Kívánjatok valamit!

Michael Jackson él, és ez egy halott ember esetében csak akkor meglepő kijelentés, ha éltében nem volt világsztár. A kultusz ugyanis ilyenkor nem vész el, csak átalakul. Nincs ez másként a magyarországi Michael Jackson rajongói klubban sem.

Bélyegív a gyűjtőknek
A nemrég elhunyt világhírű popsztár, Michael Jackson emlékére közös kiadású emlékívet jelentetett meg a Magyar Posta és a Lemezbörze,…plusz, melynek ünnepélyes kibocsátása az énekes születésnapján, augusztus 29-én volt a Bélyegmúzeumban. Az In Memoriam Michael Joseph Jackson, 1958–2009 feliratú emlékívből ötezer példány készült; ezer, négyezer és hatezer forintért kapható. Csegezi Tamásné, a Magyar Posta Zrt. filatéliai igazgatója lapunknak elmondta: a döntés mögött nem az üzleti érdek volt az elsődleges. Korábban Talmácsi Gábor világbajnoki győzelmének tiszteletére, Puskás Ferenc emlékére és a szervezett bélyeggyűjtés születésnapja alkalmából adtak ki emlékívet.

Hol ér véget Michael Jackson, és hol kezdődsz te? – tettem fel a kérdést, és a jellegzetes fekete kalap alatt széles vigyor jelent meg.
– Most nehezet kérdeztél – felelte Farkas Sándor, a Petőfi Csarnok Michael Jackson rajongói klubjának egyik vezetője, aki az imént még a popikon klasszikussá vált mozdulataival bűvölte fotósunk fényképezőgép-lencséjét.
A budapesti Petőfi Csarnokban vagyunk, pár héttel Michael Jackson amerikai énekessztár halála után, akit rajongói és a legendateremtő sajtó ma már a pop királyaként emleget. (Michael Jackson Thriller című, 1982-ben elkészült albuma minden idők legnagyobb, több mint ötvenmillió példányban elkelt stúdióalbuma. Slágerei évekig váltották egymást a hazai és a nemzetközi zenei toplisták élén.)
A magyar férfi, aki rendszeresen lép fel a nemrég elhunyt énekes hasonmásaként, piros dzsekijében, homlokába lógó fekete tincsekkel, vastagon körbehúzott szemmel és elhomályosult tekintettel idézi fel, „Michael Jacksonként” mennyi szeretetet kapott már az emberektől. Volt, hogy egy lány a nyakláncát ajándékozta neki egyik koncertje után, vagy puszit kért tőle egy idős néni. Van, hogy egy-egy fellépése után fél óránál is tovább tart, mire mindenkit kiszolgál autogramokkal, és elkészülnek a közös fényképek. Körülöttünk a klub havi rendszerességgel megrendezett délutánjának kellékei díszítik a csarnok aulájának falát. Áldozatos munkával több mint egy évtized alatt összegyűlt, kissé kopottas Michael Jackson-relikviák hirdetik az eredeti Michael Jackson dicsőségét: Jacko babáktól, óriásira nagyított képmásoktól kezdve CD-ken, kitűzőkön és fényképalbumokon át egészen az énekes mindenhatóságát hirdető rágógumi-csomagolásig.
– Akkoriban minden pénzünket fényképekre és lemezekre költöttük – meséli Tényi Orsolya, a klub egyik oszlopos tagja. (Az „akkoriban” a rajongóknál általában a kilencvenes évek közepét, a sztár fénykorát jelentik.) – Elmentem két hétre dolgozni, csak hogy elmehessek a koncertre. Egy jegy ötezer forint volt, én pedig két hét alatt kerestem összesen hetet.
Habár a vezetők jöttek-mentek, a Petőfi Csarnokban immáron húsz éve működik a Michael Jackson rajongói klub. A szervezők szerint a különös csoportosulás országszerte közel százfős tagsággal rendelkezik. S habár az énekes halála óta elmondásuk alapján napi több tucat levelet kapnak érdeklődőktől, a csoport elismeri, valódi fénykoruk az 1994–97-es időszakra esik, azaz azokra az évekre, amikor a popkirály háromszor is járt Magyarországon. Először 1994-ben, hogy felmérje későbbi világ körüli turnéjának budapesti állomását, és leforgasson egy rövidfilmet az új albumához. Második és harmadik alkalommal pedig 1996-ban, amikor a HIStory World Tour második koncertjét a Népstadionban tartotta meg.
Akkor a Kempinski Szállótól a forgatás helyszínéig a csapat mindenhová követte a sztárt. Kicsit pironkodva emlékeznek vissza arra, amikor annyian tapadtak rá egy lemezbolt kirakatára, ahol Michael Jackson dedikált, hogy az üveg betört.
– Aznap tele volt velünk a híradó – mondja Farkas Sándor.
Nem mindegy azonban, hogy valaki miképp imitálja a sztárt. A rajongói klub vezetőjétől például élesen elhatárolódik a magát csak Luiginek nevező táncos, aki korábban „Magyarország hivatalos Michael Jackson-hasonmása” volt.
– Pont az olyan emberek miatt, mint Farkas Sándor merült fel korábban bennem, hogy abbahagyom ezt az egészet – jelenti ki a hivatalos hasonmás, aki polgári nevén nem szeretne szerepelni a lapokban. Ám mégsem hagyta abba, mivel, mint fogalmaz, az énekes halála óta úrrá lett rajta a küldetéstudat. – Míg élt, azt mondtam, hogy ne engem, hanem a valódit nézzék az emberek. Most, hogy már nincsen közöttünk, úgy gondolom, megnőtt a hasonmások felelőssége.
Példaként saját esetét hozza fel: az után szerette meg Elvis Presleyt, hogy egy imitátortól hallotta egyik dalát. A másik nyomós érv, hogy annak a táncnak, amellyel Michael Jackson elbűvölte közönségét, továbbra is „élnie kell” a színpadon. A most 33 éves magyar férfi egyébként 11-12 éves kora óta táncol, és 18 éves kora óta utánozza Michael Jacksont.
– Aki látta valaha az énekest élőben előadni, az megkapta mindazt, amit Jackson a közönségnek adni akart – tette hozzá.
Luigitől is megkérdeztem, hogy hol van a határ közte és a felöltött szerepe közt.
– Profi vagyok és nem elmebeteg – hangsúlyozta. – Mikor felmegyek a színpadra, az a feladatom, hogy Michael Jackson legyek. A ruha és a smink megteszi a hatását, de nem megy végbe valami nagy átalakulás.
Ahogy a Jacko-imitátoroké, úgy a rajongók tábora is kettéválasztható. Az elsőbe tartoznak azok, akik az énekest mint előadóművészt helyezik piedesztálra, és profizmusáért és zenéjéért értékelik.
A második kategóriába sorolhatóak azok, akik ezen túl a popikon mögött megsejtett s – valljuk be – a média által igen ügyesen felépített ember képét zárták a szívükbe. A magyar Michael Jackson rajongói klub tagjai az utóbbiba tartoznak, s lelkesedésük közel áll a fanatizmushoz. Itt az emberek alternatív „jacksoni parancsolatok” mentén próbálják élni az életüket. Ne rúgj bele másokba, ez az egyik, törekedj a maximalizmusra, ez a másik tétel. Adakozz, de ne máséból, hanem mindig a saját javaidból, szól a harmadik. Többen azért is néznek fel Farkas Sándorra, mert saját zsebből évente egyszer jótékonysági koncertet szervez hátrányos helyzetű fiataloknak. Tavaly például, mint megtudtam, 105 gyerek vett részt az eseményen.
– Hálás vagyok, hogy 13 évesen az ő példája került elém. Annyi jó, szép tulajdonsággal rendelkezik, s ennyi év után ez már az ember saját részévé válik – mondta Farkas kérdésemre.
– Abban reménykedem – teszi hozzá Tényi Orsolya –, hogy ha majd nekem lesz gyerekem, ő is talál hasonló mintaképet.
Ismeretes, hogy Michael Jacksont többször pedofíliával vádolták meg, amely vádak alól a bíróság előtt kellett tisztáznia magát.
– És mi van a botrányokkal? A pedofília vádjával? – kérdezem ezért a rajongói klubban.
– Alaptalanok – jött a határozott válasz. – Aki egy kicsit is ismeri a gondolkodását, egy pillanatra sem hihette el, hogy pedofil – állítja Huszár Erika, a csoport egy másik tagja. Úgy tűnik, meg van győződve arról, hogy sok ezer kilométeres távolságból is sikerült kiismernie a valódi Jacksont.
Farkas Sándor hirtelen egy szempillát vesz le az egyik lány orcájáról, és ujjai közé szorítva mondja a köréje gyűlteknek: „Gyorsan kívánjatok valamit!” Majd hozzáteszi: „Azt ne! Az már úgyis megvan.” Az összenézések és a kollektív bazsalygás egyértelművé teszi a felesleges óhaj tárgyát.
– Valóban úgy képzelitek, hogy Michael Jackson még él? – kérdem kissé megrökönyödve a körülöttem ülőktől.
– Mi rajongók vagyunk – magyarázza Sándor –, nem gondoljuk teljesen komolyan, de azért mégis muszáj hinnünk benne, legalábbis nagyon szeretnénk.
Ahogy sötétedik kint, egyre bánatosabb lesz a hangulat. Mindenki érzi, bálványa nélkül előbb-utóbb a klub is széteshet. S hirtelen előkerül a helyi „biblia”, azaz Jackson Holdséta című, 1988-ban megjelent, elvileg saját kézzel írt önéletrajza. Az egyik lány felolvas belőle: „Mindig azzal poénkodom, hogy sosem kértem, hogy énekelhessek és táncolhassak, pedig ez így igaz. Ha kinyitom a számat, zene árad belőle, és ezért én mindennap hálát adok Istennek.”
– Hát ilyen ember volt – csuklik el a felolvasó hangja.

Michael Jackson augusztus 29-én lett volna 51 éves, s az amerikai popsztár születéséről a múlt hét végén szerte a világban megemlékeztek. Franciaországban az Eiffel-torony lábainál gyűltek össze a rajongók, New Yorkban több ezren a brooklyni Prospect Parkban, míg az oroszoknál a moszkvai pánorosz kiállítási központban játszották el a Thriller című videoklipet. Ezzel egy időben Mexikóban bekerült a Guinness-könyvbe az a 13 107 helybéli, aki egyidejűleg táncolt a dalra.
Magyarországon sem múlt el nyomtalanul az évforduló. Többek között a fővárosban Michael Jackson-táncversenyt tartottak az egyik áruház parkolóházában, a Blaha Lujza téren és a Deák Ferenc téren pedig az utca embere számára rendeztek váratlan, tömeges, táncos megmozdulást (flashmobot, azaz villámcsődületet).
Természetesen a Petőfi Csarnokban a rajongói klub is szervezett születésnapi (emlék)partit. Immáron hatszáz forint belépődíjért térhetek vissza a korábbi beszélgetésünk helyszínére, s a félhomályos színpadi teremben üdvözölnek a már jól ismert ereklyék. A kihelyezett kivetítőn előbb videoklipekről, majd koncertfelvételekről „táncol le ránk” a poplegenda. Amerre a szem ellát, kalapos, fehér zoknis alakok gyakorolják a király lépéseit. A képernyőn most az egyik koncerten sikoltozó, a hévtől eltorzult, zokogó arcú rajongók villannak fel, az aranyruhás legkisebbik Jackson-fiú pedig integet, hajlong, szórja a „szeretlek”-eket. Egy 15 év körüli lány megy el előttem, kezével takarva az arcát. A kijárat felé tartó alakját zokogás rázza. S mögötte egy másik, aztán még egy. Meg akarom keresni őket, de mire kiérek, már eltűntek.
A mosdóban megállok a tükör előtt. Megkérdezem a mellettem álló nőt, hánykor kezdenek a meghirdetett fellépők.
– Nem tudom – feleli kissé mogorván. Majd zavaromat látva biztatóan hozzáteszi: „Nyugi, még bőven van időd felkészülni!”