A Gerecse elhagyása után a kéktúra útvonala U alakban előbb a Pilis nyugati oldalán betér a Budai-hegység északi felébe, majd visszakanyarodik a Pilisbe, s annak keleti vonulatán halad északra. Ennek a résznek több mint a felét tettük meg legutóbbi túrahétvégénken, az 54 kilométeres szakasz dorogi rajtjánál világosan látszott: utunkat meghatározza majd a nagy hó. Egy apró jótékony hatás mellett – betakarta a bányászváros utáni erdőben lévő szeméthalmokat – eleinte nem sok örömünket leltük benne: öt kilométer után Kesztölcre értünk, s elhaladva a kocsma mellett, ahol a legenda szerint az 1956-os forradalom idején kikiáltották a kesztölci köztársaságot, felértünk a falu felett magasodó Kétágú-hegy oldalába. Itt két kilométeren keresztül az olykor térdig érő hóban taposva küzdöttünk, hiszen a nyílt terepen a szél betemette a kijárt ösvényt. Az erdőbe érve már jobb volt a helyzet, majd a klastrompusztai fogadóban, forralt borral a kezünkben még inkább.
Az üdülőtelepülés (másik) híressége: itt alapította meg Boldog Özséb az egyetlen magyar szerzetesrendet, a pálosokat. Esztergomi kanonoki méltóságát otthagyva, az erdőben élő remetéket összegyűjtve építette fel a XIII. században az első pálos templomot, amelynek romja ma is látható. Innen három kilométer után Piliscsévre értünk, s a részben szlovák falun áthaladva Piliscsaba felé folytattuk utunkat. Épp arra gondoltam, hogy itt a havas tájon kívül sok eseményre nem számíthatunk, amikor megláttunk magunk előtt egy hóban térdelő alakot. Pista bácsi igyekezett húgához Piliscsabára, ám hóbortosságából fakadóan a hótaposást borozással próbálta könnyíteni, s mivel már nem sok volt a kétliteres palackban, még vaddisznóölő botja segítségével – a fabotját hívta így, aminek a fejét lecsavarva egy hoszszú pengéjű kés villant elő – sem ment az egyenes járás. Támasza lettünk, nélkülünk aligha jutott volna el céljához, mi pedig jól szórakoztunk történetein. Le akart beszélni arról, hogy elmenjünk egészen Budapestig, majd mikor megerősítettük elhatározásunkat, mondta, hogy akkor velünk jön. Szerencsére csak viccelt, a 10-es útnál elbúcsúztunk tőle, valamint a Pilistől is, hiszen a Kőris-völgybe érve már a Budai-hegység havát tapostuk. Az 550 méteres Nagy-Szénásra felkapaszkodni kemény menet volt, ám felfelé haladva a havas fákkal borított erdő – Európa-diplomás területhez méltóan – egyre szebb arcát mutatta. A Nagykovácsi fölötti kopár csúcs a róla nyíló szép kilátás mellett arról is híres, hogy mindig fúj a szél – ezt mi is megtapasztaltuk. Olyan szélvihar tombolt, hogy majdnem lefújt minket, mégis élveztük a természet erejét.
Továbbindulva, két kilométeren belül két korábbi turistaház, a nagy-szénási és a zsíros-hegyi romjai mellett is elhaladtunk, történetük lehangoló: virágzó működésük után a nyolcvanas években mindkettőt elhanyagolták. A Remete-szurdok fölött már a hazai házak látszottak, a szurdokon áthaladva – az ősemberleleteiről híres Remete-barlangot kihagytuk, évek óta egy hajléktalan lakik benne – aszfaltútra értünk, ahol az otthon közelsége és a 35. kilométer utáni fáradtság erős honvágyat ébresztett. A máriaremetei kegytemplom, valamint a Nagyrét érintésével azonban még be kellett gyalogolnunk Hűvösvölgyre (innen szokatlan módon hazatértünk, hogy másnap ugyanitt folytassuk utunkat).
Vasárnap vidám idő fogadott bennünket, még szebbé vált a táj, sok fotótémát szolgáltatva a hátra lévő 14 kilométerre. Így bandukoltunk a Glück Frigyes sétányon az Árpád-kilátó felé, elhaladva Mátyás király egykori vadaskertjének határa, majd az állatok királyát formázó Oroszlánszikla mellett. Az Árpád-kilátó és a Hármashatár-hegy Budapestre nyújt kilátást, utóbbin jól megfértek egymás mellett a szánkózók és a siklóernyősök. Betonbunkerek emlékeztetnek arra, hogy a világháborúban légvédelmi pontként szolgált az egykoron Buda, Óbuda és Hidegkút határát jelölt csúcs. Továbbhaladva, a Virágos-nyergen túl egy ismeretlen magyar honvéd sírját találtuk – a budai hegyekben több ilyen, az 1945-ös kitöréskor elesett, mára exhumált katona nyughelye található.
Ekkor léptük át a képzeletbeli határt, ami a kéktúra felét jelenti. Üröm az örömben: négy kilométer után leértünk Üröm határába, a 10-es úthoz, ami túránk végét jelentette. Legközelebb hóra már nem, napsütésre viszont számítunk!
(Folytatjuk)
origo.hu
Orbán Viktor újabb jelentős béremelést hagyott jóvá, amely sokaknak okoz majd örömet
