A kis boltok támogatásának egyik lehetséges
módja az lenne, ha támogatnánk őket.
G. K. Chesterton: A józan ész nevében
A Havanna szürke, koszlott épületei közt könnyű eltévedni, de kérdezősködésünkre (tessék mondani, merre van a tanyás bolt?) az emberek azonnal útbaigazítanak. A tanyasi áruk boltja kicsi, egyszerű; hideg van bent, de az nem baj: jót tesz a zöldségnek, gyümölcsnek. Samu István üzletvezető bélelt dzsekiben, sapkában toporog a pult mögött. Ő a felvásárló és a szállító egyben. Öreg családi kocsijukkal járja a tanyákat, olykor kölcsönutánfutót is kapcsol hozzá. Úgy gondolja, egyetlen furgonjával több boltot is el tudna látni.
Csupor Lajos, Kerekegyháza – ez van kiírva a 95 forintos goldenalma ládája mellé, s látható a gazda portréja is. Többféle alma kapható egyébként, mind száz forint alatti áron.
– Sajnos ma már nincs akkora választék, mint régebben. A krumplit, zöldséget, ugyebár, el kell vermelni, de többnyire idős, beteg emberek laknak a tanyákon, a fiatalok elköltöztek. Ahhoz, hogy igazán újrainduljon a tanyavilág vérkeringése, több friss munkáskézre volna szükség – mondja Samu István.
De azért van még áru bőven: fényes a hagyma, nagy a tojás, hófehér, duzzadó a fokhagyma, a télálló alma sem puhult még össze.
Három hete nyílt az üzlet, kétszer támadták meg azóta. Először elfűrészelték az egyik lakatot, aztán a kirakat üvegét törte be valami erős ember. A boltosok nem tudják, kinek fájhat ennyire a működésük. A boltvezetőt többször is életveszélyesen megfenyegették telefonon. Chladek Tibor, a tulajdonos a kerületi rendőrség segítségét kérte, így a rendőrök járőrözés során rendszeresen feltűnnek a kis bolt környékén.
– Nem félnek?
– Én egy kicsit féltem a fiamat, de ő kemény gyerek – mondja a boltos édesanyja.
– Miért nem szerelnek fel kamerát?
Legyint.
*
Húst, tejterméket a tanyasi áruk boltja egyelőre nem tarthat, mert ahhoz szigorú közegészségügyi előírásoknak kellene eleget tenniük: külön rakodóbejárat, ilyen mosogató, olyan mosogató, fölcsempézett fal, fertőtlenítő. Tejautomata beszerzésén gondolkodnak, hiszen a házi tej nagyon finom és erős, a legjobb aludttejet és túrót abból lehet készíteni – kannaszám hordhatnák a kiskunsági tanyákról az 5-ös úton. A boltos úgy gondolja, ha valamivel kétszáz forint alatt kínálná, volna is keletje.
Míg beszélgetünk, folyamatosan jönnek vásárlók. Van, aki csak apróságokat vesz, de van, aki a hátizsákját tömi degeszre. Én is veszek egy csomó piros retket, fél kiló tetszetős, kemény paradicsomot, tíz tanyasi tojást és tartósítószer nélküli, sűrű házi őszibaracklét ötliteres ballonnal – mindez összesen nem kerül négyezer forintba.
A tulajdonos elmondja: egyelőre nem nyitnak további üzleteket, s csak Bács-Kiskun megyéből vásárolnak. Ám Balogh Józseffel, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnökével úgy gondolják: ha a kezdeményezés sikeresnek bizonyul, az egyesület segítségével országos hálózattá lehetne bővíteni.
Ehhez azonban jogszabályi változásokra is szükség van. Chladek úgy tudja, a tejautomata felállítása és a szintén tervezett csomagolt füstölt húsáru tartása is jogi nehézségekbe ütközik. Az uniós normákra hivatkozó közegészségügyi szabályozás szerint a tejautomata nem tartózkodhat egy légtérben földből származó áruval, márpedig a zeller, krumpli, gyökér és répa köztudottan a földből származik. Ugyanakkor a multinacionális áruházláncok egy légtérben tartanak mindenféle árut: az Auchanban például a jégre terített véres, nyers hal néhány méterre található a zöldséges pultoktól.
A nyitás óta eltelt három hétben a tanyasi áruk boltjának forgalma igen élénknek bizonyult, s ebben minden bizonnyal szerepe van annak, hogy számos internetes oldal és blog foglalkozik a kezdeményezéssel: a keresőben az üzlet nevére özönlenek a találatok. (A Google 0,17 másodperc alatt 23 ezer bejegyzést talál.)
A tulajdonos szerint kétféle ember jár a boltba. A többség olcsóbban szeretne zöldséghez, gyümölcshöz jutni; a Havannatelepen köztudottan nem a felső tízezer él. A másik réteg egyszerűen támogatni szeretné a magyar kistermelőket. Chladek szerint megható és elgondolkodtató, hogy a város másik végéből is eljönnek emberek emiatt.
– Ez nemcsak pénztárca, hanem szív kérdése is – mondja az üzletvezető.
Körbesétáltunk a környéken: egyetlen zöldségest találunk. Az alma ott is szép, csak hát háromszáz forint kilója.
Márai Géza agrármérnök, a gödöllői Szent István Egyetem oktatója is úgy véli: a jelenlegi jogszabályok a nagyüzemi mezőgazdasági termelésnek, a hatalmas élelmiszer-feldolgozó központoknak és a globális áruházláncoknak kedveznek. A kutató szerint sehol a kontinensen nem épültek olyan hatalmas arányban szupermarketek, mint hazánkban, ugyanakkor több hazai tájon tönkrementek a gazdák és a kiskereskedők. A természetellenesen felduzzadt rendszerben minden agrártechnológia felgyorsul, az állatok és növények növekedését mesterségesen serkentik, emiatt alacsony az élelmiszerek szárazanyag-tartalma, viszont sok bennük a víz. Ettől persze ízetlenné és színtelenné válnak, ezért adagolnak hozzájuk íz- és színfokozókat. S mivel nincs kiterjedt őstermelői hálózat, hatalmasra nőtt a távolság a fogyasztó és termelő közt.
A szállítás külön iparág lett; a többszöri átrakodás, címkézés, csomagolás miatt az élelmiszer útja szinte követhetetlen.
Az adjunktus szerint nem lehet európai uniós direktívákra fogni a kistermelők ellehetetlenítését, hiszen nem minden tagállamban ilyen rossz a helyzet. Nálunk számos élelmiszer-adalék legális, melyet Nyugat-Európában betiltottak. Svájc, Szlovénia, Lengyelország és Ausztria saját gazdaságát támogatja, a magyar kormányzat azonban az elmúlt években a nemzetközi tőkét segítette a hazai termelők helyett.
– Ausztriában rengeteg őstermelői piacot látni, s a falvakban a kerítésre kiírják, hogy sajt, méz, baromfihús eladó. Nem végeznek ÁNTSZ-vizsgálatot, és nincs szüksége egy őstermelői piacnak központi jóváhagyásra, csupán a helyi jegyző engedélyére és az állatorvos közreműködésére. Nemrég voltam Burgenlandban, és meglepődve láttam, hogy az őstermelőknek a piacon száz euró alatt nem is kell számlát adniuk.
Valami azonban változóban van, és ez nem kis részben a távközlés fejlődésének is tulajdonítható. Jobban mondva annak, hogy ma már egyre több háztartásban megszokott dolog, hogy van szélessávúinternet-elérés. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a termelők ezen a csatornán közvetlenül a fogyasztókat érjék el. Úgy, hogy még tanyasi boltot sem kell hozzá nyitniuk.
– Többet nem foglalkozunk a nagyáruházakkal – mondja dacosan Kovács Tibor, miközben lepakoljuk az almát a furgonról. Voltak családok, amelyek nagyobb tételt rendeltek, így hát Kovács kiszállította a gyümölcsöt Biatorbágyra. Azt mondja, megérte.
Az öthektáros almáskertet fenntartó törökszentmiklósi gazdák karácsony előtt jutottak bajba. Bár egy áruházlánc – a nevét nem árulják el – jelezte, hogy megveszi a termést, az utolsó pillanatban viszszalépett. Harmincezer kiló alma maradt a kistermelők nyakán. Kovács Tibor sajátos megoldást választott: fogalmazott egy tízsoros e-mailt, melyben felvázolta helyzetüket, és eladásra kínálta az árut, majd az üzenetet elküldte intézményekhez, önkormányzatokhoz, iskolákhoz, nagycsaládos egyesületekhez. Az eredmény minden várakozását felülmúlta, rengeteg visszajelzést kaptak. Egy lelkes hölgy magánszorgalomból négy és fél tonna almára szerzett vevőt drótpostán. S amire Kovács Tibor nem számított: jó néhány egyházi közösség is jelentkezett. Aztán megkereste a termelők képviselőjét a CBA áruházlánc is: jócskán aláígért ugyan a nyolcvanforintos árnak, viszont elvitt volna húsz tonnát. Némi gondolkodás után a termelők nemet mondtak.
Kovács úgy véli, rengeteg gazdálkodó lehet hasonló helyzetben. Szerinte érdemes folytatni az internetes őstermelői marketinget, hiszen minden szereplőnek hasznos, és jól jelzi az igényt a társadalmi öszszefogásra.
– Minden hipermarketben elköltött forint újabb szög az ország koporsójába – véli Kovács Tibor. Szerinte az áruházak, valamint az állami szektor közbeszerzési visszásságai olyan kiskereskedelmi viszonyokat alakítottak ki, melyben jó esetben is csak annyi a nyeresége a termelőnek, hogy ne számolja fel az ültetvényét. S ha mégis megteszi – ahogy sok esetben történik –, előbb-utóbb arra is rákényszerül, hogy eladja a földjét erre szakosodott gazdasági társaságoknak.
Kovács szerint a termelőknek meg kell tanulniuk bánni a számítógéppel, csak akkor lesz esélyük a túlélésre. Úgy látja, a törökszentmiklósi gazdák az idei akcióval hosszú távú kapcsolatokat alapoztak meg, s ha az interneten keresztül kialakul a vásárlói hálózatuk, a következő termés árából akár már kedvezményeket is biztosíthatnak.
Az internetet használja elsődleges eszközként a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület is. A szövetség piacépítési programvezetője, Szabadkai Andrea szerint hírlevelüket, melyben az épp soron következő őstermelői kirakodóvásárra hívják fel a figyelmet, mintegy kétszáz budapesti érdeklődő olvassa. Sokan látogatnak el honlapjukra is (Savanyúság.hu), többek közt azért, hogy házi sajtot rendeljenek. Megnéztük a weboldalt, melyről megtudtuk, hogy március 7-én a Sashalmi téri piacon rendezendő „magyarok vásárán” a Nagykörűből származó dióbél kilója 1400 forint lesz, az ötliteres házi almalé 1440, a fábiánsebestyéni fejes salátának darabja 150 forintot kóstál, s háromliteres tömlőben lehet majd kapni a nyíregyházi mustot. Az egyesület célja, hogy a Tisza ártéri területén élő kisgazdálkodók ne menjenek tönkre. Ezért szerveztek az elmúlt években meggymentő és léalmaszállító akciókat is.
A szövetség szakemberei lobbiznak a kormányzatnál, hogy az őstermelők is árusíthassanak nyers húst, illetve feldolgozott termékeket – például lekvárt, kolbászt, befőttet – boltoknak és vendéglátó-ipari egységeknek. Ezt ugyanis a jelenlegi szabályozás tiltja. Március végére az egyesület összehasonlító tanulmányt készít, melyben azt vizsgálja, milyenek hazánkban a gazdák lehetőségei az Európai Unió más országaihoz képest. Példaként Szabadkai Andrea rámutat: míg Magyarországon az őstermelői adómentesség határa 600 ezer forint évente, ez egyes uniós országokban ennek tízszerese. A tanulmány ajánlásokat is tartalmaz majd a kormány számára, hogy milyen jogszabályokkal lehetne a mezőgazdaságból élők helyzetén javítani.
Bár az elmúlt években sokat romlott a helyzet, mind a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület programvezetője, mind Márai Géza úgy látja: a helyzet korántsem reménytelen. Igaz, minél több család és munkabíró ember költözik el a falvakból, annál nehezebb lesz újraindítani a vidék vérkeringését. Ám míg a föld nem kerül idegen kézbe, a keresletet fel lehet élénkíteni, és elindulhat a visszarendeződés. Ez hosszú és nehéz folyamatnak ígérkezik. Azonban csupán egyetlen alternatívája van: a pusztulás.
