Költekezés a jövendő kormány kontójára

Mielőtt elmélyednénk az egészségügyi finanszírozás útvesztőjében, bizonyos alapvetésekkel kell élnünk. A gazdasági válság okozta krízishelyzet – valamint a szociálliberális kormányzás hatékony működése – a hazai költségvetési források szűküléséhez és az állami újraelosztás zsugorodásához vezetett. Ez az emberek számára azt jelenti, hogy csökken az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra, a közösségi közlekedés finanszírozása, ami a szolgáltatások hozzáférésének szűkülésében, a szolgáltatások drágulásában és színvonalának romlásában nyilvánul meg. Ezen túlmenően tudjuk, hogy 2009 tavaszától szakértői kormány irányítja az országot. Az alapvetések tudatában voltaképpen hátra is dőlhetnénk azzal a boldog tudattal, hogy ugyan szűkek a források, azonban szakértői kormányunk a lehetőségek határain belül optimálisan használja fel azokat, és a lehető legnagyobb nyereséget biztosítja.
Mindezek után meglepetten tapasztaljuk, hogy kórházvezetők, orvosi egyetemek vezetői, az egészségügyi szektor beszállítói egységesen fellépve többletforrást követelnek a kormánytól, és még mindennek tetejébe éhségsztrájkkal fenyegetőznek. Ilyenkor a jóhiszemű állampolgár csak egyre gondolhat: „a kórházigazgatóknak nem szóltak, hogy szakértők kormányoznak”. A rosszhiszeműekben ugyanakkor felmerülhet, hogy az egészségügyi kormányzat mégsem működik optimálisan. Nézzük meg, hogy ez utóbbi csoport miért gondolhatja így.
A magyar egészségügyi rendszert megnézve láthatjuk, hogy a fekvőbeteg-intézmények döntő többsége csőd közeli állapotban van, és egyre több járóbeteg-intézmény működése is finanszírozhatatlanná vált. Az, hogy jelenleg Magyarországon még vannak működő egészségügyi intézmények, nagyrészt azok fenntartóinak, többségében az önkormányzatoknak köszönhető. Hazánkban ugyanis az egészségügyi szektorban kettős finanszírozás működik, ami az jelenti, hogy a működést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a fenntartást és fejlesztést az intézmény fenntartója vagy tulajdonosa – többnyire az önkormányzat – fizeti. Ez a szisztéma már évek óta jelentős zavarokat mutatott, ugyanis a fenntartók vagy tulajdonosok jelentős részben kénytelenek voltak intézményeik működését is támogatni, amelynek következtében a fenntartási és fejlesztési források minimálisra szűkültek. Ez vezetett az egészségügyi intézmények többségében az infrastruktúra, az eszközök és a műszerek jelentős elöregedéséhez, lepusztulásához. Erről az egészségügyi kormányzat nem vett tudomást. Mindezek mellett pedig a kórházak adósságállománya fokozatosan növekedett.
Összefoglalásként tehát elmondhatjuk, hogy a rendelkezésre álló, illetve az egészségügy gyógyító-megelőző kiadásaira szánt források elégtelenek voltak a jelenlegi szerkezet finanszírozására. Ennek megfelelően a liberális egészségügyi reform egyik első lépése az úgynevezett strukturális átalakítás volt, vagy annak egy – finoman fogalmazva – igen egyszerű interpretációja, amelynek során aktív kórházi ágyakat szüntettek meg, kórházakat zártak be, illetve a rendszer számára gyakorlatilag használhatatlan krónikuságyakat hoztak létre. Ezt követően az intézmények finanszírozását csökkentették a teljesítményvolumen-korlát (tvk) bevezetésével. Így valójában olcsóbbá vált az egészségügyi rendszer, mert a kassza a volumenkorlát fölött elvégzett beavatkozást/gyógyítást nem fizette ki. Így a reform következménye várólisták kialakulása, betegek kórházak közötti utaztatása, eszköz- és gyógyszerhiány, valamint az ellátás színvonalának esése lett. A lakosság jogos elégedetlensége fokozódott, ezért a szociális népszavazásban eltörölték a szegényebb emberek egészségügyi rendszertől való távol tartását célzó vizitdíjat és kórházi napidíjat. A népszavazás után nyilvánvalóvá vált, hogy az OEP privatizációjának programja is megbukott, vele együtt bukott a miniszter asszony is.
Ekkor Székely Tamás vette át az egészségügyi tárca irányítását, először mint szocialista politikus, később pedig – mint tapasztaltuk – szakértőként is számíthatott rá az ország. A tárca irányításának első hónapjaiban végzett tevékenységét úgy foglalhatjuk össze, hogy semmi érdemit nem tett, ami azt jelentette, hogy a korábbi status quo maradt fenn, és csupán a nagyobb baj elkerülésére törekedett. Bárcsak ezt tette volna a szakértői kormányban is, de sajnos ott cselekvésre szánta el magát. Ez év áprilisától új finanszírozás lépett életbe, miszerint a korábbi intézményi tvk-t visszavágták – 70 százalékra –, és az e feletti teljesítményt úgynevezett lebegőpont-értéken finanszírozzák. A lebegőpontos finanszírozás maradék értéken történő finanszírozást jelent. Így fordulhatott elő, hogy a 70 százalék feletti rész nemhogy az önköltséget nem biztosította, de villanyszámlára sem volt elég. Ez azt jelentette, hogy az egészségügyi tárca az intézményeket belehajtotta olyan teljesítésekbe, melyeket valójában nem fizetett ki számukra. Ennek következtében az egyébként is rossz gazdasági kilátásokkal bíró egészségügyi intézmények tömegesen kerültek csődhelyzetbe, mivel egyébként is rossz gazdasági kilátásaikat a felfokozott és utána pedig ki nem fizetett teljesítmények tovább rontották.
Csak ez az új finanszírozási rendszer 15-20 százaléknyi forrást vett el a szolgáltatóktól. Tehát a Székely Tamás által fémjelzett „szakértő” egészségügyi kormányzat felelős a jelenlegi egészségügyi ellátás ellehetetlenítéséért és az ezt követő kórházcsődökért. Az egészségügyi intézmények finanszírozását a kormányzat két oldalról is rombolta: egyrészt az OEP-finanszírozásukat csökkentette, másrészt pedig az önkormányzatokat érintő elvonások miatt a fenntartó, illetve tulajdonosi finanszírozást szűkítette jelentősen. Így a korábban is nehezen finanszírozható rendszer gyakorlatilag 2009 végére finanszírozhatatlanná vált.
Valójában az egészségügyi kormányzat az ellátóstruktúrát érintetlenül hagyta, de forrásait jelentősen megkurtította. Ebben a helyzetben a lakosság változatlanul meglévő ellátási igényével szemben ott állnak az intézmények meglehetősen kétértelmű helyzetben. Egyrészt ezeket a szolgáltatókat közfinanszírozott szolgáltatásokra kötelezik, másrészt a szerződésben rögzített kötelezettségek teljesítéséhez forrásokat az egészségügyi tárca nem biztosít. Ezt a tudathasadásos helyzetet kívánták az intézményvezetők felszámolni, amikor többletforrást akartak kiharcolni intézményeik számára.
A szakértői kormány által felkínált megoldás „nagy szakértelemmel” vezeti meg, csapja be a tárgyalódelegáció tagjait.
1. Ugyanis a kormány 4,5 milliárd forintot juttat a szolgáltatóknak (az idén már elvont tőlük 13 milliárdot!), és ezt az összeget a hátralévő három hónap finanszírozásából kívánja megspórolni. 2. Decemberben ismét kap valamennyit az egészségügy a 2010. évi költségvetés terhére. (És miből finanszírozzuk jövő évben az egészségügyet?) 3. 2010-ben a háromhavi finanszírozási csúszás kéthavira csökken, ez egy pluszhavi finanszírozási többletet jelent, de ennek fedezetét nem fedték fel. 4. 2010-ben a teljesítményvolumen-korlát visszaáll, valószínűleg a korábbinál szigorúbb formában, ez nyújt majd fedezetet a plusz egyhavi finanszírozás biztosításához. Vagyis összességében nem lesz pluszfinanszírozás.
A kormányzat az októberre tervezett bázisfinanszírozás bevezetésével is forrásokat akart kivonni, ne legyen illúziónk, hogy az új tvk-t is hasonló szándékkal vezeti majd be.
A jövő évi költségvetés terhére nagyvonalú a kormányzat, az influenza elleni védőoltást is részben ebből fizeti. Annak a költségvetésnek a terhére, amelyet még el sem fogadtak, amelyet az Állami Számvevőszék nem tart megalapozottnak, és amelynek végrehajtását remélhetőleg nagyobbrészt már nem a „szakértői kormány” fogja megvalósítani.

A szerzők: dr. Pesti Imre orvos, országgyűlési képviselő (Fidesz); dr. Szentes Tamás orvos