Elárulták a magyar érdekeket

Velkei Tamás
2010. 03. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a magyar érdek elárulása! – jelentette ki Vida Viktor, a Védegylet szervezőbizottságának tagja arra reagálva, hogy a Népszabadságban megjelent: a környezetvédelmi tárca a korábban rögzített határidő lejárta után olyan vízpótlási javaslattal állt elő, ami a Szigetköz vízhiányának pótlására mobil fenékgátak építését ajánlja. Közölte: meglepte őket, hogy az Öreg-Dunába mobil fenékgátakat akarnak építeni, nem gondolták volna, hogy idáig merészkedik a magyar delegáció, és még mindig a régi vízügyes szemlélet érvényesül.
Az egymillió ember vízbázisául szolgáló Szigetköz közel két évtizede folyamatosan pusztul, mára beerdősült az egykori Duna-meder. Tizenhárom éve próbáljuk tető alá hozni a megállapodást, miközben hol határozatlanságban leledzünk, hol elképesztő javaslatokkal állunk elő, mint amilyen a mostani is – jellemezte Vida Viktor a magyar álláspontot.
Mintha lemaradtunk volna a Dunáról. Lejáratjuk magunkat, hol ezt mondjuk, hol azt, miközben a szlovákok nem tágítanak véleményüktől – fejtette ki Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja. Véleménye szerint lényegtelen, hogy a történtek után Szabó Imre környezetvédelmi miniszter lemond-e, a felelőst vagy felelősöket mindenképpen meg kell találni. Ha a miniszter tudott a „háttéranyag” kiküldéséről, az betetőzése annak a politikának, amit két ciklus óta képvisel a kormányzat a Duna ügyében – háborodott fel Lányi András. Úgy vélte, az eset kísértetiesen hasonlít a tizenkét évvel ezelőtti helyzethez, amikor a lelépő kormány az utolsó pillanatban, az ország háta mögött akart lepaktálni a szlovákokkal. Az ügy kipattanása után civil szervezetek tüntettek, jelentősen hozzájárulva a Horn-kormány bukásához – emlékeztetett a környezetvédő. Lányi szerint a természet közeli állapotot gátak építésével nem lehet elérni, vagyis az elgondolásnak ökológiai haszna nincs, miközben rendkívül költséges.
A környezetvédők Bős ügyében három utat tartanak lehetségesnek. Folytatjuk a vitát a szlovákokkal, de az eddig is parttalan volt, visszatérünk a hágai bírósághoz, ennek a testületnek viszont nincs kényszerítő erejű határozata, illetve az Európai Bírósághoz fordulunk.
A Szlovákiába kiküldött anyagot sem a tárcavezető, sem az államtitkár nem ismerte. A miniszteri értekezlet nem tárgyalta az anyagot, de az még nincs is olyan státusban, hogy ez szükséges lett volna – reagált a környezetvédelmi minisztérium sajtóinformációkra. A tárca állítása szerint a dokumentum semmilyen formában nem tekinthető sem a minisztérium, sem pedig a magyar kormány hivatalos álláspontjának, az „csupán a stratégiai vizsgálat irányító testületének munkaközi anyaga, amely hat különböző változatot is tartalmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására. A munkaanyag előzetes kiküldése ügyében a miniszter belső vizsgálatot indított, hogy ki és milyen felhatalmazás alapján juttatott el a szlovák félnek egy köztes, külső szakértők által készített munkaanyagot. Az elemzés eredményét két héten belül nyilvánosságra hozzák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.