Szánalmas, átlátszó időhúzás

Vajon kinek az érdeke volt a társadalomba beágyazott, megbecsülésnek örvendő MDF felszámolása? Talán
a parlamentbe 1998-ban a hátán becipelő Fidesznek, amely fontos kormányzati szerepet osztott még Dávid Ibolyára is?

Szánalmas. Ez az egyetlen szó pontosan kifejezi azt a helyzetet, amit Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának elvtelen védelme érdekében a közerkölcsöt és az írott jogszabályokat semmibe vette a mentelmi bizottság szocialista többsége. A legfőbb ügyész még a nyár elején kérte a két MDF-es politikus mentelmi jogának a felfüggesztését az UD Zrt.-üggyel összefüggésben indult nyomozás adatai alapján.
Mint kiderült, az MDF elnöke és a párt parlamenti frakciójának vezetője személyes adattal való visszaélésben és kényszerítésben lehet érintett. Vagyis nem tanúként, hanem sokkal inkább gyanúsítottként akarják kihallgatni a két politikust és közvádas ügyben. A mentelmi bizottság szocialista elnöke akkor úgy döntött, már nem hívja össze az ügyben a bizottságot, hanem majd csak szeptemberben. Már akkor felmerült a gyanú: Dávidék érdekében az MSZP szándékosan húzza az időt.
Szeptember 15-én a bizottság összeült, és a szocialisták szavazataival meghozta a közfelháborodást kiváltó döntést: ismét elhalasztják a döntést, igaz, ezúttal „csak” két héttel, arra hivatkozva, hogy további iratokat várnak a legfőbb ügyésztől, azért, hogy megtudják, milyen alapon gyanúsítják a két politikust, különösen a kényszerítés ügyében. Felmerül a kérdés, vajon eme igényüket miért nem tudták előadni már júniusban, és felmerül az a kérdés is, hogy milyen alapon kíváncsiak – a nyomozás érdekeinek megsértését is felvállalva – a részletekre. Különösen akkor, ha a közvádas bűncselekmény potenciális gyanúsítottja, Dávid Ibolya maga is tagja a mentelmi bizottságnak. Az úgynevezett szocialista politikai elit ezzel ismét tanúbizonyságát adta, hogy egyes kiváltságosok a törvény előtt egyenlőtlenebbek másoknál. Ugyanis eddig teljes mértékben elfogadott volt a közvélemény előtt, hogy az országgyűlési képviselőket jogosan megilleti a mentelmi jog, ne lehessen őket például kellően át nem gondolt, zabolátlanul megfogalmazott – akár rágalmazásszámba menő – kijelentéseik miatt büntetőeljárásokkal, magánvádas rágalmazási perekkel zaklatni, mondvacsinált álügyekkel elvonni képviselői munkájuktól. Országgyűlési képviselőt éppen ezért csak bűncselekmény elkövetésének tettenérésekor lehet őrizetbe venni, előállítani. Hosszú ideig tartották magukat a honatyák ahhoz a közmegegyezéshez, hogy ha közvádas, köztörvényes bűncselekmény gyanúja miatt kéri az ügyészség a mentelmi jog felfüggesztését, akkor kiadják az illetőt a bűnüldöző hatóságoknak akkor is, ha az érintett önként nem mond le a mentelmi jogáról.
Éppen két évvel ezelőtt volt már arra példa, hogy a szocialisták tartózkodó szavazataikkal megakadályozták a közokirat-hamisítással megvádolt Juhászné Lévai Katalin kiadását. A képviselő 2004-ben a megyei területfejlesztési tanács elnökeként cégbírósági módosítás nélkül írt alá egy döntést a könyvvizsgáló személyéről. Ő például szerette volna a hivatalos eljárásban tisztázni magát, érthetetlen okokból nem kapott rá lehetőséget párttársaitól.
Dávid Ibolya, úgy tűnik, ma már egyre kevesebb affinitást mutat az írott jogi normákon túl létező társadalmi normák iránt. Neki ugyanis szemmel láthatóan esze ágában sincs kérni, sőt követelni, hogy függessze fel a parlament a mentelmi jogát, mondván, hogy ő igenis tisztázni akarja magát. Hogy be akarja bizonyítani: ő volt az áldozat ama botrányos lehallgatási ügyben, hiszen „aljas módon”, titkosszolgálati eszközök felhasználásával őt akarták megfosztani pártelnöki hatalmától. Nemcsak üres lózungokban kellene bizonygatni, hogy fel sem merülhet makulátlan politikus személyével kapcsolatban olyan aljas vád, hogy ő bárki személyes adatával bármikor visszaélt volna, azt pedig nemcsak a sajtótájékoztatókon kellene kikérnie magának, hogy ő bárkit is arra kényszerített volna, hogy ne induljon el vele szemben egy demokratikus választáson a Magyar Demokrata Fórum elnöki posztjáért, hanem akár egy független ügyészi vizsgálat keretében is vállalnia kellene becses személye érintetlenségének tisztázását. Ki más lehetne képes erre egy törvényesen eljáró, független ügyészség előtt, ha nem egy volt igazságügy-miniszter?
Nem. Dávid Ibolya ezt nem akarja vállalni, ő inkább eltűri, hogy a szocialisták – egyébként csak látszólag az ő érdekében – elvtelenül óvják, védjék. Pedig nyilvánvaló: minden egyes lépésük, amit az MDF elnöke és hű fegyverhordozója, Herényi érdekében tesz a szocialista Géczi József Alajos vagy bárki más, újabb szög a rendszerváltozásban elévülhetetlen érdemeket szerző MDF koporsójában. Mint ahogy a házelnök Szili Katalin „jóindulata” is MDF-es szavazatok tízezreinek elvesztésével járt, amikor Herényi frakcióvezető maradhatott, vagy amikor a szocialisták támogatólag végigasszisztálták, hogy 2004 szeptemberében Herényi Károly frakcióvezető törvénytelenül kizárja az MDF-frakcióból öt párttársát: Balsai Istvánt, Font Sándort, Kelemen Andrást, Szászfalvi Lászlót és az azóta elhunyt Horváth Balázst. Akik később pert nyertek Herényi és az MDF ellen. De Herényinek sikerült kizárnia a pártból az alapító Lezsák Sándort és Balogh Lászlót is. Hogy azután a Political Capital tanácsainak megfelelően végrehajtják a politikai irányváltást, amivel Schmuck Andoron át egészen Bokros Lajosig, illetve – politikai kabaréba illő módon – a trónfosztott Habsburg-ház leszármazottjáig jutottak.
Vajon kinek az érdeke volt a társadalomba beágyazott, megbecsülésnek örvendő MDF felszámolása? Talán a parlamentbe 1998-ban a hátán becipelő Fidesznek, amely fontos kormányzati szerepet osztott még arra a Dávid Ibolyára is, aki volt igazságügy-miniszterhez méltatlanul most lapítva tűri, hogy a szocialisták szavazatai segítsenek rajta, hogy megússza a bűnüldöző ügyészség vizsgálatát? Ha már politikusként, jogászként nem képes rá, legalább anyaként belegondolhatna abba is, hogy mit érezhetnek Almássy Kornél szülei, akik becsülettel felneveltek a haza szolgálatára egy politikust. Akiknek hosszú hónapokig tehetetlenül kellett végignézniük, hogy tényleg aljas eszközökkel, még a titkosszolgálatot is törvénytelenül csatarendbe állítva, miként törik ketté fiuk felfelé ívelő politikusi karrierjét, hogy még a bölcs, nagy tekintélynek örvendő Boross Péter is tehetetlennek bizonyult, ő sem képes megóvni az ármánytól a fiatalembert.
Ha másért nem, hát már csak azért is tisztáznia kellene magát Dávid Ibolyának, hogy bátran a szemébe tudjon nézni nemcsak Almási Kornél édesanyjának, hanem az MDF még meglévő tagjainak is, hogy legalább annyit megpróbál bebizonyítani, hogy Almássy mellett ő is csupán politikai áldozatává vált egy valóban tisztességtelen politikai játszmának, amelyet a sajnálatosan meglévő rossz tulajdonságára, a hiúságára alapoztak a kitervelői, amelylyel úgy ragaszkodott pártelnöki posztjához.
Sajnálatos tény: az MDF elnökének viselkedése, Csapody Miklós párttársának megnyilvánulása az ügyben csak tovább ront a ma már csupán kétszázalékos támogatottságú párt helyzetén. Csapody úgy kommentálta a mentelmi bizottság döntését, hogy az azért kér további iratokat Dávid és Herényi mentelmi ügyében, mert „hiányosnak vagy nem kellően megalapozottnak tartotta az ügyészségi irományokat”. A legfőbb ügyész alapos indokolással ellátott levelét, amit júniusban a Magyar Távirati Iroda részletesen ismertetett, Csapody képviselő „ügyészségi irományoknak” titulál, vagyis megrendíteni igyekszik a közbizalmat a független ügyészi szervezetben.
Ott azért talán még nem tartunk, hogy az ügyészségi irományok megalapozottságáról a független bíróság helyett egy parlamenti bizottság szocialista többsége dönthet. Ám ha mégis, nem kell csodálkozni majd azon, ha egyre többen követelnek majd szabadságot Budaházynak.