Kedves Olvasóink! Ugye sokszor hallották gyermekkorukban ezt a szólást szüleiktől, különösen akkor, ha nem éppen jó példát követtek? Édesanyám még ezt is hozzátette: kislányom, ha a Böske a kútba ugrik, te is utána ugrasz?
Nem kell mosolyogni, erős hatású társadalmi jelenségről van szó. A szociálpszichológusok is elemzik. Robert Cialdini érdekes könyve, A befolyásolás lélektana hosszasan ír róla a Társadalmi bizonyosság című fejezetben. Az emberek ösztönösen követnek bizonyos viselkedési mintákat: úgy vélik, ha sokan teszik ugyanazt, akkor az a helyes, s ennek alapján döntenek. Mert így egyszerű. Mert ez a biztos. Nem kell ugyanis gondolkodni, a cselekvés automatikus és gyors. Ezt a jelenséget azután némelyek kihasználják, a televízióban például, amikor alájátszott nevetést alkalmaznak, különösen szegényes viccek esetében. Hátha ragadós lesz a nevetés.
Nemcsak a nevetés ragad ránk, hanem utánozunk bizonyos gesztusokat, mozdulatokat, kifejezéseket, főleg akkor, ha amerikaiak. Felsorolok néhány példát.
Nagyon elterjedt gesztus lett a tenyér összeütése siker, győzelem esetén. Régebben nem láttam ezt a mozdulatot, az amerikai filmek és sportközvetítések hozták divatba.
Amerikában – sokszor láttam magam is – nem számít neveletlenségnek az ujjak szopogatása étkezés közben. Most már a magyarok is nyalogatják az ujjaikat. Azt mondják, hogy a Vacsoracsata című tévéműsorban is így látták. Eléggé gusztustalan szokás, bár talán az elégedettséget akarja kifejezni. Elárulom, hogy kulturált körökben azért Amerikában sem alkalmazzák. A tengerentúlról származik az idézőjel mutatása két felemelt kézzel, a mutató- és a középső ujjat feltartva. Azt akarja jelezni a beszélő, hogy ironikus az, amit mond, nem kell szó szerint érteni. Húsz évvel ezelőtt egy külföldi konferencián egy kollégám megkérdezte tőlem, hogy mit akarnak az amik a nyuszifülek mutogatásával, azelőtt nem látott ilyen mozdulatokat. Most már láthat. Még reklámban is. Mostanában két patkány- vagy egérféle állat ironizál egy reklámban, ezt mondván: „nem fért bele a keretbe”, ugyanis nem kapnak nassot (azután mégis kapnak a jóságos gazdiktól).
Ugyancsak az Újvilágból jött a lufiaggatás szokása különféle ünnepségeken. Jó húsz évvel ezelőtt ízléstelennek, csiricsárénak tartottuk ezt a szokást, most már átvettük. Majd jön a többi: az amik vidám ünnepségeken – karácsonykor is láttam – kis süveget tesznek a fejükre, a férfiak Mikuláskor piros zakót viselnek… Idehaza is láttam már kicsi süveget és piros zakót. Igaz, hogy még csak egyszer. (Nem csak az amerikaiakat utánozzuk. Mióta Ronaldo a két térdén csúszott örömében egy gól után, azóta hazánkfiai is csúsznak – persze nem gól után.)
Nagyon sok újabban használt szavunk, kifejezésünk tükörfordítás az amerikai angolból. Csak néhányat idézek fel: pózol (a híresség pózol a kamera előtt), drámaian (drámaian estek az árak a tőzsdén, vagy drámaian selymes érzetű a bőr, drámaian dús pillák), hektikus (ez bizony hektikus nap volt), szofisztikált (igényes, kifinomult ízlésű; szofisztikált szerző, szofisztikált fogyasztó), orrfolyás: ez gyógyszer orrfolyás ellen (nekünk van nátha szavunk, nekik orrfolyásuk van), negatív és pozitív (elutasító és igenlő értelemben; filmekben hallani: ne légy negatív! Légy pozitív!). A másság (otherness) is ebbe a körbe sorolható, valamint a szelf (self). Ezt olvastam egy tankönyvben: a konfliktus a szelf átalakulását szolgálja. (Találja ki szegény egyetemista, mit akart mondani a szerző!)
És még sok efféle bukkant fel nyelvünkben. Az elsők között a kihívás (challenge) jelentkezett, úgy egy emberöltővel ezelőtt. A leggyakoribb talán az emberek igenlő válasza; sokszor hallani ebben a változatban: rendben (all right).
Az utánozás jó is lehet, rossz is lehet. Hogy mindez jó-e, én nem tudom… Hogy én is utánoztam most valakit? Netán Kristóf Attilát? Igaz, de így volt egyszerűbb.
origo.hu
Legális hídlezárásra készül a Hatvannégy Vármegye az illegális Pride-dal szemben
