Keszekusza lélektérképek

Gondolatmenetek címmel a Semmelweis Egyetem művészetterápiás műhelyének alkotásaiból rendeztek kiállítást a Művészetek Palotája (MűPa) Fesztivál terében. Képek nyersen, „a művészet majomtermészete” nélkül. Brutális őszinteség. Röviden: art brut. A tárlat elején vendégkönyv: „Szépek a képek, de a kiállítás ténye még inkább” – írja valaki.

OPNI-gyűjtemény. Az orvosi és kultúrtörténeti szempontból legjelentősebb, muzeális értékű art brut, illetve pszichiátriai betegek alkotásait tartalmazó gyűjteménnyel az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) rendelkezett. Az intézmény bezárását követő bizonytalanság után a gyűjtemény tavaly ősszel a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került. Az MTA Pszichiátriai gyűjteményt júniustól az Akadémia saját használatú épületében, a Teréz körút 13. szám alatt helyezték el. A kamaratárlatoknak is helyet adó intézményben november végéig Ritter Gábor önálló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A gyűjtemény minden szerdán és pénteken 10–14 óráig látogatható.

Eszembe jut a hagyományos pszichiátria gyógyszerközpontúságával radikálisan szakító pszichoterapeuta gondolata az őrület természetéről. Hogy valójában tévedés (a „normálisak” leegyszerűsítő legyintése) azt gondolni: az elmebetegnek ítélt emberben elromlott valami. A megszokottól eltérő viselkedés egyesek szerint vitatható, mások által éljenzett nézete szerint arra utal, hogyan próbál meg valaki alkalmazkodni egy valóban őrült világhoz. Hogyan próbál meg – utolsó szalmaszálként, csak hogy időt nyerjen – őrületbe menekülni. Régről rémlik egy történet is. Egy fiatal lány évekig tartó elszigetelt elmezavar után egy nap megérezte, hogy a közeli pékségből friss kenyér illata szökik be a terápiás intézet ablakán. Mintha óra ütötte volna: ébredj fel. Utólag, már gyógyultan, így mesélte el. Fel lehet ébredni. A rémálomból is.
De nem is kellenek klinikai esetek ahhoz, hogy bárki felidézzen magában egy pillanatot, amikor megérezte; milyen vékony, törékeny pallón is járunk, feneketlen mélységek fölött egyensúlyozva. Csak egy óvatlan lépés, megszédülés, pillanatnyi irányvesztés. Odalent az ingovány. Mindez már a képeket nézve jut az eszembe. Látva, hogyan lát, aki odalentről kapaszkodik, felfele. A tárlat képei betekintést engednek az elméjébe zárt ember szenvedésébe, látomásaiba, kiútkeresésébe; néhol felkavaró brutalitással, máskor meglepő életigenléssel. Fehér alapon fekete téglalap, ennyi csak a festmény. P. K. így ábrázolja a Nap születését. Más az otthon melegét festi meg, az ölelést, a lélek térképét, eligazodást keresve abban a mélységben, ahová a normális többség jobbára nem is tekint. Nyersen, őszintén. Picasso szerint a művészet hazugság, amely lehetővé teszi, hogy meglássuk az igazságot. Az Art brut épp ennek ellenkezőjét állítja. A durva, nyers, őszinte művészet önálló irányzatát egy francia művész, Jean Dubuffet hozta létre 1950 körül, azzal a céllal, hogy megtisztítsa a művészetet még a magamutogatás kísértésétől is. Ehhez pedig a gyermekfestészet jellemzőin kívül a pszichikailag sérült emberek műveinek elemeit is felhasználta. A Magyar Nemzeti Galéria egy évvel ezelőtt osztrák és magyar pszichiátriai betegek műveiből rendezett Art brut kiállítása, és a Művészetek Palotája október 6-ig megtekinthető tárlata nem csak az alkotások hitele és művészi színvonala (Sajó Boglárka képei külön kiemelést érdemelnek) miatt szép és fontos. Ha akarom, kéznyújtás – legyintés helyett. Röpke gesztus, hogy a pszichiátriai betegek alkotásai a „normális” művészettel egyenrangú figyelmet érdemelnek.