Újabb lépések a sötétség felé

Ízekre szedték az Országgyűlés kulturális bizottságának tegnapi ülésén az ellenzéki tagok a bizottság 2010-es költségvetés-tervezetét, rámutattak, hogy tárgyalási alapnak nem megfelelő. A bizottság azonban, összetételének megfelelően 10:9 arányban mégis általános vitára alkalmasnak tartotta azt, tehát ha valamilyen csoda nem történik addig, akkor az ország jövő évi költségvetésének részeként ez a tervezet kerül az őszi Országgyűlés elé, amely – ne legyenek illúzióink – meg is szavazza az előterjesztést. Azt például, hogy az alapfokú művészeti oktatás állami támogatása majdnem ötven százalékkal csökken, az idei 860 millió forintról 460 millióra. Vagy például azt, hogy az örökségvédelemnek a tavalyi 943 millió helyett alig több, mint az ötöde, 200 millió jut majd. Újabb lépés a sötétség felé mindegyik változás, abba az irányba, ahol egyre távolabb vagyunk Európától, azoktól az értékektől, amelyek miatt élni érdemes – és amelyek birtoklása nélkül egyre kevésbé vagyunk képesek lépést tartani közvetlen és távolabbi szomszédainkkal. Mert ha valamikor, akkor most van szükség olyan új generációk felnevelésére, amelyek az ész és a lélek, a tudomány és a művészet erejével, értékeivel felvértezve képesek átgondolni a lenni vagy nem lenni dilemmáját, s nemcsak szándék, de a tehetség is megvan bennük, hogy helyretolják az idő kizökkent keretét.
Innen szemlélve a dolgot még az is elképzelhető lenne, hogy a kulturális miniszter inkább lemond, de nem fogadja el azokat a megszorításokat, amelyeket a kormányfő diktál, aki gazdasági miniszterként nagy részt vállalt abban, hogy az ország a tönk szélére jusson. Ugyan kérem! Hogy Hiller István lemondjon? Ehhez némi felelősségérzetre is szükség lenne, márpedig, ahogyan néhány nappal ezelőtt nyilatkozta, „ő nem működtet iskolát”. Meggyőződése lenne, hogy a gond nem az övé, hanem csakis másoké lehet? Mondjuk azoké, akikre hárítani igyekszik? Például az önkormányzatoké, akik iskolákat, művelődési intézményeket működtetnek, drasztikusan csökkenő állami fejkvóták mellett? Vagy az egyházaké, akik nélkül a lelkekkel senki nem törődne a Kárpát-medence kies tájain? A hitoktatástól például 303 milliót vonna el a költségvetés, az egyházi intézetek rekonstrukciójától 800 milliót.
Az egyik ellenzéki képviselő a bizottsági ülésen igazi választási költségvetésnek nevezte a tervezetet: a megoldhatatlan problémákat a kormány önkormányzati, egyházi „hatáskörbe” utalja, velük együtt a konfliktusokat, a feloldhatatlan feszültséget is. Máshol meg elmaszatolja őket, mint az elmúlt évek betartatlan ígéreteinél. Vagy a legújabbaknál, mint például Bajnai Gordon szép új Erkel Színházánál – amelynek előkészítő munkálataira egyetlen fillért sem terveztek a jövő évi költségvetésben. Ha énekesről lenne szó, akár vígoperába illő félreértés is lehetne ez a tájékozatlanság megnyilvánulása az Operaház születésnapi ünnepségén – de legfeljebb tragikomikusnak mondhatjuk az ilyesféle botladozást akkor, amikor miniszterelnökök, önjelölt nagyságok lépnek a rivaldafénybe.