Ínyencségek és szépségek fővárosa

V I L Á G U T A Z Ó Madridban hamar a tapa, a flamenco, a corrida, a spanyol sonka bűvöletébe kerülünk. És ez még a kezdet, hiszen a Prado és a Thyssen-Bornemisza múzeumok Botticelli-, Tiziano-, Rubens-, Goya- és páratlan Velázquez-gyűjteménye révén lélegzetelállító betekintést nyerhetünk hat évszázad képzőművészetébe.

Bevásárlószatyrokkal a kezemben állok a Castilla tér forgatagában, s lefényképezem a megállóban álló 126-os számú Pilarba menő helyközi autóbuszt is. Kisvártatva a sofőr kocogtatja meg a vállam, és erélyes hangon arra kér, mutassam meg a felvételt, majd a képet kitörölteti velem. Indoka szerint: ő a várakozás közben éppen újságot olvasott, miközben munkatársai sok erőfeszítést tesznek azért, hogy Madrid tömegközlekedése kifogástalan legyen. És valóban az! Mielőtt a spanyol fővárosba indultam, a legtartalmasabb útikönyvet vásároltam meg. A 2006-ban lezárt szerkesztésű kiadvány metróhálózati térképe mára elavult, míg a könyv szerint 10-es számú metróvonal végállomása a Fuencarral, addig mára 11 megállóval toldották meg ezt a vonalat (!). A tizenkét metróvonalnak 350 állomása van, egy euróba kerül az átszállásra is feljogosító jegy a hajnali kettőig közlekedő járatokra.
A négymillió lakosú Madridot tehát érdemes tömegközlekedési eszközökkel feltérképezni. Spanyolország fővárosát 1992-ben a világ kulturális fővárosává választották, s ma a művészetek fővárosának is hívják. A Prado múzeumot szokás „Spanyolország történelmi tükrének” nevezni. Akár több napot elidőzhetünk a spanyol gótikus, olasz reneszánsz festők műveit nézve, s a sok Diego Velázquez-, Tiziano Vecellio-, Sandro Botticelli-, Peter Paul Rubens-festmény után földbe gyökerezett lábbal nézhetjük Roger Van Der Weyden, El Bosco és Joachim Patimir XV–XVI. században festett szürreális képeit. A Prado egyes képei hiányoznak, legtöbbször a párizsi Louvre-nak, vagy a budapesti Szépművészeti Múzeumnak adták kölcsön őket. Francisco de Goya általunk Meztelen Maya címen ismert képénél egy kicsit bizonytalanná válok, hiszen a ruhás kép címe: La maja vertida, míg a meztelen akté: La maja desnuda. Nos, mint ahogyan Ulrike Bohnet-től a Turismo Madrid európai menedzserétől megtudtam, a maja szó nem név, hanem a benyomás, attitűd spanyol megfelelője, tehát a ruhás és a ruhátlan idea bemutatásáról van szó. Mindez persze elenyésző felfedezés a műalkotások szépségéhez képest.
Érdemes megtekinteni Madrid második legnagyobb szépművészeti gyűjteményét, a Museo Thyssen-Bornemiszát is. Thyssen báró gyűjteményét, bár a kollekciót csak a XX. század elejétől vásárolták fel, Erzsébet királynő magángyűjteménye után a világ második legnagyobb gyűjteményének tartják. Itt látható Albrech Dürer Krisztus az orvosok között s Jan Van Eyck Angyali üdvözlet című diptychonja is.
Madrid belvárosában megszámlálhatatlanul sok tapabár várja a helybélieket és a turistákat. A tapa a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. A szó eredetének legelterjedtebb változata szerint annak idején a boros poharakra kistányért raktak, hogy ne szálljon bele a por. Ezekre a kistányérokra, fedőkre rakták azokat az apró falatokat, amelyeket a bor mellé fogyasztottak. A fedő spanyolul tapa, innen ered a többes számot jelentő tapas elnevezés. Bármiből lehet tapa, amit kis adagokra fel lehet osztani: apró szendvics, kolbászkák, sonka, szardínia, burgonyás falatka stb. Menjünk be egy sonkafinomságokat árusító üzletbe is. A spanyolok számára a sonka nem egyszerűen étel, hanem a kultúra része, ugyanúgy beszédtéma az asztali társalgásnál, mint nálunk magyaroknál a bor. Nem füstölik, hanem sózással tartósítják.
A madridi utazónak ajánlom, kerekedjen fel, és az olcsó, tiszta metróhálózat segítségével keresse fel például a XX. század legjobbnak tartott focicsapatának, az 1902-ben alapított Real Madridnak a nyolcvanezer néző befogadására alkalmas stadionját is. A Santiago Bernabeu stadion 1947-ben épült. Puskás Ferenc 1958-ban került a csapathoz, és barátságot kötött Alfredo Di Stéfanóval. Hatszor nyerték meg a nemzeti bajnokságot és háromszor a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A stadion belsejében illusztris kiállítást tekinthetünk meg a Real Madrid történetéről, sportrelikviáiról, bejárhatjuk a sportolók kék csempés öltözőit is. Láthatjuk Puskás Ferenc játékengedélyét, halála után pedig a múzeum vezetése külön poszterrel adózott a Real Madrid mindenkori gólkirályának. Ottjártamkor a pálya füvét hatalmas speciális reflektorokkal világították meg, megtudtam, a füvet mesterséges napfénynyel érlelik.
A Ventas metrómegállónál érhető el Madrid corridák, azaz bikaviadalok céljára épített arénája, a Plaza de Toros Monumental de las Ventas. A legnagyobb spanyol aréna úgynevezett neomudéjar stílusban épült 1922–1929 között, amelyet héteurós belépőért idegenvezetővel belülről is megnézhetünk.
A Plaza de Castilla metrómegállónál Madrid felhőkarcolós övezetét találjuk. Az egymásnak dőlő Európa kapuja épületegyüttes csak száz méter magas, ám a Torre de Cristal és a Torre Repsol már eléri a 250 méteres magasságot is.
A New York Times már 1980-ban beszámolt arról, hogy Madrid El Alambique nevű konyhafelszerelési boltjában tapasfőző tanfolyamokat indítanak, s az elkészült ételt a jelentkezők közösen fogyasztják el, így én is beneveztem egy főzőiskolába. Gabriela Lamas sztárséf oldalán csak a kaliforniai paprika négyzetalakú szeletelését és a bagettek darabolását vállaltam magamra. Vasárnap még ellátogattam a La Latina metrómegállónál kezdődő bolhapiacra, utolsó hetven eurócentemből egy hatvan éve kiállított, cirkalmas betűs születési anyakönyvi kivonatot vásároltam.

Mankó. A magyar légitársaság az őszi–téli idényben mindennap indít Madridba járatot. Kitűnő flamencoshow-t láthatunk a Casa Patas étteremben. November 29-ig tart a madridi őszi fesztivál. Naprakész kulturális és gasztronómiai ajánló: www.turismomadrid.es