Melyek voltak a magyar tudományos-fantasztikus irodalom előképei?
– Ez nem is egyszerű kérdés. Amenynyire egyáltalán látni lehet, az utópia hatott rá a legerőteljesebben. Első sci-finek nevezhető írásaink erős rokonságot mutatnak a korszak utópia-disztópia témájú műveivel. (Az utóbbi negatív jövőkép – M. Cs.)
– Mi tesz sci-fivé egy művet?
– Az írások mögött rejlő világkép alapján különíthetjük el a sci-fiket a többi, esetleg ugyancsak a fantáziavilágban játszódó regénytől, novellától. Csak onnantól beszélhetünk tudományos fantasztikumról, amikor a XIX. század első harmadában, talán a közepén, az ipari forradalmat követően kialakult a tudomány és a technika fejlődését középpontba állító világkép. Azokat az alkotásokat nevezhetjük sci-finek, amelyek mögött ez a világnézet van.
– Tehát a sárkányokkal viaskodó lovagokról szóló elbeszélések nem sorolhatók a sci-fik közé?
– Így van. Magyarul a sci-fi műveket tudományos-fantasztikus irodalomnak nevezzük, az angol elnevezés – science-fiction (tudományos-fikciós – M. Cs.) – azonban jobban leírja a lényeget. Tehát egyrészt fontos szerepet játszik bennük a tudomány, másrészt fikciók, kitalált valóságról szólnak. A tudományos hitelesség kritériuma ma már nehezen fenntartható, mert egy író nem érthet mindenhez, viszont azt most is elvárjuk egy sci-fitől, hogy racionális legyen. Emiatt nem fér bele a sárkány.
– Nekem a science-fiction és a racionalitás egymással ellentétes fogalmaknak tűnnek…
– Ez a racionalitás nem azt jelenti, hogy létező világot rajzoljon az író, hanem azt, hogy hihető legyen. Ne mondjon ellent az adott korban ismert tudományos szabályszerűségeknek. Nem feltétel, hogy kivihető legyen. Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regényének átváltoztató folyadékja is sci-fi elemnek tekinthető, hiszen elképzelhető, hogy az a nedű – bár már nem emlékszem, leírja-e, milyen szer az – létezhet. Néhány drog biztosan Jekyllből Hyde-dá változtatja az embert. Ebben tehát semmi hihetetlen vagy irracionális nincs. A sárkány jelenleg még irracionális, de a Jurassic park után el tudom képzelni, hogy egyszer hihetővé válik.
– Ki tekinthető az első magyar tudományos-fantasztikus művet alkotó írónak?
– Inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy mely írók. Az 1830-as évektől kezdve Koronka Józsefről, Ney Ferencről és Munkácsy Jánosról, majd a negyvenes években Jósika Miklósról tudjuk, hogy írtak tudományos-fantasztikus műveket. Természetesen bármikor előkerülhetnek a jövőben eddig ismeretlen, akár ennél korábbi írások.
– Ők követték a külföldi sci-fi művek irányvonalát, vagy inkább a más témájú magyar irodalom trendjébe illeszkedtek?
– A hazai sci-fi nagyon sokáig, szinte az egész XIX. században nem fedte le az európai tudományos fantasztikum minden ágát, nem születtek művek sok olyan témában, amelyeket a külföldi szerzők abban az időben gyakran alkalmaztak. Ennek az volt az oka, hogy az utópiák nemcsak a magyar sci-fi kezdeteinek idején, hanem utána is erős hatást gyakoroltak a fantasztikus irodalom fejlődésére. Az európai sci-fi ősei között ott van például a gótikus regény is, amely a mi íróinkat nem érdekelte különösebben. A későbbiekben is találunk jellemző különbségeket. Nálunk nem volt olyan erős a technikai találmányok iránti érdeklődés. A pusztán kalandos, a felfedezés iránti vágy által vezérelt történetek sem jelennek meg a mi sci-fijeinkben a külföldi művekben tapasztalható súllyal ebben az időszakban.
– Miről szóltak akkor a korai magyar fantasztikus regények?
– A társadalmi változásokról, ezek irányáról és jellegéről. Az első, az 1830-as években született sci-fi témájú művek, egy-két kivételtől eltekintve, tökéletesen belesimulnak a reformkori irodalom gondolatkörébe. A század második felében Jókai vált a nagy ösztönzővé A jövő század regényével. Ez tisztán társadalmi utópia. Bár szó esik benne technikai találmányokról, korántsem ez mozgatja a regényt, hanem a társadalmi modellekkel való kísérletezés. Megjelenik benne az „Otthon állam” és az ősmagyarok állama és ezeken keresztül a huszadik századi „valóságos” magyar társadalom átalakulása.
– Voltak olyan írók akkoriban, akik csak sci-fi témájú műveket írtak?
– Arra még nagyon sokat kellett várni, tán még ma is alig vannak. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az írók érdeklődése sem monokultúrás. Egyáltalán nem biztos, hogy más témák nem érdeklik őket.
– Elfogadottak voltak a korai tudományos-fantasztikus művek a „felsőbb” irodalmi körökben, vagy ahogy az utóbbi évtizedekben, akkor is érződött egyfajta lesajnálás ezekkel a regényekkel szemben?
– Kezdetben még nem volt ilyesmi. A XIX. században és a múlt század első évtizedeiben a fantasztikum egyszerűen nem különült el – nem különítették el – az irodalom egészétől, hanem a része maradt. Sőt a két világháború között a nyugatosok kezében a tudományos-fantasztikus téma nagyon nagy hatású eszköz lett az emberi lélek mélységeinek, a kutatás felelősségének vizsgálatához, amint az Simon Péter tanulmányában is olvasható, amely a Metagalaktika legújabb, a magyar sci-fi történetével foglalkozó számában jelent meg. Babits Mihály Elza pilótájában egyszerre jelenik meg a béke és a háború lehetősége, a férfi és a nő szerepe a háborúban. Ezek korántsem könnyed, kalandos témák.
– Mikor kezdődött hát a sci-fitől való elzárkózás?
– Nagyjából a második világháború után. Akkor úgy kezdték elkülöníteni az ilyen műveket, hogy „ifjúsági” vagy „tudomány-népszerűsítő” címkét aggattak rájuk. Ennek alapja is volt, a korábbi társadalomkritika nem jellemző a háború utáni évtizedben született művekre, inkább a kaland kapta a főszerepet. Ezért a kiadási lehetőségek megváltozása lehetett a felelős. Elsősorban azok a kiadók – a Móra és társai – kaptak lehetőséget fantasztikus regények megjelentetésére, amelyek az ifjúsági kalandregényekre specializálódtak. Az elkülönítés folytán keletkezett a később „sci-fi gettóként” emlegetett jelenség. Valószínűleg innen eredeztethető az irodalomtudomány tartózkodása is, amely egyébként nemcsak a sci-fit, hanem a populáris irodalom nagyon sok, talán az összes válfaját érinti. Ez a szemlélet csak az utóbbi évtizedben változik, párhuzamosan azzal, hogy az olvasóra egyre nagyobb figyelem jut. A narratív irodalomelmélet ugyanis az olvasást magát tette központi cselekménnyé.
– Mi volt az oka a sci-fi gettó kialakulásának? A népszerűség?
– Egyrészt az irodalom irányítói az ötvenes-hatvanas években nem ismerték fel a sci-fiben rejlő lehetőségeket. A másik oldalon az írók sem siettek felvilágosítani a politikai vezetőket e lehetőségekről. A tudományos-fantasztikus művekben ugyanis sok olyan véleményt ki lehetett mondani, amelyekre a nem sci-fi témájú írásokban esély sem volt. Mert arra odafigyeltek. Itt azonban az idegen, csak a fantáziában létező társadalmakat a szerzők úgy bírálhatták, ahogy azt a valóságos társadalom esetében nem hagyták volna nekik. A tudományos-fantasztikus irodalom elkülönítése az irodalom irányítóinak és a szerzőknek e közös igyekezete folytán alakult ki. Úgy gondolom, hogy ez kifejezetten szerencsés jelenség volt, e nélkül nem alakulhatott volna ki a hetvenes-nyolcvanas évek virágzó sci-fi irodalma hazánkban. Az egyértelműen virágkor volt. Ebben fontos szerepet játszott a Galaktika, amely szervezte a sci-fi életet. Olyan volt, mint a túltelített oldatba dobott kristályszemcse. Rögtön rátapadt minden, katalizátorként hatott.
– A hatvanas-hetvenes években az ember kilépett az űrbe, azóta sem jutottunk sokkal távolabb. Megjelentek az új felfedezések a hazai sci-fi művek témaválasztásában? A holdra szállás tematikája például érezhető az akkor írt művekben?
– Egy ilyen divathullám jut most eszembe. A jövő század regénye egy fél évszázadra megtermékenyítette a sci-fi irodalmat. Megkerülhetetlen minta lett, ilyen jellegű utópiákat kezdtek írni más szerzők is. A valós események nem voltak ilyen erős hatással, a fantázia ugyanis mindig szabadabban szárnyalt, mint a valóság. A holdra szállás nem volt akkora élmény, hiszen mi addig már százszor leszálltunk a holdon.
– A sci-fi páriastátusának enyhülése a rendszerváltás idejére esett. Ez csak véletlen egybeesés?
– A folyamat a nyolcvanas évek végén kezdődött, de kilencvenben minden összeomlott. A sci-fi irodalom korábbi felépítménye teljesen összeomlott, és újonnan kellett felépülnie mindennek. Ennek megfelelően a kilencvenes évek második felében tapasztalhattunk is egy hullámvölgyet a sci-fi irodalomban. A kétezres évektől érezhető, hogy újra kialakult a fantasztikus irodalom intézményrendszere, író-olvasó garnitúrája. De ez már más, mint amilyen előtte volt.
– Miben más?
– A mostani sci-fi sokkal több szólamú, kiszélesedett a témaválasztás, a stílus és az olvasói érdeklődés palettája. Most minden megtalálható a műfajban a puszta kalandtól kezdve a nagyon mély filozófiai mondanivalóig. Bőséges a termés, és a kilencvenes évekhez viszonyítva manapság még az amatőr írások színvonala is jóval magasabb, amelyben az Új Galaxis folyóiratnak van nagy érdeme. Több ma az olyan szerző, aki nem hivatásszerűen gyakorolja az írást, nem abból él.
– Nem gondolja, hogy a sci-fiben nehezebb megkülönböztetni a ponyvát a minőségi írástól?
– Ha a kiadványokra tekintünk, valóban nehéz szemmel felismerni, hogy melyik melyik. A borító mostanában tényleg nem árulkodik erről. Szélesi Sándor (írói álnevén Anthony Sheenard – M. Cs.) A beavatás szertartása című regénye, amely igen értékes, mély problémákat feszegető mű, és… a másik oldalról inkább nem mondok példát, nem akarok senkit sem megsérteni, ugyanolyan jellegű címlappal jelennek meg. Ez a körülmény azt igényli az olvasótól, hogy egy kicsit tájékozódjon, ha jól akar választani. Mindenféle ízlésű ember megtalálhatja a neki megfelelő írásművet.
– Hogyan változtak az olvasói igények az utóbbi évtizedekben?
– Mostanában változtak igazán az olvasók elvárásai. Manapság többen keresik a tudományos-fantasztikus irodalomban a menekülés lehetőségét. Az elvágyódás jelenti ma a legerősebb inspirálóerőt, ez korábban vélhetőleg nem volt ilyen kifejezett. A hetvenes-nyolcvanas években erőteljesen értelmiségi olvasmány volt a sci-fi. A kísérletezés, a kritika, különösképpen a sorok között olvasható kritikának az írásanyaga volt. A kilencvenes évektől ez jelentősen megritkult, hiszen a kritika közvetítése nem társadalmi feladata többé a sci-finek.
– Mennyire igaz az az általános elképzelés, miszerint a sci-fit azok a kockás flanelinges fiúk olvassák, akiknek nincs barátnőjük?
– Ez olyan kérdés, amelyre megalapozottan senki sem tud válaszolni, az ehhez szükséges olvasásszociológiai vizsgálatok ugyanis még váratnak magukra, sőt a kiadók sem ismerik egészen pontosan az olvasóközönségüket, csak annak egy részét. De azért benyomásaim vannak. Ebben a szobában tartom az előadásokat az ELTE sci-fi szeminaristáinak. Igaz, hogy a bölcsészkarra egyébként is több lány jár, mint fiú, és a szemináriumra járók körében is hasonló a nemek aránya. Túlnyomórészt lányok jönnek. El tudom képzelni, hogy a középiskolás korosztályban inkább a fiúkat érdekli a sci-fi, de miután felnőnek, ez már egyáltalán nem olyan biztos.
– Hogyan született ez a szeminárium?
– Engem a téma iránti szerelem vezetett erre a területre. Más sci-fi rajongókkal közös baráti társaságunk alakult át egyetemi szemináriummá, és ezután rákényszerültem, hogy ha előadok a témában, akkor irodalomtudósként kutatni is kezdjem a területet.
vihar
Másodfokúra mérsékelték a harmadfokú meteorológiai riasztásokat
