Végeladás, végkielégítés

Törvényt és rendeletet alkotna a kormánypárti többség, hogy meggátolja a százmilliós végkielégítések kifizetését és átláthatóvá tegye a köztulajdonú vállalatok vezetőinek juttatásait. A szocialistákra ez mindig is jellemző volt, Gyurcsány Ferenc tanácsadói működése, kormányfői tevékenysége óta különösen. Amikor a 2002-es választást követően kiderült, hogy Medgyessy Péter személyében ügynököt ültettek a miniszterelnöki székbe, a koalíció nyomban verbális jogalkotásba kezdett: módosítani kívánták az ügynöktörvényt. Igaz, nem a szigorúan titkos tiszteket és az egész rendszert megbízóként működtető volt kommunista vezetőket óhajtották leleplezni, netán eltávolítani a hatalomból, hanem a kis besúgókat állították a középpontba. Ennek indokairól egyébként egy akkori sajtótájékoztatón Bárándy Péter igazságügy-miniszter azt mondta: nagy a különbség a III/III-as és a többi spicli között. Előbbiek megvetendő, erkölcsi tartással nem rendelkező kiszolgálói voltak a hatalomnak.
Ne tegyük most szóvá, hogy a miniszter édesapjáról azóta kiderült: Nagy Imre újratemetése kapcsán eleget tett bizonyos állami felkéréseknek. Ez régen történt, és a hasonló esetek amúgy sem mindig egyértelműek. Legyen elég annyi, hogy a tervezett törvényt nem alkották meg. Az alkotmánybírósági határozatok erre nem is adtak semmilyen lehetőséget.
Jogalkotást ígértek akkor is, amikor kiderült: a Medgyessy-kormány kancelláriaminiszterének ügyvédi irodája jól fizető megbízásokat kapott az állami légivállalattól. Jogszabályt végül ekkor sem fogadtak el, nem is volt rá szükség. A másik szokásos trükköt vették elő, bizottságot hoztak létre, megalakították a köztársaság etikai tanácsát. A grémiumnak a megtévesztés volt a feladata. A társaság hamarosan befejezte küldetését.
Nyolc év távlatából már beszélni sem érdemes arról, létezik-e még idehaza az etikus magatartás, a tisztesség fogalma. A hatalomnak a hazugság az alapja. Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai alatt a köztársaság elitjének erkölcsi színvonala minden korábbinál mélyebbre süllyedt. Nem jogi problémákról van tehát szó.
A munka törvénykönyve kezdettől tartalmazza például, mennyi lehet a végkielégítés, s a polgári törvénykönyv is rendezi, hogy a szerződéskötés szabadsága nem korlátlan. A megállapodások érvényességének a római jog óta, kétezer éve megvannak a feltételei. A közhatalom képviselői azonban kivonták magukat az egyszerű halandóknak megállapított szabályok alól, és számolatlanul osztogatják egymásnak a másoktól megszorítással beszedett pénzt. Röpködnek a tíz- és százmilliók, fogyatkozik a közvagyon, sorra dőlnek ki a páncélszekrényekből a fiktív megbízási szerződések.
Feledésbe merült az is, hogy a nagyközönségnek joga van ellenőrizni a hatalmat. A minisztériumok és az állami tulajdonú cégek honlapján szerepelnie kellene, mennyit keresnek a vezetők és milyen végkielégítésben részesülnek. A bíróság az elmúlt hónapokban számos alkalommal kötelezte a nagy állami vállalatokat, hozzák nyilvánosságra, mennyit keres a vezetőjük. A kormány ezt jól tudja, most mégis rendelettel akarja előírni, amit a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény több mint egy évtizede megfogalmazott.
Nyolc hónappal a következő országgyűlési választások előtt javában zajlik a végeladás, a végkielégítés. Ennek a folyamatnak, a gazdasági és az erkölcsi tőke bezsebelésének újabb epizódjaként a kormányzat az államalapítás ünnepén kitüntette önmagát. Visszatetsző, sőt visszataszító volt, amint a parlamentben augusztus 20-án köztársasági érdemrendeket vehettek át sokan azok közül, akik idáig juttatták az országot.