Királyok királya

Őrült beszéd, de van benne rendszer – ezzel a shakespeare-i idézettel jellemezhetnénk azt a felszólalást, amelyet Muamer Kadhafi líbiai vezető mondott el az ENSZ közgyűlésén. Sokan bohózatnak tartják az ezredes beszédét, jót mosolyognak rajta: ők előre megjósolták a Kadhafi-show-t, és be is jött. Ennyi badarságot összehordani! – mondhatják elégedetten a kárörvendő diplomaták.
Kadhafi kétségkívül emlékeztetett azokra a londoni Hyde Park sarkán fellépő szónokokra, akik elmondják zűrzavaros véleményüket a világról és továbbállnak. A líbiai vezető egyébként az ENSZ-közgyűlést nevezte ilyen kibeszélőshow-nak, amely után a világ vezető politikusai – semmin sem változtatva – hazamennek.
A bevezetőben használt „rendszer” szót talán jobb lenne igazságmorzsákkal helyettesíteni. Aki egyetlen vállrándítással nyugtázza, hogy hallottunk már ilyen beszédet, az tévúton jár. Az elhangzott felszólalásban felbukkantak olyan bírálatok, még ha összefüggéstelenek voltak is, amelyek felett mi, fejlett világhoz törleszkedők – mintha mi sem történt volna – egyszerűen szemet hunyunk a politikai korrektség jegyében. Kinek jó az, hogy a világ ügyeiben vétójoggal bírjanak a 64 éve lezárult második világháborút megnyerő államok? Évtizedek óta ígérik az ENSZ reformját, amely megpróbálná követni a lezajlott politikai, gazdasági, demográfiai változásokat, ám valahogy nem akar előremozdulni ez az intézkedéssorozat. Kadhafi felszólalásában, amely az abszurd dráma több elemét is tartalmazta, egyvalami érződött: a kis népek kiállása az igazságosabb nemzetközi rendszerért.
Persze igaza van annak, aki azt mondja: Kadhafi szájából még az igaz szó is hamisnak hangzik. Ő ugyanazt csinálja kicsiben, országnyi méretben, mint a nagyhatalmak nagyban. Úgy tűnik, nemcsak Líbiában nincs ember, aki kimenjen az utcára, és érvényt szerezzen igazának, hanem nemzetközi téren is ilyen hiányban szenvedünk. A világ vár – ki tudja, meddig – egy olyan politikusra, államférfira vagy -nőre, aki értelmesen ki tudja fejteni jogos követeléseit. Bár nyilván eredménynek tudható be, ha Pittsburghben a világ húsz legfejlettebb ipari országa előbbre lép a gazdaság jobbá tételében, de a politikára gyakorolt következményekről sem szabad elfeledkezni. Megérett, sőt túlérett a világ a XX. század közepén hozott intézkedések megváltoztatására.
Kadhafi ravasz diktátor. Nem véletlenül ünnepelte a napokban hatalomra jutásának negyvenedik évfordulóját. Atomprogramjáról lemondva közkedvelt üzleti társ lett a nyugati világban. Jól tudja ő is, hogy Líbia energiahordozó-vagyona kiaknázásának jogával bármelyik országot leveszi a lábáról, s azok úgy dobják el a korábban fennen hangoztatott demokráciaelvüket, mintha sohasem lett volna. Most haragszomrádot játszanak a lockerbie-i merénylet elkövetőjének Tripoliban történt fogadtatása miatt, ám egy idő után ezt is elfelejtik azok, akik a prímet viszik a dorgálásban. Ez után a beszéd után is mondhatják az ezredesről, hogy exhibicionista őrült, őt ez semmiben sem zavarja.
A világszervezetben most először felszólaló líbiai vezető a nagyhatalmakat, a Biztonsági Tanácsot (BT) ostorozta vádbeszédében, széttépte az ENSZ alapító okmányának épp a kezében lévő példányát, amelyet demokráciaellenesnek bélyegzett. Ha már egyszer magához ragadta a mikrofont, igen nehezen vált meg tőle: a szervezők előzetesen megkérték a felszólalókat, hogy negyedóránál ne nyújtsák hosszabbra mondanivalójukat, Kadhafi hatszor ennyit beszélt, igaz, meg sem közelítette Fidel Castro volt kubai vezető maratoni show-it. De hát előtte is felszólalt valami 300 milliós ország képviselője, valami Barack Obama nevű, ő is negyven percig tartotta magánál a szót.
Az ezredes egymilliárd ember nevében beszélt, ugyanis jelenleg ő az Afrikai Unió vezetője, „az afrikai királyok királya”. Ezt jelképezte barna – többek szerint női – ruhája mellén a fekete kontinens jelvénye. Rögtön helyet követelt a földrésznek a Biztonsági Tanácsban, és véleményét kitörő taps fogadta az afrikai országok részéről. Miért ne? Különben is a volt gyarmatosítóknak kártérítésként 7700 milliárd dollárt kell fizetniük az általuk elnyomott népeknek – követelte Kadhafi. Azzal vádolta meg a Biztonsági Tanács – amelyet csak terrortanácsnak nevezett – öt állandó tagját, hogy az ENSZ megalakításától kezdve 65 háború kirobbantásáért felelős. Ezeknek szegény országok voltak az áldozatai, amelyeket kíméletlenül ki is fosztottak. Egyébként jövőre nem állandó tagként Líbia is BT-tag lesz.
Az ugyancsak improvizált Kadhafi-beszéd szinte végigvette a világban keringő valamennyi összeesküvés-elméletet, kezdve a Kennedy-gyilkosságtól egészen a most terjedő új influenzáig, amely szerinte félresikerült katonai kutatások eredménye. Jövőre halinfluenza lesz – jósolta a líbiai vezető –, hogy a világ gyógyszergyártói jól teletömhessék zsebeiket a védőoltásokért elkérhető pénzzel. Szerinte Szomália partjainál azért kalózkodnak a halászok, mert a nagy államok kifogták előlük az összes halat. Másrészt viszont dicsérte az amerikaiak választását, hogy fekete elnök mellett tették le a garast, akit szerinte örökre meg kellene erősíteni tisztségében.
Egyébként Kadhafi rosszul aludt. Lehet, pont azért volt kevéssé összeszedett, mert New Yorkban és környékén sehol sem engedték meg, hogy felverje utazósátrát. Gondoljunk bele: milyen ország az, amely nem engedi meg vendégének a sátorozást?!