Odáig már sokan eljutottunk az elmúlt hét évben, hogy ha étteremben ebédelünk, magyar pálinkát kérünk aperitifnek. Abból is egyszerre két centet vagy négy centet, tulipános pohárba, 16-18 Celsius-fokosan, és még véletlenül sem hűtve, mert akkor lemaradunk a pompás gyümölcsízek tetemes részéről.
Akad persze, aki már ezzel a gyakorlattal sem ért egyet, mondván, hogy a pálinka nem való üdvözlőitalnak, aperitifnek, mert elvonja az utána következő étel ízének jó részét, s igyuk inkább majd a lakoma végeztével a zsírok és a teltségérzet „szétcsapatására”. De például Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa azon a véleményen van, hogy csak a hideg ételekhez nem olyan jó a pálinka, a meleg ételek ízét meghagyja, jó esetben még hozzá is ad a harmóniához. Az sem szerencsés, ha egyben zúdítjuk le a pohár tartalmát, és nem kortyolgatva, ízlelgetve iszunk. A magyar pálinkaházak közül a leglátványosabb eredményeket pálinka- és ételkombinációk terén idáig a hetedik születésnapjukat ünneplő, az idén is Superbrand-díjas agárdiak érték el. Néhány pálinkás, illetve pálinkához illő fogást meg is kóstoltunk látogatócentrumukban. A bőrös malacjavát érlelt almapálinkával locsolgatták, kemencében sütötték, hozzá sütőtökös krumpligombócot adtak, és balzsamecetes céklát – melegen, pont olyan cikkekre vágva, hogy még harapni lehessen. Így aztán megmaradt a cékla kissé naturális répaíze, s szépen felelgettek egymásnak a sütőtökkel, meg a malacka enyhén gyümölcsös, pikáns ízeivel, s keretbe fogta őket a jó agárdi almapálinka. Vaddisznóraguból kétféle is készült: erdei gombás és szilvaragus, kökénypálinkával gondosan öntözgetve, és zöldfűszeres knédlivel. Ez utóbbihoz barrikolt szilvapálinkát kortyoltunk, de utólag azt mondom, a zamatosabb, játékosabb kökény lehet, hogy még finomabb lett volna. A toroskáposzta nyilván a jellegzetes, pálinkafogyasztásban bővelkedő magyar disznóvágási szokások jogán szerepel rendre a pálinkás étlapokon, meg azért, mert ma a divat az, ami hagyomány, ami rusztikus, ami helyi alapanyagból készül, és ételnek látszó étel. Csapody Balázs szerint a most formálódó pálinkakultúra tekintetében mintául lehet venni a borkultúrát, vagyis ha pálinkát iszunk végig egy vacsora vagy ebéd során, a könnyed, alacsony alkoholtartalmú italoktól érdemes haladnunk az erősebbek felé. Ennek a mostani, feltalálási láznak az is az oka, hogy még soha nem állt rendelkezésre annyiféle jóízű, jó minőségű gyümölcs és gyümölcspálinka, és séfek, sommelier-k még sohasem válogathattak ennyiféle stílusú szép, tiszta prémiumminőségű pálinkából. Csapody Balázs – aki az agárdiakkal közösen munkálkodik a pálinkában rejlő lehetőségek kiaknázásán – azt mondja, nem szereti, ha egy étel mellé csupán azt adják meg, milyen fajtájú bor, milyen gyümölcsből való pálinka illik hozzá, hiszen annyiféle pálinka- és borkészítési stílus létezik! Ezért is tart többféle pálinkát.
Míg a többiek már a parádés birspálinka és a mandulás birsalmasajt együtt fogyasztásában rejlő lehetőségeket aknázzák ki éppen, mások a szilvalekváros kiflihez próbálják a barrikolt szilvát meg az újonc ringlópálinkát – ugye, aki nem szereti annyira a komorabb ízeket –, mi konkrétumot akarunk hallani Csapody úrtól. Azt feleli, mondjunk egy agárdi pálinkát, bármelyiket, amelyiknek az ízére emlékszünk, s ő mond hozzá ételt. Na jó, akkor cigánymeggy! – vágjuk rá sokak kedvencének nevét, bár a tömegben valaki azt is mondta, kár, hogy túl sok benne a magíz.
Borjú! – vágja ki az adut Csapody úr. – Borjú nyaka, és hozzá húsesszencia és zöldségtorta padlizsánnal, cukkinivel. Elégedetten bólogatunk, és fél szemmel a vacsorasátor felé sandítunk: maradt-e még annyi idő, hogy a diós és a mákos parasztkiflivel meg a vadszederpálinkával elvégezzünk egy-két világra szóló kísérletet.

Játszóterek mellett vonul el az illegális Pride