Bár Pakisztán új ország – nyolcvan éve még a neve sem létezett –, hosszabb múltra tekint viszsza. Eredetét tekintve ez a mohamedán India. A VII. század óta terjeszkedő iszlám Indiát is elérte, de jelenléte a IX. század második felétől mintegy másfél évszázadig csak a szélére, az Indus völgyére korlátozódott. Előretörést hozott a Gaznavida Birodalom terjeszkedése a XI. század kezdetén, de alapvetően csak a XII–XIII. század fordulóján változott a helyzet azáltal, hogy a Guridák lerohanták a Gangesz síkságát, és eljutottak Bengáliába.
Az Észak-India fölötti mohamedán ellenőrzés megszerzése az egész India birtoklásáért folyó harc nyitánya volt: a következő évszázadokban India története az iszlám és a hinduizmus küzdelmének jegyében zajlott. A fölény sokáig az iszlámé volt. Mohamedán államok (dinasztiák) váltották egymást, illetve léteztek egymás mellett a szélesebb értelemben vett Indiában. A Guridákat a Delhi Szultánság mamelukjai követték, akik ott a Kaldzsiknak, azok pedig a Tuglukoknak adták át a helyüket. Különösen az utóbbiak ellenőrizték a XIV. század egy szakaszában India igen nagy részét. Őket – további dinasztiák sora után – a XVI. századtól a Mugalok követték, akiknek birodalma leginkább a XVII. században volt jelentős. Alig van olyan része a mai Pakisztánnak és Indiának, amelyet valaha ne tartottak volna hatalmukban, de uralmuktól a mai Banglades és Afganisztán területe sem volt mentes.
Birodalmuk maradványának az addigra már India nagy részét ellenőrző britek vetettek véget 1857-ben, akik nemsokára India szinte egészét megszerezték, sőt azon túl is terjeszkedtek. Mivel a korábbi mozlim uralom az iszlám terjesztését is jelentette, a brit indiai császárságban, azaz Brit Indiában vallásilag nagyon kevert lakosság élt. A buddhizmus utolsó jelentős indiai fellegvárából, Bengáliából pedig erős mohamedán többségű terület lett, a buddhizmus pedig peremvidékekre szorultan éppen csak megmaradt Indiában.
Jelentős mohamedán többsége volt a birodalom északnyugati részének, máshol a hindu többség mellett változó arányú kisebbségben éltek mohamedánok – néhol mások is –, de Brit India alapvetően hindu volt vagy mohamedán. Ez adta az ötletet 1930-ban Ikbal mohamedán költőnek, hogy fölvesse az indiai mozlimok külön területi szerveződésének gondolatát. Elképzelése követőkre talált – 1933-ban ötölték ki a Pakisztán nevet az elképzelt területegységre –, majd 1940-től az indiai Mohamedán Liga is azonosult vele. Uralmuk végén, 1947-ben ezért adtak helyt a britek – akik a mohamedán törekvéseknek ugyanúgy eleget akartak tenni, mint a hindunak – két, a császárság helyébe lépő független ország életre hívásának, Indiáénak és Pakisztánénak.
Brit India nem volt egészében gyarmat. Csak a terület többé-kevésbé fele volt az, a többit kuszán átszövő, korlátozott belső önállósággal rendelkező függőségek, közösen hercegi államoknak nevezett egységek sora alkotta. A britek által a vallási többség szerint végrehajtott fölosztás csak a gyarmati területekre vonatkozott. Az így kettészelt Pandzsáb és Bengália megfelelő részei lettek az alapjai a születő – egymástól több mint másfél ezer kilométer távolságban lévő, földrajzilag nyugati és keleti részre különülő – Pakisztánnak, de hozzá került Szind és más vidékek is. Két helyen népszavazás döntött. A fölosztás után a vallási szempontból „rossz” oldalon maradt lakosság tömegeit (mintegy 17 milliót) űzték el, vagy menekült át a megfelelő másik államba. Ez a legnagyobb szörnyűségek közepette zajlott. A kölcsönös mészárlások áldozatainak számát ma sem ismerjük, a becslések negyed- és másfél millió közöttiek.
Ami a hercegi államokat illeti, uralkodóik dönthették el, hogy országuk a születő Indiához vagy Pakisztánhoz csatlakozzon. Ez többnyire nehézségek nélkül történt, főként – ahogy általában – ahol az uralkodó és alattvalóinak többsége ugyanazt a vallást követte. Ahol ettől eltért a helyzet, ott helyenként konfliktusok keletkeztek. Dzsunágad mohamedán uralkodója Pakisztánhoz csatlakozott, de országát és a szintén Pakisztán mellett döntő kis Manavadart lerohanta az indiai hadsereg. A földrajzilag elszigetelt Haidarábád mozlim uralkodója óvatosabb volt. Nem csatlakozott nyíltan Pakisztánhoz, csak önállóságra mert törekedni. Hiába, az indiai támadásnak Haidarábád is áldozatául esett. A legelkeseredettebbnek a máig sem megoldott Kasmír (pontosabban Dzsammu és Kasmír) körüli ellentétek bizonyultak, ahol a nagy mohamedán többség és egy kis buddhista rész mellett (ottani kolostorban végezte tudományos munkáját a XIX. század elején Kőrösi Csoma Sándor) a terület délkeleti sarkában hinduk is éltek. Közéjük tartozott az uralkodó, aki kezdeti habozását követően akkor választotta az Indiához csatlakozást, amikor 1947 októberében a Pakisztán által támogatott fölkelők az ország mind nagyobb részét kerítik hatalmukba. A harcok India és Pakisztán első háborújává szélesedve 1948 novemberéig dúltak, Kasmír megosztásával végződtek, amit az 1949 elején a területet átszelő fegyverszüneti vonal rögzített.
A megosztás állandósult, a két ország 1965-ös, a kácsi mocsárvidéknél lévő határvitából eredő, Kasmírra is kiterjedt háborúját és későbbi konfliktusait is túlélte. Kasmír nyugati része, a „szabad” Kasmír és a tőle külön igazgatott Északi Területek Pakisztánnak elvben nem volt része, csak függősége, de az utóbbi vidéket nemrég hivatalosan is Pakisztánhoz csatolták. Közben Kína, Kasmír másik szomszédja is részt kért a valamikori kis országból (1962-ben Indiával folytatott háborújában biztosította a maga számára az 1950-ben részben megszállt Akszai Csint).
Pakisztán hagyományosan az Egyesült Államok szövetségese, de jó viszonyt épített ki az Amerikával akkor még ellenséges Kínával is. Annyira, hogy egy 1963-ban kötött egyezményben lényegében kielégítette a Kasmír maga által ellenőrzött részére vonatkozó kínai igényt is.
Az 1970-ben tartott választásokon Kelet- és Nyugat-Pakisztánban más-más párt győzött, amelyeknek nem sikerült megegyezniük közös kormány alakításában. Ez vezetett oda, hogy Kelet-Pakisztán bengál állam (Banglades) néven kivált Pakisztánból. A hadsereg fegyverrel próbálta ennek elejét venni. A polgárháború kimenetelét az 1971 végi indiai támadás döntötte el. Az újabb háború nyomán szűkült le Pakisztán a jelenlegi kiterjedésére. De volt már korábbi kísérlet is az ország területének csökkentésére. Az indiai brit terjeszkedés az Indus völgyétől nyugatra a történeti nagytáj értelemben vett Iránt is elérte. Ide sorolható Beludzsisztán, valamint az a terület, amely a XIX. század végéig Afganisztánhoz tartozott, lakossága pastu, azonos az afganisztáni népek legjelentősebbikével. A brit uralom leáldozásakor Afganisztán érvénytelennek nyilvánította az 1893-as határszerződést, így területi követeléssel lépett föl Pakisztánnal szemben. Ez 1961-ben harcokhoz is vezetett a két ország között. A konfliktus elsimult, de a vidék később más összetevők folytán – a határ afgán oldalán működő tálibok hátországaként és a pakisztáni iszlamista terrorizmus központjaként – veszélyes tűzfészekké vált.
Az 1971 óta eltolódott súlypontú, egyre kevésbé indiai jellegű, az indiai és iráni világ határterületét jelentő Pakisztánnak – amely a Brit Nemzetközösséggel is nehezen tisztázta a viszonyát – nemcsak a külkapcsolatai bonyolultak, hanem az identitását zaklatottan kereső belső élete is sűrű, gyakran véres fordulatokban volt gazdag. Nemritkán váltotta egymást az elnöki tekintélyuralmi berendezkedés, a parlamenti demokrácia, a katonai diktatúra és az iszlamizmus felé kacsintás, előfordultak etnikai, vallási összecsapások is. A stabilitás hiánya önmagában sem biztató a térség stratégiailag kulcsszerepet betöltő országában, de még aggasztóbb olyanban, amely – 1997 óta – az atomhatalmak egyike.
A szerző Londonban élő történész, kartográfus, neves kiadók számára készít történelmi térképeket. A mellékelt térkép is saját munkája, az adatok kutatásainak eredménye.
