Bármilyen kellemetlen is, nincs mentség a morál alól. Aki ostoba, hogy ezt felismerje, a vak sorsot hibáztatja romlásáért, aki okos, kezében tartja életét. Sok mű szól az ostoba emberről, aki nem törődik a morállal. A legelsők és ezért a legnagyobbak, akik erről írtak, a görögök voltak. Náluk a szeszélyes istenek akarata fogalmazta meg a megkérdőjelezhetetlen igazságot, mi ezt másképp éljük és gondoljuk. Az Oidipusz- (vagy Oresztész-) drámafüzér érthető üzenetet küld most, 2500 év távolából is.
Az Aiszkhülosz-, Szophoklész-, Euripidész-szövegek mélyén rejlő szavakat hallotta meg Szálinger Balázs, a szellemes és technikás verselő, amikor a sors és tulajdon ostobasága, gőgössége fogságában vergődő thébai királyi ház bukását foglalta össze két felvonásban. Az Oidipusz gyermekei Szophoklész Antigonéjának cselekményét veszi alapul, ezt mondja el Szálinger szövegtöredékekkel és saját sorokkal. A költő tehetségét mutatja, hogy a régi és az új döccenő nélkül illeszkedik, az időmértékes verselés iránti hűség összetartja még a legmodernebb mondatokat is az ókoriakkal. A mai, hétköznapi beszédmódot többnyire a kart helyettesítő család használja, az emelkedettebb stíl a királyi famíliáé. A kar-család kommentárjai és Oidipusz rokonainak szavai között kialakuló stilisztikai feszültség a legváratlanabb helyeken sül ki, ez az alapja a műben játszadozó finom, intellektuális humornak.
A színpadon egy bálnaméretű kanapé terpeszkedik, a darab elején még decens szobabútort a végére megtépázzák a lelki háborúk (díszlet: Bagossy Levente). A játékteret szegélyező fekete függöny a város közepén meredő toronyház lakásának ablakait takarja. A Thébában dúló háborút innen tartják szemmel a család tagjai, a Férfi (Gazsó György), a Nő (Martin Márta), a Lány (Menczel Andrea). A berendezés fontos darabja a tévé, amelyből a városban zajló eseményekről tudósít a híradó. Tipikus lakás, tipikus emberek, ilyen ma a nép, amelynek hangja karként kíséri az eseményeket. Ők nem, de a folyton felbukkanó, kotnyeles szomszéd (Szombathy Gyula) bevonódik a történetbe, amikor Kreón (Szervét Tibor) azzal bízza meg, hogy őrizze Polüneikész holttestét. A történet értelmezése is a család feladata, és ők mondják ki a jelenre is érvényes kulcsmondatokat (Férfi: Nem lobban itt semmi. / Izzik a por, kénkőszagú az egész, / Igen-igen, de unalmas semmi. / Sosincs itt semmi, csak izgulni szeretünk. / Ne félj: gyávák ezek, / Nagyon egyfajtájúak mind. Nő: Hát nem látod? / Egyiknek sem elég a kevés, / De az egyenlő sem.) Sem Kreón lemondásának aktusa és szavai, sem Valló Péter rendezése sem hagy kétséget afelől, hogy az ókori történet a jelenben értelmezendő. A hírnök pizzafutárként jelenik meg a színen, a külvilág plazmatévén érkezik, a kislány korunk tinicuccába öltözött. A görög forrásra utal ugyanakkor a szereplők koturnusszerű lábbelije és a holtak színen tartása egy-egy lufival jelezve állapotukat. Mindkét megoldás kissé erőltetett és idegen a nagyon is helyénvalóan korszerűsített szcénától.
A színészi teljesítmények közül kiemelendő a sorsa elől önzőn és gyáván futó Oidipuszt alakító Bálint András és a diktátorba csúszó, majd meghasonló Kreónt megszemélyesítő Szervét Tibor alakítása. Erőteljes Antigonét formál Petrik Andrea és megrendült, mégis szoborszerű Iokasztét Csomós Mari.
(Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei. Radnóti Színház, rendezte: Valló Péter.)
origo.hu
Földrengés volt Magyarországon
