Kezdetben volt a mozi; filmet filmszínházban nézett a publikum. Ma már – szerte a világon – a filmek bevételének töredéke származik mozijegyekből. A filmpiac elsődleges haszna DVD-k és vetítési jogok árusításából, valamint jogdíjakból származik, s a vetítés csupán marketingeszköz. Tetszik, nem tetszik, filmet jobbára otthon nézünk.
Petrik András földrajzot és történelmet tanult az ELTE-n, majd a Berlini Filmakadémián szerzett operatőri képesítést. Földrajzi szakdolgozatát Budapest moziföldrajza címmel készítette, s ebben a vetítőhelyek sorsát követi nyomon – a kezdetektől a rendszerváltozás utáni összeomlásig.
Kérdésünkre a kutató rámutat: a mozi halálát azóta jósolják az elemzők, amióta a tévé megjelent. Ez pedig nem ma történt, hiszen a BBC a harmincas években már sugárzott adást, Németországban pedig televíziócsatornán közvetítették az 1936-os olimpiát. Igaz, a szocialista országokban az áttörés csak évtizedekkel később történt – a Magyar Televízió 1958-től sugároz rendszeres adást –, mindenesetre a televízió térhódítása folytonosan arra kényszeríti a filmipart, hogy technológiai válaszcsapásokat mérjen ellenfelére.
Az ötvenes években e harc jegyében jelent meg az úgynevezett CinemaScope, vagyis szuperszélesvásznú film, amely egyedi élményt biztosított, ám méregdrága berendezéseket igényelt. Később a televízióval való versengés a hangtechnika tökéletesítésére ösztönözte a filmstúdiókat: így jött létre a lege stereo, a dolby stereo, újabban a dolby digital, a dolby surround, majd a négy-, sőt hatsávos hangkeverési formák. A filmszakember úgy látja, mindig valami pluszt igyekeznek nyújtani a mozik – valamit, ami otthon nincs. Ez a valami jelenleg a háromdimenziós film, amelynek elterjedése egy ideig a filmszínházak megerősödésével járhat. Igaz: piacra kerültek az első háromdimenziós tévékészülékek is, de ezek a többség számára megfizethetetlenek.
Petrik szerint annak ellenére, hogy a mai technológia a filmszínházi élményhez igyekszik közelíteni a házi vetítést, a mozi és a televízió harca felfogható úgy is, mint amely a magasabb és a szerényebb fogyasztói igények közt zajlik.
– A nagyjátékfilmek eredetileg mozik közönségének készülnek, ez határozza meg az alkotói gondolkodást. A tévéfilmkészítés más szemléletet feltételez; például nagy vásznon a kompozíciók számos fontos részlete látható, amelyek többnyire elvesznek a tévéképernyőn. A nagy mozifilmeket ráadásul gyakran úgy vetítik a televízióban, hogy megváltoztatják a képarányt, vagy egyszerűen lecsípik a képmező két szélét. Eredeti, szélesvásznú formátumban hazánkban ritkán sugároznak filmeket, mert kevés a nagyméretű tévékészülék. Kicsiben a szinemaszkóp nem igazán élvezhető: a film csupán keskeny sáv a képernyő közepén – mutat rá az operatőr.
A forgalmazás ugyanakkor drága mulatság, ezért drasztikusan csökken a filmszínházi bemutatók és a DVD-k piacra kerülése közötti időtartam. (A Michael Jacksonról szóló This Is It című filmet a mozipremier után két héttel már meg lehetett vásárolni.) A mozi magas költségeiért a technikai háttér is okolható: egy országos terjesztésű kommersz filmhez 30-40 kópiát készítenek, darabonként 500–700 ezer forintért. Ám a vetítések során gyorsan romlik a kópiák minősége, körülbelül egy hónap elteltével ki is lehet dobni őket. Digitális technológia alkalmazásával a gyártás költsége tizedére, sőt akár huszadára csökkenthető, de ez csak teljes technológiaváltással lehetséges, vagyis minden mozi minden technikai eszközét ki kell cserélni, ami horribilis beruházás.
Filmpaloták, csőmozik
Néhány hónappal azután, hogy a Lumičre fivérek Párizsban megnyitották az első rendszeres műsort szolgáltató filmvetítő helyet, Budapesten is történt mozgóképes vetítés egy Váci utcai épület falán. Még abban az évben – 1895-öt írunk – megnyílt az első mozgóképszínház egy kalapüzlet helyén az Andrássy út 41.-ben, Ikonográf néven. E kísérlet nem aratott sikert; a produkciók csacska, rövid jelenetek voltak; a mozi olyasféle különlegességnek számított, mint az alvó fakír, a bolhamutatványos vagy a gőzember – olvasható az operatőr tanulmányában. Később a Városligetben nyíltak vetítőhelyek, majd a kávéházi és bódévetítések korszaka következett.
Az első kőmozit a Rákóczi úton hozták létre Ingerleider Mór kávéházának helyén, a Keleti pályaudvar közelében. Az intézményt a korabeli feljegyzések szerint leginkább gazdag vidéki állatkereskedők, prostituáltak és alvilági alakok látogatták. Később, ahogy a filmek minősége javult, e mozi presztízse is emelkedett; 1918-tól már Phőnix néven működött, majd Tiszaként egészen 1995-ig. Ez volt hazánk leghosszabb életű filmszínháza.
A mozi szó Heltai Jenő leleménye. A fővárosban 1906-tól sorra nyíltak a mozgóképszínházak, egyúttal eltűntek a vásárterekről és grundokról a poros, fapados sátormozik. Az 1910-es évekre sikk, nagypolgári szórakozás lett a mozilátogatás. Ekkor születtek elegáns, a színház építészeti megoldásait alkalmazó, vagyis zárt páholyos, díszes filmpalotáink: az Uránia, a Fórum és a Royal Apolló. S ekkor jelentek meg bérházak üzlethelyiségeiből átalakítva az úgynevezett csőmozik is a szerényebb szociális helyzetű közönség számára.
Az első világháború kitörésekor Budapesten már száztizennégy mozi üzemelt, így fővárosunk az ezer lakosra jutó moziszékek tekintetében vetekedett Párizs és London színvonalával. A korabeli világsajtó, amely eladdig kávéházak városának nevezte Budapestet, most azt állította: a magyar főváros moziparadicsom.
Filmnézés bombázással
Már a tízes évek második felében rájöttek a politikusok, hogy a mozi nem csupán kereskedelmi jelenség, hanem alapvető közművelődési fórum, a városi kulturális élet egyik alapja. Wekerle Sándor vetette föl elsőként a filmcenzúra javaslatát. Ő indítványozta a korhatársávok meghatározását is, és azt, hogy ismeretterjesztő filmek készüljenek.
Aztán kitört az első világháború, és hatása beszivárgott a mozikba is. A szerelmes párok eltűntek, mikor a fiatal férfiakat behívták katonának; a filmszínházak harminc százaléka bezárt. Mikor a Tanácsköztársaság államosította a mozihálózatot, már csak hatvannyolc mozi működött. Ám a húszas években ismét fellendülés következett: ekkor nyílt a Palace (a későbbi Bástya) mozi, a Fórum (később Puskin), a Scala Metro (később Szikra), valamint az ezerkétszáz főt befogadó Corvin. Ekkortájt alakult ki a mozik sajátos külleme is egyedi neobarokk, copf, klasszicista portálokkal, valamint nagy plakátokkal és neonfeliratokkal.
A hangosfilm korszaka 1929-ben köszöntött be. A beszélő mozi tarolt – azok a filmszínházak, amelyek nem tudtak áttérni az új technológiára, kihulltak a rostán.
A Horthy-korszakban a belügyminisztérium hatáskörébe került a moziengedélyek kiadása. A kormány a 8454/1920 sz. rendelettel csökkenteni akarta a „nem keresztény” tulajdonban lévő filmszínházak számát. Ötvennégy budapesti mozi tulajdonlása változott meg így. A zsidó származásúak moziüzemeltetési engedélyét 1941-ben megvonták; egy 1944-es rendelet a mozilátogatástól is eltiltotta őket.
A második világháborús Magyarországon népszerűek voltak a filmszínházak még az ostrom idején is: a Broadwayt szerette legjobban a közönség, hiszen az épület mínusz hétméteres padlószintjének köszönhetően légiriadó esetén sem kellett megszakítani a vetítést.
A háború után felosztották a mozikat az újjáalakult demokratikus pártok között. Petrik rámutat: akkoriban a filmhíradó volt az egyik legfontosabb információforrás; a mozi funkciója hasonlított a mai közszolgálati televízióéhoz. A pártoknak saját filmszínházaik s főleg saját filmhíradóik voltak. Persze a kisgazda-, szociáldemokrata, parasztpárti filmhíradók mellett a legnagyobb médiahatalom, a Mafirt Krónika a kommunisták kezében volt. Az 1948-as teljes kommunista hatalomátvétel után a mozi az ideológia terjesztésének fő színterévé lett. Az ötvenes évek közepéig vetített filmek huszonöt–harmincöt százalékát szovjet alkotások tették ki. Sok filmet betiltottak ideológiai tartalmuk miatt, sőt amiatt is, ha náci szimpatizánsoknak tartották a szereplőket; ezért volt tiltólistán Páger Antal és Szeleczky Zita.
Vissza a jövőbe
Hazánkban a hatvanas évektől robbanásszerűen nőtt az eladott tévékészülékek száma. Petrik kimutatta: az új tévétulajdonosok számának növekedése arányos a mozik nézőszámának csökkenésével. E csökkenés pedig drasztikus: 1960-ban harminckilencmillióan mentek moziba, 1970-ben huszonnégymillióan, 1980-ban már csak tizenhatmilióan.
– A nyolcvanas években a videomagnók újabb csapást mértek a mozikra, majd a kilencvenes évektől megadta nekik a kegyelemdöfést a „szatellit”, amikor feltűntek a parabolaantennák a háztetőkön. És persze a kábeltévé – mondja. – A rendszerváltozás után a gazdasági környezet is megváltozott, vagyis szegényebbek lettek az emberek, a moziépületek nagy része pedig rossz műszaki állapotba került; némelyik életveszélyessé vált.
Petrik András azt állítja, a magyar mozirendszer nagy összeomlása 1995 és 2000 között történt. A premiermozik helyét jobbára átvette a multiplex; a külső kerületi és vidéki mozik többsége bezárt. Ebben az időszakban a vidéki hálózat kilencven százaléka szűnt meg.
Mára Budapesten a nagykörúti art-mozihálózat látogatottsága úgy megapadt, hogy kérdéses a további fenntartása. Az állami támogatás az elmúlt években folyamatosan csökkent. Tavaly nyáron a mozikat üzemeltető Budapest Film Kht. eladásra hirdette a Bem, a Hunnia és az Európa mozi helyiségeit. Januárban a Bem mozi bezárt. A külső kerületi mozik üresen állnak tizenöt–húsz éve.
Nyugat-Európában 2008, vagyis a válság kitörése előtt fellendülés, aztán ismét visszaesés volt tapasztalható a mozivilágban.
– Egy-egy jól beharangozott, látványos film átmenetileg megemelheti a nézőszámot; ilyen volt a Titanic 1997-ben, s ilyen most az Avatar is. Az új, forradalmi háromdimenziós technika pillanatnyilag lépéselőnyt jelent a mozinak. Várhatóan a 3D rövidesen átveszi a hatalmat, éppúgy beépül a kultúrába, mint annak idején a hangos- vagy a színes film; tíz év múlva unikumnak számíthat a kétdimenziós film.
A filmszínházak Petrik szerint nem tűnnek el, de háttérbe szorulnak. A televízió uralma is megtörhet, hiszen egyre inkább hódít az interneten elérhető vizuális szórakozás. Az operatőr úgy látja, a mozikultúra egyik kitörési lehetőségét jelenti a HD (High Definition) technika, amely a hagyományos celluloidszalaghoz hasonló minőséget nyújt, viszont digitális kópiát használ, ami lényegesen olcsóbb.
– A magyarországi multiplexek egy részét már felszerelték az új HD technikával. Igaz, vidékre többnyire ennek kisebb felbontású, lebutított változata jutott. Mégis vidéken ezek a kisebb teljesítményű, kevés befektetést igénylő projektorok esélyt jelenthetnek: használatukkal életben tarthatók a kisvárosok jelenlegi filmszínházai, sőt újra üzembe lehetne helyezni a kilencvenes években bezárt mozikat is – véli Petrik András.
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország támadás alatt áll, a legnagyobb veszély Ukrajna uniós tagsága
