Az utolsó csatlós Hitler oldalán

A Vörös Hadsereg alakulatai már a vezérbunker közvetlen közelébe jutottak, amikor 1945. április végén Hitler önkezével véget vetett életének. Sorsát megosztotta vele Eva Braun, aki – derül ki egy most megjelenő monográfiából – sokkal jelentősebb szerepet játszott a Führer gondosan titkolt magánéletében, mint ahogy arra Hitler életrajzírói eddig utaltak. Néhány nap múlva kerül Eva Braun – élet Hitlerrel címen a német könyvpiacra a történész Heike B. Görtemaker műve, amely a kritikusok szerint az első valóban megbízható életrajz a nemzetiszocialista diktátor élettársáról, aki tizenhat év után mindössze rövid két napig mondhatta magát a vezér feleségének.

Görtemaker feltett szándéka, hogy korrigálja azt az ismételten visszatérő képet, amely butácska szőkeségként állítja be Eva Braunt, aki a történész szerint korántsem nevezhető áldozatnak, tragikus alárendeltnek, sokkal inkább Hitler utolsó hű követője, fontos pszichológiai támasza volt.
A nemzetiszocialista ideológia a nőket kizárta a politikai életből. Eva Braunnak legfeljebb a „magántitkárnő” funkciója jutott, hivatalos iratokban a neve nem merül fel. Magánlevelezésük anyagát együttes öngyilkosságuk előtt megsemmisítették. A történész így elsődlegesen a Hitler–Braun-kapcsolat tanúinak nyilatkozataira, írásos feljegyzéseire támaszkodik anélkül, hogy bővebb teret szentelne azon találgatásoknak, amelyek szerint mindössze „plátói szerelem” jellemezte őket. Görtemaker lemond a leleplező szex-kutatásról, és politikai síkra viszi oknyomozó tevékenységét. Feltárja, hogy Braun igenis tisztában volt a nemzetiszocialista ideológia embertelen célkitűzéseivel. Bemutatja azt is, hogy távol állt a nácik követelte, egyszerű életmódú német lány ideáljától, szerette a szórakozást, a luxust. Mindez cáfolja a propagandagépezet hirdette, kizárólag a nép érdekében fáradozó Führer puritán életviteléről kialakított képet. A szerző rámutat arra is, hogy Hitler politikai megfontolásból rejtette el a világ elől Eva Braunt. „Sok nő lóg rajtam, mert agglegény vagyok. Úgy van ez, mint egy színésszel. Ha megházasodik, elveszti az őt istenítő hölgyekkel szembeni vonzerejét” – hangoztatta. A nyilvánosság előtt a párt, az NSDAP hatalmasainak feleségei, a kivételes kegynek örvendő filmrendező Leni Riefenstahl, a bayreuthi ünnepi játékok főnök asszonya, Winifred Wagner és a magát nyíltan fasisztának valló angol Unity Mitford élvezte a gyengébb nem iránt rendre előzékeny és udvarias diktátor szimpátiáját.
A kiszámíthatatlanságáról hírhedt Hitler egy másik mondása – „A nagyon intelligens emberek vegyenek maguk mellé buta nőt” – azt a látszatot kelti, hogy a Münchenből a Vezér alpesi fellegvárába, az Obersalzberg lábánál fekvő Berghofba átköltözött Eva Braunra csak a szerető feladata várt. Az új biográfia más helyzetet vázol fel. Braun a szigorúan őrzött latifundium titkos irányítója volt, és Hitler távollétében szabadon alakította magánéletét. Dohányzott, alkoholt fogyasztott, táncolt, élvezte a kiváltságosak kényelmét. A politika az idillikus környezetben is állandóan visszatérő témát jelentett.
A holokauszt, a megsemmisítő háború, az eutanázia, a fajgyűlölet agitátora ott sem mondott le nézeteinek propagálásáról. Eva Braunnak jutott a privilégium, hogy szűk körben is előadott, véget nem érő szónoklatait – egy-egy figyelmeztető kézmozdulattal – félbeszakítsa. Görtemaker meggyőződéssel állítja, a fanatikus agitátor tömegeket magával ragadó beszédeinek hatását sokszor Eva Braunon tesztelte, aki kritika nélkül osztotta Hitler világnézetét és antiszemita beállítottságát. Nyolc nappal azelőtt, hogy szétharapta a ciánkálit tartalmazó ampullát, a berlini bunkerból ezt írta egyik barátnőjének: „Harcolunk az utolsó leheletig. Úgy fogok meghalni, ahogy éltem. És ez nem esik nehezemre.”