Bár a történészek aligha hiszik el, volt a Bebek családnak egy tagja, a mondák hőse, a szelíd juhász, aki állítólag egyszer egy hatalmas drágakövet talált. Felajánlotta az uralkodónak, aki hálából megengedte, hogy hét hegyen hét juhakolt építsen. Aklok helyett azonban várak születtek, Csetnek, Berzéte, Torna, Pelsőc, Szádvár, Sólyomkő, s nem utolsósorban a máig épségben maradt vár, Krasznahorka, amely a Bebekek kihalása után, 1575 körül az Andrássyak tulajdona lett, s amelynek története négy évszázadon át összefonódott a családéval. Történelmi, művészeti emlékek sokasága kötődik hozzá, legendák veszik körül, tárogató hangja és kuruc nóták mélabúja burkolja be, és fantasztikus táj, a gömöri hegyek karéja magasodik fölé. Csoda-e, hogy a világ minden részéből látogatnak ide a turisták, hogy megcsodálják a szépségét, s a hangulatában megmerítkezzenek?
Merítkezünk hát – már akik feljutottunk a meredek, jeges köves úton –, azazhogy merítkeznénk. Egyelőre azonban áll a sor. Mégpedig a vár bejárata, egészen pontosan a pénztár előtt. Ízes magyar, szlovák, olasz, német és lengyel nyelven kommentálják a várakozók a történteket, azaz hogy nem fogadnak el egyetlen húszeurós bankjegyet sem, amellyel a belépőjegyért fizetni akarnak. A pénztáros kötelességszerűen bedugja a pénzt az ellenőrző készülékbe, s az, jöjjön az euró külföldről vagy a szlovák nemzeti bankból, magából kikelve visít, a pénz hamisnak bizonyul. A mindenható technika csődje? Vagy éppen a Bebek család másik, gonoszságáról és kétszínűségéről hírhedt fia, Bebek Ferenc akar megtréfálni bennünket, aki a krasznahorkai óvár egyik helyiségében titkos pénzverdét alakíttatott ki, ahol cinkosával, a murányi várkapitánnyal verették a hamis pénzt? Megbűnhődött érte: 1558-ban meggyilkolták.
Mi egyelőre túléljük a dolgot, hiszen a pénztárnál éppen a vert pénz bizonyul jónak, az eurócent, mindenesetre kalandos módon kezdődik a várlátogatás. Azután úgy is folytatódik. A pénztárosi minőségben a munkáját befejező hölgy ugyanis átváltozik csoportvezetővé, s megpróbálja a lehetetlent: egyszerre vezetni végig a váron egy szlovák és egy nemzetközi résztvevőkkel kibővített magyar csoportot. A megoldást paradox módon végül a szlovák nyelvtörvény szelleméhez igazodva találja meg: annak értelmében ugyanis előbb mindent szlovákul kell elmondania, utána más nyelven. Nos, a szlovák szöveg elhangzása után az otthoni csoport előreindult a következő színhelyre, s ott nézelődve várta meg, hogy a magyar szöveget ledaráló hölgy utánuk siessen, míg a magyar vendégek a szöveg után nézelődtek és mentek tovább a vezető nyomában.
Igaz, már ez is előrelépés, barátaink szerint néhány éve egyáltalán nem volt még magyar vezetés. Magyar felirat viszont egyetlenegy sincs ma sem az egyik legfontosabb magyarországi főúri család történetét megidéző vármúzeumban, de nincs angol, német, vagy francia sem. Pedig itt és most ezek aligha veszélyeztetnék az államnyelvet. Mint ahogyan az sem – minden jó, ha a vége jó –, hogy magyarul rendeltünk sztrapacskát a vendégeit fantasztikus ízzel és kiváló kiszolgálással váró krasznahorkaváraljai étteremben, a Vasgrófban.
origo.hu
Tankcsapda: íme a harmadik tag: „Ő az igazi”
