Lófék és pusztuljka

Más műveiről jól írni jót vagy rosszat nem könnyű feladat, s hogy a recenzió frappáns legyen, bizony kell az agyafúrtság. De jaj nekünk, ha a régész Trogmayer Ottó agyafúrtjainak sorsára jutunk, a koponyalékelés több ezer éves technikája ugyanis még ma sem kellően kifinomult. A kultikus cselekedetnek is beillő orvosi (rosszabb esetben sámáni) beavatkozást alighanem sérült, beteg embereken végezték őseink, epilepsziát, elmebajt is kezelhettek vele, de ez már a régmúlt, emiatt ne fájjon a fejünk! A szerző sem orvostörténeti enciklopédiát alkotott, hanem amolyan tűnődéstárat, amely ékes bizonyítéka annak, hogy az etimológia, a költészet, a rég- és félmúlt megidézése remekül megfér röpke kétszázegynéhány kis oldalon a szegedi abalé receptjével. Amit, ha valaki nem tudná, a bácskaiak gölödinlevesnek mondanak. A csukapörköltről és a nyúlvadasról szóló fejezetek elolvasása éhesen nem ajánlott.
Trogmayer Ottó bevezet minket a légyirtás tudományába is, amely, mint kiderül, a kínai szocializmus építőit komolyan foglalkoztatta. Ezért is születhetett meg a közmondás, miszerint „Irtsd a legyet, ahol érzed, ezzel is a békét véded”. (A mandarin változatot a könyv nem ismerteti.) S ha már mindenki a halálukat kívánja, hogyan is hívhatnák Dorozsmán másként az ördög teremtette szárnyas rovarokat, mint pusztuljka? Csak az a bosszantó, hogy arra már nem kapunk választ, igazából mitől is döglik a légy.
A hetvenöt rövid beszélyre osztott könyvecske kellemes, magával ragadó olvasmány, még ha egy kis összefoglalót vagy fülszöveget elhelyezhetett volna is a kiadó, csak hogy tudjuk, mire számíthatunk. Néhol a hibás toldalékok, kimaradt betűk is átcsúsztak a szerkesztőn, korrektoron, de szerencsére nem olyan nagy számban, hogy ez igazán zavaró legyen. Ha pedig a honfoglalásról hiányosak lennének ismereteink, akkor mindenképpen olvassuk el a szegedi Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatójának művét, hiszen a régész Trogmayer Ottó a szóviccek és derűs családi történetek közé a tudós ember alaposságával megírt leíró, elemző részeket is beszőtt. Például a Kárpát-medencébe érkezett magyar csapatok szervezettségéről, éveken át besulykolt hadmozdulatairól, amelyektől egész Európa rettegett. „Gondoljuk el – helyezi az olvasót képzeletben a harcmezőkre a szerző –, frontálisan vágtató ezer lovas, esetleg több lépcsőben, egyszerre fordul meg. Csak néhány tévessze el a mozdulatot, legyen hosszabb a ló féktávolsága a megköveteltnél, máris felbomlik a hadrend, egymást legázolva keverednek össze a támadó oszlopok, a fölbukott lovak és lovasaik az ellenség könnyű prédájává válnak.”
A hetvenöt éves Trogmayer Ottó életének foglalata ez a kis könyv, tapasztalata, lényeglátása tiszteletet parancsol. S ha az itt leírt bölcsességek közül megjegyezünk párat, „tudásunk” biztosan másokat is lenyűgöz majd.
(Trogmayer Ottó: A ló féktávolsága. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül)