Elviselt dolgaink

A most Magyarországon is bemutatott, Báthory Erzsébetről szóló szlovák játékfilm forgatókönyvét részben egy magyar jogtörténeti munka ihlette, amely azonban másképp festette meg a tragikus sorsú főrangú hölgy arcvonásait. De ki perli vissza az évszázadok óta megbélyegzett csejtei várúrnő becsületét? A filmes? A jogász?

A magát Közép-Európa Fellinijének tituláló s annak is álcázó Juraj Jakubisko szuperprodukciója, a kétesztendei késedelemmel a magyarországi mozikban is megtekinthető Báthory-film nélkül aligha fogtam volna hozzá egy 1993-ban megjelent könyvnek, a jogi doktor Szádeczky-Kardoss Irma munkájának újraolvasásához.
A Báthory Erzsébet igazságát a jó bíró minden tényre, összefüggésre kiterjedő figyelmével és alaposságával kutató tanulmány figyelmes átlapozása nélkül azonban nem érdemes A legenda másik arca alcímet viselő mozgóképes történelmi leporellót végignézni. Már csak azért sem, mert a Báthory-sztorit, de a korabeli európai történelmet is a saját képére és hasonlatosságára igazító filmrendezőnek is ez a komoly jogtörténeti kutatások alapján összeállított mű adta az alapötletet, hogy a filmtörténet megannyi szadista, szexmániás és ferde hajlamú nagyasszonya helyett az 1560 és 1614 közt élt Báthory Erzsébet mind ez idáig homályban hagyott tulajdonságait hozza képbe.
Hogy ez a mesésen gazdag asszony, akiről a mai napig azt tartja a világ, hogy szolgálói vérében fürdött, hogy százszámra küldte a halálba udvartartásának szüzeit, valójában a gondjaira bízott emberekért teljes körű felelősséget tanúsított, erőszaktól, ármánytól, betegségtől egyaránt védte őket – mindez Szádeczky-Kardoss Irma oknyomozó kutatásai által vált egyértelművé még a kor avatott ismerői számára is.
Joggyakorlati szempontok alapján neki sikerült feltárnia azokat az összefüggéseket is, amelyek kétségtelenül igazolják, hogy a förtelmesen bemocskolt csejtei várúrnő politikai hátterű koncepciós eljárás szenvedő alanya volt. Vele s általa akarták megakadályozni a Habsburg-ház hűséges – számító? – hívei, hogy egy másik Báthory, Erzsébet unokaöccse, Gábor erdélyi fejedelem a két nagy birodalom közt szenvedő, szétdarabolt ország nyugalma érdekében valamiféle egységet – nemzeti királyságot? – teremtsen.
A film magyarországi premierje után arra kértem Szádeczky-Kardoss Irmát – aki épp jogtörténeti munkája révén lett a történelemtudományok kandidátusa –, hogy szakítson időt a komisz mendemondák megcáfolására. Szádeczky-Kardoss Irma, aki Jakubisko művének pozsonyi és pesti díszbemutatóján is jelen volt – ahány város, annyi változat –, szívesen beszél Báthory Erzsébet igazságáról, miközben módfelett örvendezik, hogy „ötletadó” könyvét semmi módon nem rokonították a lelkes alkotók a filmmel.

*

– A legtöbb ember azt gondolja, hogy a koncepciós per mint a jogsértés egyik ártalmas „műfaja” a XX. század találmánya. Könyvéből viszont arról értesülünk, hogy a XVI–XVII. századi hatalmasságoknak is nagy gyakorlatuk volt koholt vádak alapján elítélni ártatlan embereket. Vagy lehet, hogy Báthory Erzsébet ügye volt az az első eset – rajtaütésszerű letartóztatása egy előre gondosan megszervezett „tettenérési” helyzetben –, amelyet később „iskolapéldaként” lehetett használni?
– Ugyanennek a kornak divatos koncepciós vagyonszerző perei közé tartozott például az Illésházy István ellen indított hűtlenségi eljárás is, amelyben Nádasdy Ferencnek, Báthory Erzsébet hitvesének a véleményét is kikérték. Nádasdy, a fekete bég, a nagy tekintélyű törökverő váltig azt hangoztatta, az Illésházy elleni vádat a magyar törvények szerint a magyar országgyűlésnek kell tárgyalnia. Kilenc-tíz évvel később – özvegyen – Báthory Erzsébet is ebben reménykedett, hogy szabályos perben tárgyalják az ügyét, és jogszerűen ítélkeznek fölötte. Ám Báthory Erzsébetet soha nem fogták perbe, csak az úgynevezett bűntársait. Őt magát jogszerűen soha el nem ítélték. A koncepciós és konstrukciós elemekkel egyaránt terhes jogsértés sajátosságainak megfelelően, hamis vádak alapján, rosszhiszeműen tartóztatták le, a valódi tényállás bizonyítékait következetesen mellőzték, a szemtanúk meghallgatása helyett a hírverésre, szóbeszédre hagyatkozó tanúk vallomásaira építettek. Meg azoknak a Thurzó nádor várába átszállított szerencsétleneknek kínvallatással kikényszerített vallomásaira, akiket nyomban ki is végeztek, nehogy valaki még egyszer kihallgathassa őket. Balassi Bálint írta le 1575-ben e máig érvényes mondatot: „A legártatlanabb embert is könnyű önmaga vádolásának vallására kínzással rákényszeríteni…” Úrnőjük jogszerű elítéltetéséhez azonban a „tortúráknak” alávetett emberek vallomása sem volt elegendő, Báthory Erzsébetet ugyanis a korabeli törvények értelmében csak akkor lehetett volna „megalapozott bizonyítékok alapján” elítélni, ha nemeskisasszonyok megkínzását, megölését tanúsították volna. Ezzel szemben jobbágyok megölését sem sikerült bizonyítani.
– Jobbágyok leánykáit a korabeli törvények értelmében szabad lett volna kínoznia a nagyasszonynak? Akár meg is ölhette volna őket?
– Báthory Erzsébet őket sem kínozta, hanem a korabeli orvoslás módszereivel gyógyította őket járványok és más kórságok idején. A Thurzó György nádor által aláírt és egybeszerkesztett „nyomozati anyagban” felsorolt halálesetekről és „kínzáselemekről” – orvostörténeti, néprajzi és társadalomtörténeti elemzés révén – kideríthető, hogy ezek a XVI–XVII. században ismert gyógyító tevékenység szükséges vagy elkerülhetetlen velejárói voltak. A háza népét hol sikeresen, hol sikertelenül gyógyító Báthory Erzsébet ellen az udvarában folytatott orvoslás kegyetlennek tűnő módszereiből konstruáltak véres, gyilkos vádakat. De ezeket is csak addig, amíg „a természeténél fogva köpönyegforgató” nádor, Thurzó György hatalmi – s talán vagyonszerzési – nagy játszmája úgy kívánta. Báthory Gábor halála után, amikor már végképp nem kellett attól tartani, hogy a Habsburgokat elűzve a királyi Magyarországot is uralma alá próbálja vonni, Báthory Erzsébet ügyében további hivatalos lépést senki nem tett.
– A politikai indíték, az egységes és erős Magyarországtól való félelem, amely Báthory Erzsébet perét elindította, a jogászi oknyomozás hatására igazán meggyőzően hangzik. Nagy kár, hogy Jakubisko filmje, noha hetet-havat összehord e korról és fő embereiről – a filmbeli Báthory Erzsébet Monteverdi operáját hallgatja Bécsben, Caravaggióval szerelmeskedik Sárváron, Csejtén és mindenütt, a bécsi katedrális gyóntatószékében is –, a nagyhatalmi ármánykodásról árva szót sem ejt. Az azonban továbbra is talány marad, hogy egy politikai természetű koncepciós pernek miért éppen a szadizmus és a sorozatos emberölés a fő vádpontja, ha erre a valóban élt Báthory Erzsébet semmi módon nem szolgáltatott okot. (A filmbeli, legfeljebb olykor-olykor, a világsikert megcélzó rendezés „többszólamúsága” szerint: mérgezett italok hatására…)
– Aki Báthory Gábor tekintélyét akarta lerombolni, fejedelmi esélyeit próbálta csökkenteni – márpedig Thurzó nádornak ez lehetett a célja –, feleségének küldött levelében írja, Bécsben jó néven vehetnék fáradozásait, „mert bizonyos, ha békességre nem hoztam volna a dolgot, ez az egész föld elhasonlott volna őfelségétül, mind az Fátráig” – olyan váddal kellett a korabeli társadalmi életből kiiktatni a Báthory családot, amelyik az Erdéllyel és az erdélyi fejedelemmel rokonszenvező nemességet elrettenti tőlük, és ami a Báthoryakkal kapcsolatban hihető is. A gyilkos kegyetlenség vádjának megalapozásához nem kellett más, csak az egyik rokon, Báthory Zsigmond nemesi jogokat is súlyosan sértő tetteire utalni. Sokan emlékeztek még rá az 1600-as évek kezdetén, hogy 1594-ben a kolozsvári országgyűlésen megjelent törökpárti ellenzék vezéralakjait miként küldte át Báthory Zsigmond bitói és pribékjei közreműködésével a másvilágra… A Báthory Erzsébet elleni vádaskodás „tényalapja” pedig, a boszorkánykodás, a szolgálólányok kínzása szintén valóság volt – Thurzó György családjában. A nádor sógornőjének, Liszthy Anna Rozinának a viselt dolgai lettek a Báthory Erzsébet elleni hírverés eszközei.
– Az is gondolkodóba ejti az embert, ha csakugyan ártatlan volt Báthory Erzsébet, miért nem keltek a védelmére a családtagjai. „Az évtized legsikeresebb szlovák filmjének” sugallata szerint vejei, Zrínyi Miklós és Homonnai Drugeth György sápkóros, pénzsóvár alakok lehettek. (Remélhetőleg időben tudatosul a hazai mozik közönségében, hogy a vetítővásznon feltűnő Zrínyi Miklós nem azonos a szigetvári hőssel és a Szigeti veszedelem szerzőjével sem!) De miért tétlenkedett Báthory Gábor, aki – talán – a nagyasszony meghurcoltatásának akaratlan okozója volt?
– Kétségtelen, hogy nem találni nyomát annak, hogy Báthory Gábor vagy a közvetlen családtagok Báthory Erzsébet kiszabadítása érdekében bármilyen formában bárhová is folyamodtak volna. Talán mert bíztak a törvényességben? Vagy a vagyonukat védték? Báthory Gábornak van egy Thurzóhoz írt levele, amelyből én a Báthory Erzsébettel szemben elkövetett jogsértésre utaló sorokat vélek kiolvasni: „nemzetünknek nyomorúságában nem gyönyörködtünk, senkit meg nem sarcoltattunk, sem kínoztattunk […], sőt, az kik hütüs és köteles szolgáink voltanak is és ellenünk vétettenek, azoknak is mind gratiat adtunk”. A nemesség ugyanakkor erősen rosszallta mindazt, amit Thurzó György osztályos társukkal szemben elkövetett. De még a király is, II. Mátyás – hogy, hogy nem éppen az után, hogy Báthory Gábor követei egy török elleni szövetségről tárgyalandó nála jártak – a per megindítását sürgette. A törvényesség keretei közt lefolytatott per sok mindenre rávilágíthatott volna…
– A Báthory Erzsébet ellen felhozott hamis vádak ma is közismertek, a nagyasszony igazságát viszont a vad és véres történetekre fogékony világ jó, ha feltételes módban el fogja fogadni. Négy évszázad múltán, egy magyar közreműködők nélkül összehozott játékfilm árnyékában, miért fontos tudni legalább nekünk, magyaroknak, hogy ki is volt valójában az az ötvennégy évet élt asszony, akinek rossz hírét az egész világ következetesen számon tartja?
– Báthory Erzsébet nagybátyjának, Báthory István lengyel királynak tulajdonítják e mondást: „Bármit elvehetnek tőled, csak a becsület pótolhatatlan.” A magyarokkal kapcsolatban számos tévhit köröz a nagyvilágban, főleg a hátrányos tulajdonságainkról, megkérdőjelezett becsületbeli dolgainkról. Szerintem akinek alkalma van ezeket a balhiedelmeket, évszázados tévedéseket, közhelyeket kiigazítani, kötelessége munkához látni. Több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátam mögött azt is tudom, hogy a bíró felelőssége mind erkölcsi, mind politikai értelemben elévülhetetlen. A régi s újabb keletű jogsértések miatti felelősség szintén.