenc egyik bizalmasa és kreatúrája szükségét látja a transzfernek, ez azt jelenti, hogy a szocialistáknál nagy a baj. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy Csurka produkciója a kezdeti sikerek után, ha nem is fekete, de szürke gyászba borult, remélhetjük, hogy a Gyurcsány-féle KISZ-es szerelem is belefullad a dagonyába.
A túlsó part emlegetése már önmagában is azt jelenti, hogy ezen a parton lenni nem igazán jó. S ha visszatérünk a Csurka-példához, amikor ő az élet és igazság nevében elrugaszkodott az innenső partról, az be is szakadt. S mint tudjuk, az ősi magyar szólás: „ahol a part szakad” nem sok jót jelent. Persze az, hogy Szigetvári mit gondol, mit mond és mit tesz, valójában nem sokat számít. Nekünk viszont, Gyurcsány klónképző tehetségének ismeretében azt kell vagy azt lehet hinnünk, hogy nem ő gondolja, mondja és teszi, ami politikai repertoárjából nyilvánosságra kerül. A kéz Ézsaué, de a hang Jákobé. Lehet, hogy maga Gyurcsány az a szerelem, amit hívei át akartak vinni a túlsó partra?
Ha így van, akkor fentebb említett örömömbe beleszűrődhet némi aggodalom. Mert Gyurcsány innen is, túlnan is keménylegény, s ha újra helyzetbe kerül, a magabiztos Fidesznek is kemény falat. S valószínűleg a hasonszőrűekre delejes vonzást gyakorol. Az a politikai és ideológiai „sokoldalúság” és képlékenység, ami az ifjabb szocialistákra olyannyira jellemző, s ami Szigetvári „centrista, liberális-konzervatív” értékválasztásában is megnyilvánul, bizony a Mestertől származik. Mindez azt is jelenti, hogy a Nagy Kombinátor nem nyugszik és nem pihen, s esze ágában sincs hosszú távon háttérben maradni. Mint Fülig Jimmy, most is „kavarja”. Hogy mikor lép ismét nyíltan a színre, én nem tudom…