Önironikus, merész játék

Minden valamit is érő művész elér egyszer abba az életszakaszba, hogy amikor visszanéz, összegzi a maga mögött hagyott éveket, a tünékeny poézist. Bozsik Yvette a Kamrában színre vitt Lány, kertben című koreográfiája kezdte a visszaemlékezést. Akkor még egyéni élettörténetéből szemezgetett. A nemrég bemutatott Újravágva a műveiből kimaradt jelentek és a kritikával való szembenállás laza öltésű szövedéke. Posztmodern eklektikusság és egy adag önirónia.

Bozsik Yvette előadó-művészi pályáját mindig is a konvenciók elutasítása, a fősodorral való szembeszegülés határozta meg. Persze művészi koncepciójának hitelessége vélhetően többször megkérdőjeleződhetett benne. Ezek a kérdőjelek ösztönözhették legújabb, Újravágva című önelemző darabját, amely távolról sem tiszta tánc: abszurd színházi elemek, invenciókon alapuló improvizációs mozgásnyelv alkotja.
A magukban is önállóan megálló jeleneteket Bozsik kiöregedett, meghízott alteregója fűzi össze. A színpad fölé belógatott kivetítőn megjelenő Elek Ferenc sziporkázó előadásában a hullócsillagokhoz hasonlatos Bozsik instruál, fenyegetőzik, manírosan alkotni próbál, de az ihlet valahol félúton elapadt. Már a régi koreográfiák dicsfénye is halványan pislákol, kiégés fenyeget. Önirónia a javából.
Az Újravágva igazi „flash-back” játék, összekacsintás a nézővel: a Bozsik-hasonmás hosszasan elidőzik az 1995-ös Sárga tapéta születésének körülményeinél (ennél alkalmazott Bozsik először szöveges részeket), Vati Tamás párducmintás alsónadrágja, a miniporondon előadott madárutánzása is egy régebbi darabra utal vissza.
A társulat önmagát alakítja, a táncosok saját, civil személyiségüket teszik bele a darabba. A portugál Amandio Cardoso, az angol Samantha Kettle és a félelmetesen szikár arckifejezéséről híres Szakonyi Györk minden egyes megnyilvánulása nyomot hagyott maga után.
Persze Bozsik most nem hazudtolja meg évtizedes merészségét: ahogy eddig neki, most a kritikusoknak kell állnia a sarat. A táncosok a társulatról eddig megjelent kritikákat fennhangon üvöltötték bele a levegőbe. E sorok írója is kihallotta saját gondolatait, de egy percig nem érzete magát miatta rosszul. (Kellett volna?)
A Lélektáncból ismert vak fiú, Barkó Tamás is felolvasta a nyakába akasztott sárga lapról az őt érintő, rosszalló kritikát. A szerző ezúttal viszont nem maradt titokban. Bozsik tényleg ütött.
A pőre testiség, az ösztönszerűség és a homoszexualitás persze egy ilyen összegző előadásból sem maradhat ki, hisz Bozsik számára a tabu ismeretlen. De nála is, ahogy Frenák Pálnál, a szexualitás nyilvánvalósága alapvetés. A leplezetlenség mellett, ha egy rövid pillanatra is, de megjelenik az őszinte bensőségesség is. Feltűnik egy félmeztelen nő, a vágyaival küzdő Barkó Tamás mellé ül, aki mesélni kezd a női illatokról, a női test szépségéről, spiritualitásáról, Hamvas Béla A bor filozófiájának sorait idézve.
Bozsik újfent tálcán kínálta fel magát, mit sem törődve persze a véleményekkel. De hát eddig se nagyon érdekelte, mit gondolnak róla.
(Bozsik Yvette Társulat: Újravágva. Koreográfus: Bozsik Yvette. Trafó, január 30.)