Tállya és katolikus temploma

Nyár elején két hegyaljai település, Szerencs és Abaújszántó középkori templomainak ismertetésével köszöntünk el Zempléntől, most a közöttük félúton fekvő, ugyancsak híres helyre, Tállyára látogatunk el – épp jókor, szüret idején. A XIX. század végi vármegye-monográfia szerint „Tállya nagyközség a Hegyalján. 625 házat számlál, 3603 magyar lakosa közül a róm. kath. vallásúak vannak túlsúlyban. Saját postája van, távírója és vasútállomása Szerencs.” A XXI. század eleji adatok már csak 2200 lakosról szólnak, ami egyharmados népfogyatkozást jelent egy közben lepergett, úgymond „haladó” évszázad alatt.
A település históriája bővelkedik felívelő korszakokban. Már Tállya alapítása sem úgy történt az Árpád-korban, mint másutt. Az írásban először 1255-ben említett hely neve – Taille – ófrancia nyelven irtványt jelent, ami közelebbről vallon eredetű telepesekre utal, akik erdőirtás nyomán foghattak szőlőtermesztésbe. Az Óvár-dűlőben egykorvolt várát a helyi hagyomány szerint 1241-ben megostromolták a tatárok, valószínűbb azonban, hogy a kapásokat is behívó IV. Béla király parancsára épült. 1275-ben a község bordézsmáját András egri püspök átadta a helybéli káptalannak. Az 1300-as években az ónodi Czudar családé volt a vár és falu. Még 1407-ben is ez a család volt a birtokosa, 1411-ben azonban Zsigmond király erőszakkal elvette tőle, és átadta a Debrőieknek. 1550-ben Szapolyaiaké a tállyai vár és uradalom. Mohács után hosszú harc kezdődött a várbirtokért a bécsi udvar és a Szapolyai-örökösök között. Magyar oldalon a Serédyek, Mágócsyak, Alaghyak, Pálffyak, Dessewffyek, Esterházyak és Rákócziak küzdöttek Tállyáért, amelyet Habsburg Ferdinánd 1631-ben vásártartási, bormérési joggal és további kedvezményekkel is felruházott. 1647-ben Rákóczi György és hitvese, Lorántffy Zsuzsanna kapta királyi adományul. A következő évtizedek a vallási és függetlenségi küzdelmek jegyében teltek. 1708-ban Rákóczi Ferenc országos gyűlést tartott Tállyán, hajdúszabadságot adományozott a mezővárosnak. Bukása után a császári kincstár kebelezte be a fejedelem javait e településsel együtt.
A XVII. században kőfal vette körül a helységet. Ekkoriban készült hatalmas pincerendszere is, amelynek térképe szintén látható az idézett Borovszky-féle Zemplén-könyvben. A rajz csillagboltozatú termet, sziklába vájt föld alatti konyhát is megjelöl. 1810-ben Tállya 180 lakóháza mellett a városháza és levéltára a lángok martalékává lett, 1861-ben a város templomai szenvedtek kárt az újabb tűzvészben.
Templomai teszik látványossá a település képét. Az 1790 körül – főként német jövevényeknek – épült evangélikus templomban keresztelték meg a szomszédos Monokon született Kossuth Lajost; a dombháton álló, erkélyes tornyú református egyház barokk stílusban készült 1753-ban. Az 1330 tájáról származó Szent László titulusú plébániatemplom alaprajza és formája a XV. századi virágkort idézi tekintélyes gótikus szentélyével, támpilléres hajójával és nyugati harangtornyával. Az elpusztult csúcsíves boltozat és az ablakok magasságát mutatja, hogy két sorban is elférnek egymás fölött a sokszögű szentély 1720 után nyitott új ablakai. Épségben megmaradt a tágas, késő gótikus formájú, reneszánsz feliratos déli kapuzat. Négy pompás barokk-rokokó oltára közül a dunántúli Franz Anton Maulbertsch mester (1724–1796) által festett Szent Vencel-oltárképet a szüreti ünnepkor virágokkal és szőlőlevelekkel díszítik fel a hívek, hálából a termés feletti gondviselésért.
A templom mögött Bártfai Szabó Gyula, a járvány sújtotta hegyaljai szőlők doktora tiszteletére állítottak szoboremléket; a reneszánsz eredetű Szirmay-udvarház előtti téren Lavotta Jánosra (1764–1820), a magyar verbunkoszene – Tállyán nyugvó – mesterére emlékeztet egy öreg obeliszk. Az 1771-ben F. A. Hillebrandt által átépített, nemrég példásan restaurált kúriában berendezett Oroszlános borház és vendéglő egyike az ország legjobb kulináris intézményeinek.