Szitától fénymásolóig

Nagyszabású, másfél évtizedet átfogó tárlatsorozat utolsó állomásaként rendezték meg a szekszárdi Művészetek házában a VI. országos színesnyomat-grafikai kiállítást, amelynek a Digitális nyomatok címet adták. A kiállítások a legősibb sokszorosítási technikáktól elindulva történeti sorrendben mutatták be azt a művészetet, amely egyszerre lehet látványos és tömegekhez szóló, használja a sokszorosító grafikai eljárások különböző válfajait.

Mostan színes tintákról álmodom – mintha csak Kosztolányi Dezső sorai ihlették volna meg őket, komoly kiállítási terveket kovácsoltak az 1993-as zsenynyei grafikai konferencia résztvevői, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége, A Magyar Grafikáért Alapítvány és a Szekszárdi Művészetek Háza képviselői: útjára indították a magyarországi színes nyomatok tárlatsorozatát. Azt persze akkor aligha sejthették, hogy a zárókiállítás a digitális nyomatokat fogja bemutatni, mert akkoriban még csak elvétve jelentek meg számítógépes grafikák a hazai kiállításokon.
A sorozat a hagyományos technikák, a fametszet, a rézkarc, rézmetszet színes változatainak bemutatásával kezdődött 1994-ben, s folytatódott 1997-ben és 2000-ben, majd a leginkább elterjedt szitanyomat és litográfia bemutatása következett 2003-ban és 2006-ban. Ezekben az években már egyre gyakrabban rendeztek egyéni és csoportos kiállításokat digitális nyomatokból is, nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a sorozat utolsó állomásaként ezekből kell nagy, látványos kiállítást rendezni. Már csak azért is, mert mára a komputertechnika a plakáttervezést is látványosan átalakította, de amilyen látványos módon fejlődött a technika, olyan mértékben veszett el a művészi invenció, az egyéni megoldás, a szellemesség. Pedig ez – legalábbis a múlt tapasztalatai alapján – nem feltétlenül törvényszerű fordulat. A litográfia feltalálása után születtek meg például a Toulouse-Lautrec-nyomatok, ahogy Andy Warhol nagyméretű szitatechnika lapjai régóta a múzeumok féltett kincsei közé tartoznak.
Nemcsak összefoglalja néhány év történéseit a szekszárdi kiállítás, de jelzi is azokat távlatokat, amelyek a komputergrafika előtt állnak. Érzékelteti, milyen természetességgel épült be a technika a kísérleti filmes-grafikus Lux Antal, a korábban másológéppel önarcképeket készítő Halbauer Ede munkásságába, milyen a sajátosan szobrászi (Péter Ágnes), grafikusi (Szirányi István), fotográfusi (Herendi Péter, Detvai Jenő) vagy éppen textiles (Kelecsényi Csilla) megközelítés, de jelen vannak a tárlaton azok is (például Dárday Zsuzsa, Haász Ágnes) akik a számítógépes, illetve a fénymásoló és a fax művészetét is magába foglaló elektrografika világában mozognak. Lévay Jenő Giorgione-variációkat állít ki, érzékeltetve, hogy a klasszikus örökség és a legkorszerűbb technika távolról sem zárja ki egymást, Stefanovits Péter rozzant teherautócskája, amely a Sztálin Vasmű feliratot viseli, s amelynek platóján a lecsupaszított „szürkeállomány” a rakomány, azt bizonyítja, hogy a digitális grafikán megjelenő gyerekjáték is lehet mesteri mű.
(Digitális nyomatok. Szekszárdi Művészetek Háza, október 31-ig.)